Lázár János és Tuzson Bence államtitkár múlt héten sajtótájékoztatón bejelentette, hogy visszamenőleges hatállyal változtatni kívánnak a családi otthonteremtési támogatás szabályain annak érdekében, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban juthasson otthonhoz.
Két kormányrendeletbe kívánják foglalni a szabályokat február folyamán. Az egyik a régi, míg a másik az új építésű lakásokkal kapcsolatos szabályokat rögzítené közérthetőbb megfogalmazással.
Milyen további CSOK könnyítésekre számíthatunk?
- Nagyon jelentős változtatást jelentene az a bejelentés, hogy új és használt lakások esetében is eltörölnék a tulajdoni korlátot, vagyis aki a CSOK-ot igénybe szeretné venni, nem kell, hogy megváljon meglévő lakásától.
- Eltörölnék az eddigi a 30 milliós összeghatárt a 3%-os kamatozású támogatott hitel felvétele során is. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az új lakás vételára a telekár és az ÁFA nélkül nem haladhatja meg ezt az összeget.
- Azok a szabályok is megszűnnének, miszerint eddig előírták a korábban tulajdonolt ingatlan eladásából származó vételár felhasználását a CSOK-kal megvásárolni kívánt ingatlan vételárába. Eddig ugyanis az elmúlt 5 évben értékesített ingatlan eladási árát be kellett forgatni az ingatlan vételárába, és csak a különbözetre volt igényelhető a CSOK.
- Könnyítenének az energetikai tanúsítvánnyal összefüggő elvárásokon is.
- Mozaikcsaládok is (olyan családok, melyekben nemcsak közös gyerekeikkel élnek együtt a szülők, hanem új párjuk gyermekeivel is) igényelhetnék a CSOK-ot.
- Új ház építése esetén változna az összkomfort meghatározása. Az ország egyes részein ugyanis nincsen kiépített csatorna- vagy ivóvízhálózat. Ahol nincs ivóvízvezeték, ott az iható víz elérése lesz az elvárás, ahol pedig nincs szennyvízelvezetés, ott az építési szabályokban korábban engedélyezett megoldások élhetnének tovább.
- A kormány támogatná a nagyvárosokban a tetőtér-beépítéseket is, és külterületeken új tanyák építését. Belterületi zártkertekben is lehetne majd építkezni CSOK támogatással.
- A közfoglalkoztatottak használt lakás vásárlásához, illetve lakásfelújításhoz kaphatnának CSOK-ot.
A CSOK igénylésének módosított szabályait a kormány még nem tette közzé.
Figyelje honlapomat, hogy követni tudja a legfrissebb információkat a CSOK szabályairól!
Ismerje meg a korábbi 2016-os CSOK-kal kapcsolatos tudnivalókat.
Vállalom ingatlan adásvételi szerződése elkészítését, ingatlan adásvételének teljes lebonyolítását. Bízza ügyét nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorlott ügyvédre. Elérhetőségeimet megtalálja honlapomon a Kapcsolat linkre kattintva.