Dr. Bizik Zsófia ügyvéd
rendelet

CSOK rendelet – A használt lakások CSOK rendelete

Az ország CSOK lázban ég! Ön se maradjon le!

Megjelent és nyomban hatályba is lépett a beígért két kormányrendelet a CSOK igénybevételéről. Az egyik a régi használt, míg a másik az új építésű lakásokkal kapcsolatos szabályokat rögzíti.

Bár a legtöbben az új lakásokra igénybe vehető 10+10 milliós összeget jegyezték meg maguknak és ilyen összeget szeretnének igényelni, sokakat a használt lakások vásárlásához vagy bővítéséhez igényelhető kisebb összegű támogatás érint.

VIZSGÁLJUK MEG A HASZNÁLT LAKÁSOK CSOK RENDELETÉT!

Szabályozza: A használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) számú Kormány rendelet.

Ez vissza nem térítendő támogatás.

Kik igényelhetik a CSOK-ot?

A családok otthonteremtési kedvezményét igényelhetik egyedülállók, házaspárok vagy élettársak. De legalább az egyik félnek fiatalabbnak kell lennie 40 évnél, ha előre vállalt és nem meglévő gyermekek után pályáznak a párok.

A támogatás a gyermekek számától függ. A gyermek lehet közös, vagy előző kapcsolatból született saját, de közösen nevelt, vagy örökbefogadott gyermek, amennyiben ezek a gyermekek az igénylővel közös háztartásban élnek, és nem töltötték be a 20. életévüket (egyetemista gyermekeknél a korhatár 25 év).

Az új lakásban csak az igénylők szerezhetnek tulajdont.

Mennyi a kedvezmény összege?

  • Egy gyermek esetén 600 ezer forint,
  • két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forint,
  • három gyermek esetén 2 millió 200 ezer forint
  • négy vagy több gyermek esetén 2 millió 750 ezer forint.

CSOK igényelési feltételek:

Bizonyos feltételek mellett külföldiek is igényelhetik a CSOK-ot, de alapvetően magyar állampolgároknak jár. Ezen túl büntetlen előéletet kell igazolni erkölcsi bizonyítvánnyal. Az igénylőknek – házastársak esetén legalább az egyiküknek – TB jogviszonnyal kell rendelkezniük, legalább 180 napra visszamenőleg. Nem lehet az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozás, illetve nem lehetnek közfoglalkoztatottak. Kizáró ok, ha az igénylő az igénylést megelőző öt évben már vett igénybe lakáscélú állami támogatást, vagy támogatott hitelt, és annak szabályait megsértette, ami miatt vissza kellett fizetnie a támogatást.

A még meg nem született gyermekek száma alapján is igényelhető a kedvezményes támogatás. A használt lakás vásárlásánál, vagy meglévő bővítésénél egy vagy két gyermek vállalását fogadják el. Az első vállalt gyermek megszületésére 4 év a határidő, a másodikéra 8 év. Ha a vállaláson felül még születik plusz gyermekünk, és lakáscélú hitelt vettünk fel, akkor jogot szerzünk további 400 ezer forintnyi támogatásra, azzal a feltétellel, hogy az így kibővült CSOK összege sem haladja meg a lakás bekerülési költségét.

Ha korábban igényeltünk szocpolt, akkor ezt mindig le kell vonni a most igényelt összegből. Aki a korábbi gyerekvállalást nem teljesítette még, az viszont a teljesítésig nem kaphat CSOK-ot.

Mire költhető a 17/2016. (II. 10.) számú Kormány rendelet szerinti CSOK?

Ez a támogatás Használt lakás vásárlására vagy meglévő lakás bővítésére vonatkozik. Meglévő lakás bővítésére csak akkor, ha a bővítés meg nem kezdődött meg a támogatás igénylésekor. Legfeljebb 35 millió forintos vételár esetén kérhető a támogatás lakásvásárlásnál. A felújításnál pedig fontos előírás, hogy csak új lakórész létrehozásával, és a lakáskörülmények javításával együtt támogatható a bővítés. Meglévő épületrész felújítására, állagjavítására nem kaphatunk támogatást.

Lakás bővítésének minősül

  • a) a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
  • b) emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtérbeépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás.

Méretbeli előírások:

A CSOK akkor jár, ha a lakás hasznos alapterülete 1 gyermek esetén eléri a 40 nm-t, 2 gyermeknél az 50 nm-t, 3 gyermeknél a 60 nm-t, négy vagy több gyermek esetén pedig minimum a 70 négyzetmétert.

További követelmények:

A megvásárlás vagy bővítés után vállalni kell azt is, hogy a támogatást elnyerő családok és a figyelembe vett gyermekek 10 évig (vagy a gyermekek nagykorúvá válásáig) a lakásban lakjanak. Tíz éves tilalom vonatkozik a jelzálog bejegyzésekre és az eladásra is. Az állam jelzálogot jegyez be a házra/lakásra erre a tíz éves időszakra. Amíg a jelzálog él, a lakásra lakásbiztosítást kell kötni. Nem vehetünk továbbá lakást rokontól, sem olyan vállalkozástól, amelyben tulajdonosok vagyunk. Pontosabban az eladó az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa. Lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés aláírása után legfeljebb 120 nap áll rendelkezésre a CSOK igényélésére. Szükség lesz a bank helyszíni szemléjére, ezért a bank felszámíthat díjat. Nem mindegy, milyen állapotú a lakás, ezért a támogatást elbíráló hitelintézet helyszíni szemlét végezhet, hogy megállapítsa: megfelel-e a családi létszámnak és az elvárt lakáskörülményeknek az ingatlan. Bővítés esetén számlával kell igazolni a bekerülési költség 70 százalékát. Csak olyan vállalkozás állíthatja ki a számlát, amelynek ezt a jogát az adóhatóság is elismeri. Vásárláskor a vételárnak legfeljebb 10 százaléka fizethető készpénzben, a többit átutalással kell rendezni. Viszont a teljes bekerülési költségnek legfeljebb 50 százalékát teheti ki az otthonteremtési kedvezmény összege. Vagyis a többihez mindenképpen önerő szükséges. Fontos korlátozás még, hogy a használt lakás vásárlásához felhasznált cserelakás, illetve a megvásárolt, bővítendő ingatlan kivételével más lakóingatlanban a CSOK támogatott magánszemélyek nem lehetnek 50 százaléknál nagyobb arányban tulajdonosok. Feltétel, hogy az igénylő a vételár vagy a bekerülési költség kiegyenlítésére használja fel a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül értékesített lakástulajdonának vételárát.

Mikor kell visszafizetni a támogatást?

Az állam visszakövetelheti az összeget, amikor megsértve a támogatási szerződést, eladja vagy lebontja valaki a lakást, vagy ha a támogatásnál figyelembe vett gyermek elköltözik a lakásból, vagy ha harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot kap, illetve, ha nem lakáscélra használják az ingatlant a támogatottak. Ilyenkor késedelmi kamattal növelve kell visszafizetni a támogatást. Bizonyos esetekben, válás vagy a párkapcsolat felbomlása is hasonló következményekkel járhat. És természetesen vissza kell fizetni a CSOK-ot, ha határidőn belül nem sikerül teljesíteni a gyermekszámra tett vállalást.

Minden igénylőt a CSOK kérelmet megítélő bank köteles teljes körűen és érthetően tájékoztatni a részletekről, feltételekről és jogokról és kötelezettségekről. A bank feladata, hogy ha csak hitellel együtt tudja az adott ügyfél megvásárolni a támogatott új otthont, akkor saját hatáskörben hitelképességi vizsgálatot végez. A jogosultság elbírálásáért a bank a CSOK összegének másfél százalékát, de legfeljebb 30 ezer forintot kérhet.

A családi otthonteremtési kedvezmény hitelintézetektől igényelhető. A CSOK részleteiről mindenki a kereskedelmi bankoknál érdeklődhet.

Végül jó hír, hogy a kormány ígérete szerint készek a további esetleges korrekciókra, folyamatosan nyomon követik a tapasztalatokat, és szükség esetén újra módosítják a szabályokat.

Vállalom ingatlan adásvételi szerződése elkészítését, ingatlan adásvételének teljes lebonyolítását. Bízza ügyét nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorlott ügyvédre. Elérhetőségeimet megtalálja honlapomon a Kapcsolat linkre kattintva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük