Dr. Bizik Zsófia ügyvéd
Öröklési illeték 2015

Öröklési illeték 2015

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény szabályozza az öröklési illeték mértékét, alapját, megfizetésének módját és egyéb részlet szabályait.

2015-ös jelenlegi szabályozásunk nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek tekinthető, különös figyelemmel a cikkünk 5. pontjában részletezett egyenes ági rokonok valamint túlélő házastárs által megszerzett örökrész illetékmentességére.

1. Kell-e Magyarországon öröklési illetéket fizetni 2015-ben külföldi ingatlanhagyaték vagy külföldi ingóhagyaték után?

Gyakran teszik fel ezt a kérdést, hiszen napjainkban egyre többen mennek ki külföldre, alapítanak családot külföldön és szereznek idegen országokban ingó-, illetve ingatlanvagyont.

A hatályos magyar szabályozás szerint az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön levő hagyatékra kell minden esetben alkalmazni. Magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben kell alkalmazni, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst terheli. Külföldön levő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezések nem terjednek ki.

Vagyis Magyarországon nem kell illetéket fizetni a külföldön szerzett ingatlantulajdon után. Ingók esetében (pl. autó, stb.) is csak akkor kell magyar illetéket fizetni, ha az adott idegen országban illetéket a külföldi jogszabályok szerint nem kellett az ingók után fizetni.

Bővebb információt a külföldi örökhagyó utáni öröklés, illetve külföldi örökös témában ide kattintva talál.

2. Az öröklési illeték tárgya

Az öröklési illeték tárgya a haláleset folytán történt vagyonszerzés. Az öröklési illeték tárgya: az örökség – ideértve a haszonélvezeti jog megváltását is -, a hagyomány, a meghagyás alapján történő vagyonszerzés, a kötelesrész szerzése, továbbá a halál esetére szóló ajándékozás.

Az öröklésről való ingyenes lemondás esetén illetéket nem kell fizetni. Ám ha az öröklésről történő lemondás ellenérték fejében történt, akkor az ellenérték alapulvételével kell az ajándékozási illetéket megfizetni. Nem kötelezhető öröklési illeték fizetésére az az örökös vagy hagyományos, aki az öröklés megnyílta után az örökséget, illetőleg hagyományt visszautasítja.

Az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik.

Annak a terhére, aki a megnyílt hagyatékból rá eső örökséget vagy egy részét a hagyatéki eljárás során más örökösnek ingyen átengedi, az átengedett rész után öröklési illetéket kiszabni nem lehet. Az így átengedett örökséget vagy egy részét megszerző más örökös úgy fizeti az öröklési illetéket, mintha a hagyaték közvetlenül az örökhagyóról szállt volna rá. Ha az átengedés visszteher fejében történik, az örökös terhére öröklési, az örökrészt megszerző terhére pedig visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni.

Ha az ingatlan és a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát képező ingó hagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyó hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem lehet kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni; ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a hagyatéki hitelező egyben az örökhagyó örököse is.

Ha az örökösök a megnyílt örökségre nézve maguk között osztályos egyezséget kötnek, mindegyik csak a neki jutott örökrész értéke után járó öröklési illetéket köteles megfizetni. Az az örökös azonban, aki az osztály alapján a hagyatékból a törvény vagy végrendelet szerint ráesőnél nagyobb értékű örökrészt ellenszolgáltatás fejében kapott, az örökrészen felül átvett rész értéke után visszterhes vagyonátruházási, az az örökös pedig, aki a vagyontárgyat ellenszolgáltatás fejében átengedte, öröklési illetéket köteles fizetni.

3. Öröklési illeték mértéke 2015-ben

Az öröklési illeték általános mértéke – ha a törvény másként nem rendelkezik – az egy-egy örökösnek, hagyományosnak juttatott örökség tiszta értéke után 18%.

A lakástulajdon és a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ingyenes szerzése esetén az öröklési illeték mértéke 9%.

Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének (24. § szerint a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett kilowattban kifejezett teljesítménye, és a jármű gyártási évétől számított kora alapján kell meghatározni) kétszerese.

Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az egyébként járó öröklési illeték felét, ha pedig az örökös az erre a célra létesített nyilvántartásban családi gazdálkodóként bejegyzett magánszemély, akkor egynegyedét kell megfizetni.

4. Az öröklési illeték alapja

Az öröklési illeték alapja az örökség tiszta értéke. A tiszta érték kiszámításánál a megszerzett vagyon forgalmi értékéből le kell vonni a hagyatékot terhelő tartozás egy-egy örökösre eső részét.

Az adósság és más teher fennállását és összegét az örökös (hagyományos) köteles igazolni. Az örökhagyó eltemettetésének szokásos költségei azonban bizonyítás nélkül is elfogadhatók.

A kötelesrész értékével a kiadásra kötelezett örökös örökrészének értékét csökkenteni kell. Az az örökös, aki a kötelesrészre jogosult követelését a hagyatékhoz nem tartozó készpénzzel vagy más ellenszolgáltatással elégíti ki, visszterhes vagyonátruházási, míg a kötelesrészre jogosult öröklési illetéket köteles fizetni.

Ha más személy örökli a vagyon tulajdonjogát és más annak haszonélvezetét vagy használatát, a tulajdonjog örököse a haszonélvezetnek, használatnak az értékével csökkentett forgalmi érték után, a haszonélvező, használó pedig az ugyanígy számított haszonélvezeti, használati érték után fizeti az öröklési illetéket.

Ha az ingatlan haszonélvezeti jogról, illetve értékének kiszámításáról többet szeretne tudni, kattintson a linkre!

5. Öröklési illetékmentességek és kedvezmények 2015-ben

2015. évben mentes az öröklési illeték alól:

a) a tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott örökség (hagyomány);

b) a lakástakarékpénztárakról szóló törvény szerinti lakás-előtakarékossági szerződés alapján történő vagyonszerzés;

c) az örökhagyó mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 000 000 forint;

d) az egy örökösnek jutó ingóörökség 300 000 forint forgalmi értéket meg nem haladó része.

e) az állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjteményből a kulturális javakra vonatkozó jogszabályokban meghatározott eljárás keretében a volt tulajdonos örökösének visszaadott vagyontárgyra vonatkozó, a visszaadás időpontját megelőzően beállt öröklés;

f)

g) a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése, ha az örökös az örökölt ingatlanon a hagyaték jogerős átadásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át.

h) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megszerzése;

i) az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész.

A kiskorú örökös az öröklési illetéket a nagykorúvá válásától számított két évig késedelmi pótlék-mentesen fizetheti meg. E fizetési határidő lejárta előtt a tartozás annyiszor 10%, de legfeljebb 70% kedvezménnyel fizethető meg, ahány megkezdett naptári évvel korábban teljesítik azt.

Fentebb már jeleztük, hogy Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az egyébként járó öröklési illeték felét, ha pedig az örökös az erre a célra létesített nyilvántartásban családi gazdálkodóként bejegyzett magánszemély, akkor egynegyedét kell megfizetni.

Azt az örököst, aki a hagyatékból ráeső termőföldet (tulajdoni hányadot) az erre a célra létesített nyilvántartásban családi gazdálkodóként bejegyzett magánszemély örököstársának ellenszolgáltatás fejében átengedi, az átengedett termőföld (tulajdoni hányad) után öröklési illeték nem terheli.

Ha a hagyatékot közjegyző vagy bíróság adja át, az illetékkiszabás végett a közjegyző a teljes hatályú hagyatékátadó végzést, a bíróság pedig az öröklési jogcímen tulajdonszerzést megállapító határozatát annak jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül megküldi az állami adóhatóságnak, aki ezt követően kiszabja a fizetendő illetéket.

A hagyatéki eljárásban hagyatéki tárgyalásokon közjegyző előtt és bírósági peres eljárásban vállalom jogi képviselet ellátását. 

Elérhetőségeimet megtalálja honlapomon ide kattintva: Kapcsolat

2015.04.

 

160 válasz

  1. Tiszteletem!
    Jó barátom az Amerikai Egyesült Államokban rám hagyatékozott egy jelentősebb összeget, kérdezném, ha az átutalását az eljáró hagyatékot intéző ottani ügyvédnek a számlámra megkapom, idehaza még mit kell tennem? Adóbevallást kell tennem vagy csak be kell jelenteni? Köszönöm. L.

    1. T. László!

      Két helyen nem kell öröklési illetéket fizetnie. Ha USA-ban megfizette, akkor nem kell Mo-on. De ha ott nem fizetett, akkor itthon 18%-os az öröklési illeték.
      Bejelenteni a HK nevű nyomtatványon kell a NAV felé, és csatolja hozzá az igazolást arról, ha már kinn fizetett öröklési illetéket. Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    2. Kérdezem:Öcsém elhunyt,félház az ő nevén van a másik felét végrendeletben a barátjára hagyta.Én mint egyeneságú rokon kérhetek valamennyi részt,támadható-e a végrendelet?Melyben nem zárt ki szó szerint a testvérem.Előre is köszönöm a válaszát.

      1. T. Julianna!
        A testvér nem egyenes, hanem oldalági rokon, így illetékköteles az öröklés. Egyenesági rokon a szülő, gyermek, unoka, stb.
        Az oldalági rokont nem illeti meg kötelesrész. Ha érvényes és szabályos a végrendelet, akkor nem támadható meg eredményesen.
        Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  2. Tisztelt Asszonyom!

    Az alábbi helyzetben szeretném a segítségét kérni!
    Ha a nagyszüleim végrendeletben rám hagynak vagyontárgyat (lakást) akkor milyen mértékű örökösödési illetéket kell fizetnem amikor a végrendelet életbe lép? Nem egyértelmű nekem hogy a törvényben meghatározott egyenesági viszony (és ezzel együtt az illetékmentesség) kiterjed-e erre az esetre is.

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:

    Gábor

    1. Tisztelt Gábor!

      Köszönöm levelét. Kérdésére a válasz: Mivel a nagyszülőkkel is egyenesági rokonok, így illetékmentesen örököl utánuk. Kérem, jelentkezzen, amennyiben közreműködésemmel szeretnék a végrendeletet elkészíteni vagy egyéb ingatlannal kapcsolatos ügyletet kívánnak lebonyolítani. Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  3. Tisztelt Ügyvédnő!

    Szeretnék érdeklődni,hogy édesapám a napokban hunyt el, és a házát én öröklöm,akkor nekem a 18%-os illetéket kell fizetnem az ingatlan után?
    Az illeték mentesség rám nem vonatkozna?
    Köszönettel: Kiss Hajnalka

    1. Kedves Hajnalka!
      Mint egyenesági rokonnak teljes illetékmentessége van, így öröklési illetéket egyáltalán nem kell fizetnie az ingatlan után. Amennyiben jogi segítségre van szüksége a hagyatéki eljárás során, vagy további konzultációt szeretne az üggyel kapcsolatban igénybe venni, esetleg az ingatlan esetleges későbbi értékesítése során ügyvédi közreműködésre van szüksége, úgy kérem, keressen bizalommal a 0620-341-5708-as telefonszámon és mindent részletesen átbeszélünk. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  4. Végrendeletben unoka örökli az ingatlan egy részét, 10 millió forintot. Ez esetben mennyi az illeték?

    1. T. Krisztina!
      Mentes az öröklési illeték alól az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész.
      Vagyis az unoka, mint egyenesági rokon illetékmentesen szerez.
      Kérem, h. a jövőben is bizalommal forduljon hozzám hagyatéki vagy akár ingatlan ügyekben hagyatéki eljárás vagy akár ingatlan adásvétel során. Mobilszámom: 0620-341-5708
      Tisztelettel: dr.Bizik Zsófia ügyvéd

  5. Tisztelt Ügyvédnő!
    Édesapám nevén lévő lekötött bankbetét, ill. nagyobb összegű készpénz után, melyet én öröklök, kell-e illetéket fizetnem? Ha igen, milyen mértékűt?
    Köszönettel várom válaszát.

    1. T. Piroska!

      Mentes az öröklési illeték alól az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész.
      Vagyis a gyermek, mint egyenesági rokon illetékmentesen szerez.
      Kérem, h. a jövőben is bizalommal forduljon hozzám hagyatéki vagy akár ingatlan ügyekben hagyatéki eljárás vagy akár ingatlan adásvétel során. Mobilszámom: 0620-341-5708
      Tisztelettel: dr.Bizik Zsófia ügyvéd

  6. Tisztelt Ügyvédnő!

    Szeretném megkérdezni, hogy az ingóságra járó illetékmentesség 300.000 Ft-ig vonatkozik Kft. öröklésére is? Édesanyám 50%-os tulajdonosa a Kft-nek (250e Ft a ráeső törzstőke.Halála esetén fizetni kell erre illetéket, ha én öröklöm, de lemondok a fiam javára?
    Köszönöm! Csilla

    1. T. Csilla!
      Mentes az öröklési illeték alól az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész.
      Vagyis a gyermek, mint egyenesági rokon illetékmentesen szerez.
      Kérem, h. a jövőben is bizalommal forduljon hozzám hagyatéki vagy akár ingatlan ügyekben hagyatéki eljárás vagy akár ingatlan adásvétel során. Mobilszámom: 0620-341-5708
      Tisztelettel: dr.Bizik Zsófia ügyvéd

  7. Tisztelt Ügyvédnő!

    Azt szeretném megtudni, hogy 16 év élettársi kapcsolat után ház, értékpapír illetve termőföld öröklése illeték alá esik-e.

    Köszönettel várom válaszát.

    1. T. Ágnes!
      Igen, mert csak a házastárs és az egyenesági rokonok öröklése illetékmentes.
      Hagyatéki eljárásban vállalok ügyvédi képviseletet, amennyiben szüksége van rá.
      Hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  8. Tisztelt ügyvédnő!Szeretnék tanácsot kérni mert édesapám meghalt és volt adóssága(350000),és 1/2rész háza.Hagyatékba a tartozás is ott lesz a papíron vagy majd külön keresnek meg vele ,és ha lemondok a házról akkor az adósságot sem követelhetik rajtam?Válaszát előre is köszönöm!

    1. T. Mariann!
      Hagyatéki eljárásban vállalok ügyvédi képviseletet, amennyiben szüksége van rá.
      Hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon a részletek megbeszélése érdekében. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  9. Tisztelt Ügyvédnő!
    Férjem ez év június 15.-én elhunyt.
    Egy ” Megállapodásban” Felosztotta köztem és gyermekünk között a vagyonát,melyben kifejezte halála bekövetkezése utáni végakaratát,
    A megállapodást mindhárman aláírtuk.
    Kérdésem a következő:
    Kell e örökösödési adót fizetnünk a megszerzett örökrész után?
    Van e összeghatár ami felett kell e, s ha van , az mennyi?
    Válaszát előre is köszönöm. özv. Répa Tiborné, Marina

    1. T. R. Tiborné!
      A házastárs és az egyenesági leszármazók öröklési illeték mentesen örökölnek. Az Ön esetében látnom kell az Ön által említett „megállapodást”.
      Az ügyét személyes konzultáció keretében tudjuk részletesen átbeszélni, a kérdéseit tisztázni. Kérem, hogy a szabadságolások miatt aug. 17-től keressen a 0620-3415708-as számon, hogy megbeszélhessünk időpontot a személyes konzultációra. Várom hívását,

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  10. Tisztelt Ügyvédnő!
    Élettársam elhunyt,végrendeletileg minden vagyonát,földet,ingatlant rám hagyott.Két vér szerinti gyermekét,kötelesrészre szorította vissza.Hagyatéki tárgyalás előtt közölték velem,(3 személy),akiknek párom elmondta,hogy a halála előtt 2 hónappal,1,5-1,5 Millió forintot adott a gyermekeinek.Halála előtt 3 hónappal készült egy magánokirat,amiben a párom elismerte,hogy a 15 év együttélésünk alatt,én 10millió forintot kifizettem neki.
    A hagyaték tiszta értéke viszont,6,5m,amiből nekem még kikellene fizessem a köteles részi igényt.Betudható-e az 1,5-1,5 milliót a köteles részbe,ha ezt a 3 tanúval tudom bizonyítani?Illetve,mi van ilyen esetben,hogy az örökrészem 6,5 millió,amit terhelne a kötele rész kifizetése,ellenben én ott állok mint örökös,és mint hagyatéki hitelező egyben,mivel nekem 10 millióról van hagyatéki hitelezőim, a 6,5 milliós hagyatékkal szemben.
    Várom mielőbbi válaszát.
    Köszönettel:
    Jutka

    1. T. Jutka!

      Az ügyét személyes konzultáció keretében tudjuk részletesen átbeszélni, a kérdéseit tisztázni. Kérem, hogy a szabadságolások miatt aug. 17-től keressen a 0620-3415708-as számon, hogy megbeszélhessünk időpontot a személyes konzultációra.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  11. Tisztelt Ügyvédnő!

    A feleségem nagynénje (az édesapjának a testvére) a végrendeletében a feleségemre és egy másik unokahúgára hagyta a lakását, 50-50 százalékos arányban. A nagynéninek férje, gyermeke nem volt. Azt kérdezném tisztelettel, hogy ebben az esetben – vagyis végrendeletben rögzített két unokahúg örökös esetén – milyen százalékú örökösödési illeték megfizetését írja elő a jogszabály. Tisztelettel és köszönettel: Udvarhelyi Tibor

    1. T. Tibor!

      Mivel nem egyenesági rokonok között történik az öröklés, így illetéket kell fizetni. Lakóingatlannál 9%, (az egyéb hagyatéknál fő szabályként 18%) az öröklési illeték.
      Kérem, amennyiben további tájékoztatásra van szüksége, vagy a hagyatéki eljárás során ügyvédi közreműködést kíván igénybe venni, úgy várom hívását a 0620-341-5708-as telefonszámon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. Tisztelt Ügyvédnő,
        köszönöm szíves eligazító válaszát!
        Udvarhelyi Tibor

  12. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretnék érdeklődni, hogyha édesanyám eladja a szüleitől örökölt családi házat akkor mint egyenesági rokon illetékmentes – e az eladásból származó bevétel?

    Köszönettel, Edit

    1. T. Edit!
      Amikor a szüleitől megörökölte az édesanyja az ingatlant, akkor nem kellett öröklési illetéket fizetnie, mert egyenesági leszármazóként öröklési illetékmentes volt. Most, ha el kívánja adni, akkor nem kell illetéket fizetnie, hanem esetleg személyi jövedelemadót. Ez attól függ, h. a megörökléstől számított 5 éven belül adja-e el, vagy azon túl. Ha 5 éven túl adja el, akkor nem kell egyáltalán szja-t fizetnie. Ha 5 éven belül adja el, akkor kell fizetnie szja-t, de csak ha drágábban adja el, mint amilyen értékben megörökölte korábban, és annál kevesebbet kell fizetnie, minél több idő eltelt az öröklés óta.
      Kérem, hívjon fel a 0620-341-5708-as telefonszámon, ha további információra van szüksége. Az ingatlan adásvétel során is természetesen igény szerint vállalom a közreműködést.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  13. Tisztelt Ügyvédnő!

    Szeretném megkérdezni, hogy egyenesági leszármazottnál nagyobb értékű (25-30 millió körüli) hétvégi ház/nyaraló öröklése illetékmentes-e?
    Köszönettel:
    Katalin

    1. T. Katalin!
      Igen, illetékmentes. Kérem, amennyiben további információra van szüksége, vagy kívánja a hagyatéki eljárás során az ügyvédi közreműködésemet, úgy hívjon fel bizalommal a 0620-341-5708-as telefonszámon Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  14. Tisztelt Ügyvédnő! Szeretném megkérdezni mikor lépett életbe az egyenesági leszármazott örökösödési illeték eltörlése? Az unokára is vonatkozik-e ha az anya ugyan él,de zárt intézetben demencia miatt ápolják és a nagymama végrendeletében az unokáját jelőli meg örökösének? Válaszát előre is köszönöm:B.Alice

    1. T. Alice!
      2013.01.01-től hatályos ez a rendelkezés. Az unoka is egyenesági leszármazó, így rá is érvényes az illetékmentesség. Kérem, amennyiben további információra van szüksége, illetve ha a hagyatéki eljáráson szeretné ügyvédi közreműködésemet, kérem hívjon fel a 0620-341-5708-as telefonszámon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  15. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretném megtudni, hogy az egyenesági illetékmentesség összeghatártól függetlenül vonatkozik magán folyószámlán lévő pénzre és cég öröklése esetén a cég értékére ill. folyószámláján lévő pénzre is?
    A hagyatéki tárgyaláson a temetési költségekről is be kell nyújtani a számlákat, ezek milyen tételt csökkentenek?
    Köszönöm szíves válaszát!

    1. T. Ildikó!
      Összeghatártól függetlenül illetékmentes, de csak az egyenesági rokontól örökölt hagyaték. A temetési költség hagyatéki teher, ami csökkenti a hagyaték összegét. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. Tisztelt Ügyvédnő!
        Nagyon köszönöm szíves válaszát és remélem jól értelmeztem. Édesapám egyetlen örököseként, a magánszámláján és a Kft-je számláján lévő pénz ill. a Kft. mint vagyon értéke számomra egyaránt illetékmentes? Ebben az esetben nincs is szükség a temetési költségek számláira, mivel nincs mit csökkenteni? Ismételten köszönöm!

  16. Tisztelt Ügyvédnő!

    Egyenesági illeték mentesség az elhunyt testvérére is vonatkozik?
    Ha igen, akkor esetleg az elhunyt testvérének a gyerekére is alkalmazható az illeték mentesség?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. T. Emil!
      A testvér nem egyenesági rokon, csak a szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, stb. A testvérnek kell öröklési illetéket fizetnie.Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  17. Tisztelt Ügyvédnő!Édesapám meghalt 2015. augusztus első napjaiban.Kérdésem: Mennyi örökösödési illetéket fizetnem a tulajdonában volt lakás után,amiben az Édesanyja lakik örökös haszonélvezettel? Édesapám 2012.-ben a nagyapám után Örökölt egy osztatlan közös tulajdoni telekből 886/220 négyszögöl kert részt, ezután kell-e öröklési illetéket fizetnem? Édesanyámmal közös folyószámlájuk volt. A rajta lévő pénz után kell-e illetéket fizetnem? Kérem szíves válaszát

    1. T. Dorottya!

      Egyenesági rokon után nem kell öröklési illetéket fizetni, így az édesapjától örökölt vagyon után illetékmentesség jár Önnek. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  18. Tisztelt Ügyvédnő!
    Nagybátyám végrendelete (családi ház)2011-ben keletkezett. 2015 áprilisban hunyt el. A NAV fizetési meghagyásban 9% illetéket rótt ki. Megítélésem szerint a végrendelet keletkezésekor érvényben lévő illetékmérték (4%) a mérvadó! Mekkora az illeték díja 4% vagy 9%. Amennyiben van értelme a fellebbezésnek szívesem megbízom Önt!

    1. T. István!
      „Az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik.” Vagyis nem a végrendelet időpontja szerinti illetékszabály a hatályos, hanem a halálkori illeték mértéke (9%) az irányadó. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  19. Tisztelt Ügyvéd Asszony!

    Férjem gyermekeinek nagyanyjuk bátyja végrendeletileg férjemet akarja megtenni örökösnek. Egy 78 m2-es lakása van a Budapest VII. kerületében (jó helyen!). Mondtam Férjemnek, hogy szerintem mi nagyon nagy illetéket fizetnénk. A gyerekek talán kevesebbet. Másik javaslatom az volt, hogy eltartási szerződést kellene kötni. Férjem jár hozzá, Ő vásárol neki és hordja autóval orvoshoz, fodrászhoz, pedikűröshöz stb. Az illető Úr 91 éves. Teljesen vak.

    Tisztelettel kérném, hogy mi tévők legyünk ebben az esetben?

    Tisztelettel N. Kornélia

    1. T. Kornélia!

      Mivel az illető vak, így javaslom, hogy mihamarabb közjegyzőhöz forduljanak a végrendelet elkészítése érdekében. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  20. Tisztelt Ügyvédnő
    Hagyatéki eljárásnál, szükséges -e számlával bizonyítani a temetési költségeket, koszorúk, koporsódísz stb.árát. Az örökölt lakás értéke kb. 5 M Ft, gondolom az öröklés illetékmentes , van-e jelentősége a temetési költségeknek.
    Üdv Ádám

    1. T. Ádám!

      Igen, általában célszerű számlákat becsatolni a közjegyzőnek, aki az így igazolt összeget, mint temetési költséget és mint hagyatéki terhet fogja szerepeltetni a jegyzőkönyvben. Tisztelettel. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  21. Tisztelt Ügyvédnő !

    Édesanyám elhunyt, s egy személygépkocsit örököltem utána. Az önkormányzatnál, ahol felvették a hagyatéki leltárt rákérdeztek, hogy mennyit ér az autó. Úgy gondolom, hogy magasabb összeget mondtam, mint ami a valós értéke. Azt szeretném megtudni, hogy egyenesági öröklési illeték mentesség személygépkocsira is vonatkozik-e ? Amennyiben nem, van- e jelentősége a bediktált összegnek, vagy az illetéket a visszterhes vagyonátruházási illeték táblázat alapján számítják ki ?

    Köszönettel:

    Olga

    1. Tisztelt Olga!
      Egyenesági rokon illetékmentessége kiterjed erre is, így nincs jelentősége a megjelölt összegnek. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  22. T. Ügyvédnő ! Férjem elhunyt, egy 18 évet betöltött gyermekünk van, aki még tanuló.
    a hagyaték egy bpi ingatlan 20/100-ad része /kb 16 Mft/ egy vidéki ingatlan 50/100-ad része kb 20 Mft, valamint életbiztositási kötvény, melyben fiam meg van jelöve talán mint elhalálozási rendelkező, és 2 db autó és egy motorkerékpár, egy 3 éve fizetett lakáselőtakarékosság, és 2 bankszámla melyen kb 300 ezer forintot zároltak.

    A temetési költségeket én fizettem egy részéről számla van /300 eft/, s sirhelyre készitett sirkő ujabb 300 eft.

    Szeretném körülbelül tudni, hogy mennyi lesz az illeték, nekem és a fiamnak.
    s lenne még egy kérdésem: az egy autó + a motor értéke közel azonos
    azzal az autó értékével amit gyakorlatilag én használok, de a férjem nevére lett véve. Lehet – e kérni egy egyezség keretében, hogy az 1 autó az én nevemre kerüljön a másik auto a motorral a fiam nevére.
    válaszát előre is köszönöm

    1. T. Margaréta!
      Személyes konzultáció keretében lehetőség van átbeszélni az egész hagyaték ügyét. Kérem, hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámomon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  23. Tisztelt Ügyvédnő!
    Testvéremmel közösen örököltünk egy kb. 100.000,- Ft értékű autót édesapánk halálával. Testvérem le akar mondani a részéről a javamra a hagyatéki tárgyaláson. Ilyen csekély érték után is kell illetéket fizetnem?

    1. Igen. Az illetéktörvény (1990. évi XCIII.tv.) 24.§-a szabályozza részletesen az illeték mértékét, mely függ a hajtómotor teljesítményétől, és a kocsi korától.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. Jónapot. Kettővel feljebb azt írta az ügyvédnő, hogy nem kell illetéket fizetni gépjármű után, itt meg azt, hogyigen…..
        Akkor most ? Előre is köszönöm.

        1. Egyenes ági rokonok közötti öröklésnél/ajándékozásnál nem kell. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  24. Tisztelt Ügyvédnő,

    Öröklési illeték (esetemben konkrétan értékpapír öröklés után fizetendő illeték) esetén egyenes ági felmenőnek számít a nagyszülő házastársa, ha több, mint 20 éve házasok voltak? Az öröklés tárgya nem a korábban elhúnyt nagyszülőtől származó, vagy vele közösen szerzett vagyon, hanem a később elhúnyt házastárs vagyona. Örökbefogadási viszony nem állt fent sem a szüleimmel, sem velem kapcsolatban.

    Köszönöm a válaszát.

    1. T. Balázs!
      Ha jól értem, nem nagyszülő után örökölne, hanem annak későbbi élettársától/házastársától? Ebben az esetben nem beszélhetünk egyenesági öröklésről. Szülő, nagyszülő, dédszülő, gyemek, unoka, dédunoka stb. minősül egyenesági örökösnek.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  25. Üdvözlöm!
    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy édesapám okt. 10-én hunyt el,végrendelete nem volt,így testvéremmel ketten öröklünk mindent!Ház,autó,életbiztosítás,magánnyugdíj,bankkártya!Azt szeretném tudni,hogy ilyen esetben hány százalék adót kell majd befizetnünk?Külön lesz a ingó és ingatlan értékének a százaléka,és külön a készhez kapott összeg százaléka,vagy minden összességében értendő?Mert a ház és az autó értékét tudjuk,de azon kívül semmi más!Édesapám testvére követel tőlünk egy nem kis összeget,de minden papír nála van,így nekünk fogalmunk sincs,hogy forintban mégis mennyit kapunk majd,így pedig nehéz eldönteni,hogy megadjuk-e neki az általa kért összeget!Mert nem szeretnénk,ha a végén oda jutnánk,hogy ő jogosultság nélkül többet kapott egyedül,mint amennyit mi fejenként a testvéremmel!
    Előre is köszönöm!

    1. T. Ágnes!

      Egyenesági rokonok illetékmentességet élveznek, így öröklési illetéket egyáltalán nem kell majd fizetniük.
      Nem derült ki a leveléből, h. van-e házastársa az elhunyt apukának, hisz ez is befolyásolja az öröklés rendjét.
      A testvér követelése nyilván egy külön dolog, mely vizsgálandó, h. mennyire megalapozott.
      Amennyiben a hagyatéki eljárásban jogi segítségre van szüksége, kérem, bizalommal keressen.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  26. Tisztelt Ügyvédnő!

    Az Egyesült Államokban élő és ott elhunyt nagybácsi végrendeletében pénzösszeget hagyott rám. Úgy tudom, illetéket elegendő az egyik országban fizetni. A kérdés az, van-e lehetőségem eldönteni, melyik országban fizessem meg az illetéket. Ha van és a magyarországi illetékfizetés mellett döntök, miképp kell ezt teljesíteni? Letölthető-e valahonnan az ehhez szükséges nyomtatvány, illetve mely intézmény/hivatal az illetékes az ügyben?
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. T. Antónia!
      A NAV (Nemzeti Adó és Vámhivatal) honlapján letölthető nyomtatvány. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  27. Tisztelt Ügyvédnő!
    Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy ismerősöm és a testvére édesapjuk hagyatékaként örököltek egy házat telekkel, ezt szeretnék eladni. Az érte kapott összegből van valamilyen adó vagy illetékfizetési kötelezettségük?
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. T. Mária!
      Amennyiben 5 éven túl adják el, akkor nem kell adót fizetniük. Amennyiben 5 éven belül eladják drágábban, mint amilyen értéken a hagyatékot megörökölték, akkor adót kell fizetniük a különbözet után, ha olcsőbban, akkor nem kell fizetniük. Esetleges további kérdésért hívjanak a 0620-3415708-as számomon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  28. Tisztelt Ügyvédnő !

    Sajnos Férjem nem rég örökre elment. Közös gyermekünk a házasságból nem született,végrendeletünk nincs. A kérdésem,hogy mint örökös a hagyatéki tárgyaláson az általam használni nem kívánt ingatlant és utánfutót fiamra /aki nagykorúságáig nevelt gyermeke volt Férjemnek / átruházhatom -e,vagy ez csak egy külön eljárás során lehetséges ?
    Köszönöm .Tisztelettel:Katalin

    1. T. Katalin!

      Igen, megoldható a közjegyző előtt a hagyatéki eljárás során. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  29. Tisztelt ügyvédnő!
    Nem egyenes ágú rokonként örököltem meg a NAV által 10.000.000 Ft-ra felbecsült értékű ingatlan 25%-át.Kérdésem lenne hogy az illeték megfizetésére tudok -e 10 hónapos részletfizetést kérni, ha igen, akkor azt milyen kamattal?

    1. T. Nikoletta!
      Kamatmentesen, de csak ha rászorul. A NAV honlapján tudakozódhat a részletekről. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  30. Tisztelt Cím!
    Ha a nagyszüleimmel örökösödési szerződést kötöttünk 2010-ben (pénzbeli, és nem pénzbeli havi hozzájárulással), és bekövetkezne a nem várt esemény a részemről, akkor mi alapján kell nekem az illetéket megfizetnem vagy illeték köteles vagyok-e (mert mégis csak rokon vagyok)?
    Ha köteles vagyok, akkor az ingatlan érték akkori forgalmi értéke alapján kell? Azóta saját költségre nagyon sok minden fejlesztettem, hogy minél kevesebb költségük legyen, ami értéknövelő (számlával igazolva) az ingatlan számára, és ha ez bele számít, akkor a beruházásom az illeték alapot csökkenti?

    Előre is köszönöm a segítséget!

    1. T. Károly!
      Az illetéktv. rendelkezései:
      „18. § (1) Ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Ezt a szabályt kell alkalmazni az ingatlanok, illetve a gépjárművek (pótkocsik) pénzügyi lízingjére vonatkozó, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződések esetén, továbbá az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzésre is azzal, hogy az öröklési szerződés tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésére a 3. § (1) bekezdése az irányadó.” Ez utóbbi azt mondja ki, hogy 3. § (1) Az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik.
      Vagyis nem öröklési illetéket, hanem vagyonszerzési illetéket kell fizetni a halál bekövetkezésekor öröklési szerződésnél, de mivel Ön egyenesági rokon, így mentesség illeti meg.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  31. Tisztelt ügyvédnő!

    A következő kérdésem lenne: magyar állampolgárságú anya halála után a külföldön élő gyermekei, / nem magyar állampolgárok/fizetnek- e örökösödési illetéket egy 30 000 000 Ft-ot érő ingatlan után, vagy rájuk is az egyeneságbeli rokonok illetékmentessége vonatkozik.
    Ha még életében gyermekeinek ajándékozná az ingatlant, mentes lenne az illeték fizetése alóla, annak ellenére, hogy nem Magyarországon élnek?
    Válaszát előre is köszönöm

    1. T. Andrea!
      Állampolgárságtól függetlenül illetékmentesen lehet örökölni és ajándékozni egyensági rokonok között. Vagyis nincs illetékfizetési kötelezettsége a magyarországi ingatlan megszerzése után a gyermekeknek. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  32. Tisztelt Cím.
    Nekem egy olyan kérdésem lenne,hogy a férjem nagynénje 2014.-ben meghalt,és a végrendelete alapján a férjem és én vagyunk az örökösök.A hagyatéki tárgyalás még mindig nem volt megtartva.A házát 400.000.Ft.-ra becsülték fel. A temetést mi fizettük.Azt szeretném kérdezni,hogy nekünk az ingatlan után mennyi illetéket kell fizetni?
    A másik kérdésem pedig az lenne,hogy a ház iránt már érdeklődne egy család,mint leendő vevők.Ők addig be-e költözhetnek,míg nem volt meg a hagyatéki tárgyalás?
    Segítségét,és válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel:R.Timi

    1. T. Timi!

      Várom hívását a 0620-341-5708-as mobilszámomon a részletek megbeszélése érdekében.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  33. Kedves Ügyvédnő !
    Nagymamám szabályos, ügyvéd által készített Ajándékozási Szerződéssel a testvéremnek és Nekem ajándékozta a lakását.
    A hagyatéki eljárás után szeretnénk értékesíteni az ingatlant, illetve Én vásárolnék egy telket, vagy kisebb nyaralót a későbbiek során. Szeretném megérdeklődni, hogy jelen esetben milyen mértékű illeték megfizetésére számíthatok. Előre is megköszönöm Önnek a szíves segítségét !

    1. T. Fekete Zoltánné!
      Várom hívását a 0620-341-5708-as mobilszámon a részletek megbeszélése érdekében. T. dr. Bizik Zsófia ügyvéd.

  34. kedves ügyvednő!
    A ferjem elhunyt a kiskoru gyermekünkkel ketten maradtunk.A lakas 50-50% rėszben volt.Vidėken egy kis házrészt és termődföldet örökölt 2o rokonával együtt szóval az sokat nem érhet.Kell -e fizetnem valamit majd pl.hagyatékit, közjegyzöi díjat?Ha igen mit ees kb mennyit? Válaszaát köszönöm

    1. T. Levélíró!

      Kérem, tájékozódjon honlapomon, a közjegyzői eljárás díjáról szóló cikkemben részletesen ismertetem a közjegyzői díj kiszámításának módját, mértékét.
      Személyes konzultáció szükségessége esetén kérem, hívjon a 0620-341-5708-as számon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  35. Tisztelt Ügyvédnő! Nem rokoni kapcsolatból végrendelet alapján örököltem egy házas ingatlant.(volt korábban 5 év gondozás-eltartás – de szerződés nélkül, jószomszédsági alapon ) Kérdésem lenne, hogy az örökölt ingatlan nevemre történő átírása milyen %-os költséggel jár. Illetve, a lakóingatlan után 9% a telek után 18% illeték fizetendő-e?Köszönettel várom szíves válaszát Enikő

    1. T. Enikő!

      Igen, öröklési illetéket kell fizetnie, melynek mértéke lakóingatlan esetében 9%, egyéb esetekben 18%. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  36. Kedves Ügyvédnő!
    Szüleimnek van kettő lakása és egy hétvégi háza. Édesanyám most a fiamnak szeretné ajándékozni a hétvégi házat, nekem pedig az egyik lakást, hogy ne kelljen illetéket fizetnünk majd öröklés után. Az lenne a kérdésem, hogy van-e ennek értelme, vagy nincs? Üdvözlettel Judit

    1. T. Judit!

      Jelenleg illetékmentes egyenesági rokonok között az öröklés is és az ajándékozás is. De persze arra nincsen garancia, hogy ez így is marad a jövőben is. A jogszabályok változhatnak, a kormányok változhatnak… Ezért kérem, hogy hívjon a 0620-341-5708-as számomon a részletek megbeszélése érdekében. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  37. 71 éves vagyok, végrendeleti örökösként örököltem egy családi házat kerttel.Nem egyenesági fokon. Kérdésem lenne, hogy az örökösödési illeték megfizetésénél van- e lehetőség részletfizetésre, hová kell fordulnom ez ügyben.Köszönettel Emőke

    1. T. Emőke!
      Igen, van lehetőség, a NAV-tól (Adóhatóság)lehet kérni írásban. Bármelyik adóhivatali kirendeltségben tudnak Önnek ebben segíteni.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  38. Nagybátyám meghalt a fia szolt hogy az autóját nekem szánta.igy ő lemondot a hagyatéki eljáráson az én javamra az autóról.lell illetéket fizetnem?kell erről ajándékozási szerződés?

    1. T. Levélíró!

      Öröklési illetéket kell fizetnie az autó után, amennyiben elfogadja az örökséget és pl. végrendelet alapján örököl. Amennyiben a fia örökölte meg, de odaajándékozza Önnek, akkor ajándékozási illeték terheli. Tisztelettel:dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  39. Tisztelt Ügyvédnő!

    Édesapánk után örököltünk a testvéremmel egy autót, amiről hagyatéki tárgyaláson egyikőnk lemondott.
    Azt szeretném megtudni, hogy ilyenkor illetékmentes –e az öröklés az egyenes ági rokonság miatt, vagy ilyen esetben az illeték mértéke a visszterhes vagyonátruházási illetékének kétszerese?

    Köszönettel:
    Éva

    1. T. Éva!
      A fele illetékmentes, hisz egyenesági rokon, a másik felét ajándékozási illeték terheli. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  40. Kedves Ügyvédnő!

    Édesanyám testvére karácsony előtt váratlanul elhunyt, aki könyvelési tevékenységet folytatott. Amennyiben nem bukkan fel valahonnan egy végrendelet, vélelmezhető, hogy édesanyám az örökös.
    Az elhunyt korábban önkormányzat által zár alá vett lakásának kulcsai nálunk vannak, mivel azokat az önkormányzattól át kellett vennünk, hogy az anyakönyvi kivonathoz, egyéb iratokhoz a temetés intézése miatt hozzáférjünk.
    Milyen kötelezettségünk van a könyveléshez kapcsolódó céges iratokkal kapcsolatban? Átadhatjuk azokat az érintett cégek jogosult képviselőinek a hagyatéki eljárás befejezése előtt?
    Köszönettel
    Zoltán

    1. T. Zoltán!
      Attól függ, milyen formában folytatta az elhunyt a könyvelési tevékenységet, egyéni vállalkozóként, vagy cégként, a cégnek van-e másik ügyvezetője, mit tartalmaz a cégekkel kötött megbízási szerződés a helyettesítésről, stb. Az általa könyvelt céges iratok nem képezik a hagyaték tárgyát. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  41. Tisztelt Ügyvédnő.

    Érdeklődöm:
    Édesanyám meghalt egyetlen gyemek vagyok. Édesapámnak kell Édesanyám bankbetétje és lakása után örökösödési adó fizetnie.
    Segítségét előre is köszönöm.

  42. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretnék felvilágosítást kérni a következő esetre. Örököltem egy kertes családi házat egy lakóövezetben. Végrendeleti örökös vagyok, nem egyenesági leszármazott. A házhoz tartozó kert az illeték szempontjából 18%, vagy 9%-os kötelezettség alá esik-e? A lakóház a kertben áll azonos helyrajzi számon. Tisztelettel megköszönöm válaszát
    Emese

    1. T. Emese!
      Egy hrsz szám esetén a lakóházas ingatlan után 9%-os illetéket kell fizetni. Ebbe tartozik bele a kert is, nyilván az adó és értékbizonyítványon sincsen megbontva az értéke. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  43. Tisztelt Ügyvédnő!
    Nagymamám halála után édesapám és a nővére örökölnek 1/2 tulajdoni hányadot egy ingatlanban, lakásban, aminek korábban már 1/2 részét megörökölték nagypapám halálakor. A kérdés az lenne, hogy szeretnék, ha a lakást a húgom örökölné. Ha ők lemondanak az örökségről a javára, kell e illetéket fizetnie? Illetve van e lehetőség arra, hogy a korábban örökölt 1/2 rész is egy eljárásban a nevére kerüljön? Melyik lenne a jobb megoldás – hagyatéki eljárás során lemondani az örökségről vagy később ajándékozni?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. T. Dóra!
      Azután a rész után, amiről az apa lemondana, nem kell ajándékozási illetéket fizetni, mert egyenesági rokonok, de azután, amiről a nővér lemond, az Ön hugának ajándékozási illetéket kell majd fizetnie, lakásnál 9%.
      A korábban megszerzett tulajdoni hányadról nem tudnak rendelkezni most az örökösök a hagyatéki eljárásban, arról külön kell kötni pl. ajándékozási szerződést ügyvéd előtt.
      Kérem hívjon a 0620-341-5708-as számomon, ha kívánják, hogy kössünk ilyen szerződést a részletek megbeszélése érdekében. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  44. Tisztelt Ügyvédnő! Nagymamám halála után örököltem termőföldet. A kérdésem az lenne, hogy ha ezt a földet szeretném eladni, akkor milyen összeget kell ezután fizetni? Szíves válaszát előre is köszönöm! Péter

    1. T. Péter!
      Szja-t, de a kapott vételárból levonható a hagyatéki végzésben megjelölt érték, amilyen értéken örökölte a földet és csak a különbözet után kell SZja-t fizetni. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  45. Tisztelt Ügyvédnő/
    85 éves testvérünk elhunyt Családi házas ingatlannal rendelkezett.Gyermektelen volt ,özvegy,így feltételezhetően mi a testvérei vagyunk az örökösök,más rokona,végrendelete nem volt.A kérdésem az lenne,ilyen esetben hány % illetéket kell fizetni,és mikor? Mindnyájan 70 éve feletti nyugdíjasok vagyunk,egyikünknek sem lenne módja arra,hogy a ház eladása előtt nagy összeget kifizessen

    1. T. Mária!
      9% az öröklési illeték lakóingatlan után. Ha esetleg az adó-és értékbizonyítvány szerinti érték túl magas, lehet azt vitatni és akkor a NAV meghatározza újra az ingatlan értékét. A jogerős hagyatékátadó végzés meghozatalát követően a közjegyző megküldi az iratokat a NAV-nak, majd az adóhatóság kiszabja az illetéket, megküldi az erről szóló határozatot Önöknek postán és ezt követően kell megfizetni az összeget. Lehet kérni indokolt esetben részletfizetési kedvezményt a NAV-tól. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  46. Édesapámtól örököltem egy személygépkocsit.Ha ezt eladom kell e valamilyen formában személyi jövedelemadót fizetni, és mikor, és hogyan állapítják meg a mértékét.

  47. Tisztelt Ügyvédnő!
    Testvérem 50 évi házasság után megözvegyült.Nagy összegű Magyar Államkötvény az elhalt nevén volt (csupán adminisztrációs okokból.
    Ennek fele automatikusan megilleti őt, vagy az egész hagyatéknak számít-e? Két közös gyermek esetén milyen arányban oszlik az értéke? Ha örökösödési illetéket nem kell fizetni,van-e egyéb anyagi vonzata – pl. személyi jövedelemadó alá esik-e? Köszönettel MK.

    1. T. MK!
      Nem automatikusan illeti meg, hanem házastársi vagyonközösség jogcímén be kell jelentenie ezt az igényét a közjegyzőnél a felére. A maradék fél pedig három felé oszlik a házastárs és a gyermekek között. Illeték, szja nincsen. Szükség esetén a hagyatéki eljárás során vállalok képviseletet, egyéb segítséget. Kérem hívjon a 0620-341-5708-as mobilszámon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  48. Örököltem betétkönyvben elhelyezett összeget, valamint életbiztosítási összeget édesapám halála után.Szeretném megkérdezni, hogy ezek után kell e személyi jövedelemadót fizetni, és mennyit.

    1. T. Levélíró!
      Nem kell örökési illetéket fizetnie, és szja-t sem. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  49. Tisztelet Ügyvédnő!

    Édesanyám tavaly hunyt el. A családi házat örököltünk fele-fele arányban a testvérem gyermekével /mivel bátyám is már elhunyt/.Édesanyám halála óta a csekkeket én fizetem.
    Kérdésem a következő lenne: A ház eladása után kötelezhetem-e a másik örököst hogy a csekkek felét nekem visszafizesse?

    Válaszát előre is köszönöm.

    1. T. Levélíró!
      Attól függ, h. az ingatlant jelenleg ki használja. Ha senki, akkor követelheti. Az ingatlan adásvételi szerződés elkészítésében kérem, keressen bizalommal. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  50. Tisztelt Ügyvédnő!Édesapám után törvényes örökségként örökölnék-(utólagos kimaradt póthagyaték)lemondhatok róla kiskorú lányom javára?Nem szertnék 2 eljárást intézni Örökség után ajándékozni így szerintem egyszerübb lehetne.Lehetséges?Válaszát előre is köszönöm.

    1. Igen, lehetséges, adott esetben a gyámhivatal hozzájárulásával. Üdv. dr. B.zs.ü.

  51. Tisztelt ügyvédnő!
    2009.08.20.Édesanyánk,meghalt végrendelkezés nélkül,hátrahagyva ingatlanát,amit három testvér .kisebbik öcsém maradt,az örökölt házban mivel ő már előtte is édesanyánkkal élt 20013.11.09-én kiköltözött a házból,mindent ami a házban volt azt szó nélkül elvitte magával.Mivel készült hagyatéki végzés ezt a részét ő nem tartotta be.Most vevők lennének de,vele nem tudunk zöld ágra vergődni.Viszont a ház nagyon rossz környéken van , már három éve üres, az állaga romlik, de viszonylag jó áron eltudnánk adni, de a legkisebb öcsém aki a házat „kifosztotta” nem írja alá a papírokat.Mit tudnánk vele csinálni hogy beleegyezzen az árba? Ebben szeretném segítségét kérni.
    Köszönöm.

    1. Meg kellene győzni őt szép szóval, esetleg többet felajánlani neki a vételárból, ha ez nem megy, pert lehet indítani ellene közös tulajdon megszüntetése iránt, de a per lassú és költséges, és várhatóan nem lesz kedvezőbb kimenetele, mint a mostani értékesítésnek. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  52. Tisztelt ügyvédnő!
    Házastársam 2015. november hóban elhunyt. 2 felnőtt gyermekünk van. Családiház, gépkocsi, társasági üzletrész és termőföld volt
    a nevén. Köthetünk-e osztályos egyezséget úgy, hogy egymás javára lemondunk pl. az üzletrészről és gépkocsiról a gyermekek az én javamra én pedig a termőföldről az ő javukra. Lehetőség van-e arra is, hogy a gyermekeink lemondhatnak-e egymás javára illetékmentessen. Természetesen mindenki arányosan örökölne.
    Tisztelettel várom válaszát.

    1. T. István!
      Igen, köthetnek osztályos egyezséget. Üdv. dr. B.Zs.ügyv.

  53. Tisztelt Ügyvédnő!
    Angliából örököltem egy jelentős összeget, amelynek egy része értékesített ingatlanból származik, a másik része pedig bankszámlapénz, kötvények, befektetési alapok kifizetéséből.
    A hagyatéki ügyintézést egy cégen keresztül ügyvéd végezte.
    A papírok szerint vontak le öröklési adót.
    A kérdésem az lenne, hogy Magyarországon kell-e még adót/illetéket fizetni és be kell-e jelentenem a NAV felé?
    Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!

    1. T. Pál!
      Két helyen nem kell adózni/illetéket fizetni, tehát ha kinn már megfizette az adót/illetéket, akkor ezt igazolni kell és akkor Mo-on már nem kell fizetnie. A HK jelű nyomtatványt kell kitölteni, melyet a NAV honlapján megtalál. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd.

  54. Tisztelt Ügyvédnő!

    feleségem – és két testvére, illetve édesanyja – édesapja után örökölt földrészt és házrészt.
    Keletkezik-e öröklési illetékfizetési kötelesség, ha a két testvér és az édesanya lemond a házrészről feleségem javára, ill. a három gyermek lemond a földrészről az édesanya javára. (Minden gyermek nagykorú, cselekvőképes.)

    Köszönöm válaszát!

    1. T. Levélíró!
      A testvér által lemondott/ajándékozott rész után van illetékfiz. kötelezettség, az édesanya által lemondott rész után nincs, mert egyenesági rokonok. Ugyanígy, ha az édesanya javára mondanak le a gyermekek, akkor sincs illetékfizetési kötelezettség, ugyanúgy egyenesági rokonok. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  55. Tisztelt Ügyvédnő!
    Azután szeretnék érdeklődni, hogy férjem halála után a készpénzt a hagyatéki eljárás során fel kell-e tüntetni?
    Köszönöm megtisztelő válaszát!

    1. T. Anna!
      A férje nevén vezetett bankszámlát mindenképpen igen, az otthon tartott ingóságok közül a 300.000.-Ft összeget meghaladót kell a jogszabály szerint feltüntetni. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  56. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretném megkérdezni, hogy kötelesrész után mennyi illetéket kell fizetni, ha egyenes ágon történt a szerzés?
    Köszönöm megtisztelő válaszát!

    1. T. Nóra!
      Egyenesági rokonok illetékmentesen örökölnek. Üdv. dr. B.Zs. ügyvéd

  57. Tisztelt Ügyvédnő!
    Segítségét kérem:
    2007-ben öröklés után megszerzett szántóföldet 2015-ben értékesítettük a többi örökössel.
    Hagyatékban akkor 300.000 Ft volt az érték, mi 412.000 Ft-ért adtuk el.
    Be kell e vallanom az idei SZJA bevallásban a rám eső részt? Ha igen ,hogyan? A különbözetet csak?
    Levonható e belőle a temetési költség?
    Ha esetleg mivel ez inkább adóügy Ön nem illetékes akkor elnézést kérek.
    Üdvözlettel:
    Miklós Zoltánné

    1. T. M. Zolánné!
      Igen, be kell vallani és a különbözet után kell szja-t fizetni. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  58. Tisztelt Ügyvédnő!

    Gondnokságom alatt intézetben lévő testvérem szülőtől örökölt bankbetétje után halála esetén mennyi illetéket,adót kell(ene) fizetnem a jelenlegi szabályok szerint?

    Üdv:T.G.

    1. T. T. Gáborné!

      Mivel a testvére után örökölne, így oldalági rokonként 18% az öröklési illeték. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  59. Tisztelt Ügyvédnő!

    Édesapám halála után örököltem egy lakást, amelyet most el szeretnék adni. Azt olvastam, hogy ez 5 év után SZJA mentes. Kérdésem, hogy pontosan melyik időpontot kell ilyenkor figyelembe venni? A halál időpontját?

    Köszönettel,
    Kiss Jakab

    1. T. Jakab!
      A tulajdonszerzés földhivatali bejegyzésének időpontja az irányadó. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  60. Tisztelt Ügyvédnő !

    2015 nyarán szereztem öröklés útján ingatlanrészt és értékpapírszámlát.Mivel nem egyenesági rokona vagyok az elhunytnak illetéket kellene fizetnem.
    A mai napig nem kaptam még illeték megállapító végzést, pedig a hagyatéki végzés legalább 7 hónapja jogerős. Mi lehet ennek az oka?

    Üdvözlettel: D.SZ.

    1. T. Szabolcs!
      Valószínűleg csak annyi, hogy lassú a NAV. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  61. Tisztelt Ügyvédnő!
    Édesapám után kötelesrészemet pénzben elégítették ki. Van-e fizetni való kötelezettségem az összeg után?

  62. Tisztelt Ügyvédnő!

    Külföldön elhunyt nagynéném után, úgy tudom én vagyok az egyik örökös, mivel nincs egyenes ági leszármazottja, / férj, gyermek,szülő, nagyszülő/. Kérdésem,hogy milyen anyagi kötelezettségek várnak rám, a hagyatéki eljárás befejeztével? Ingatlant és ingóságot hagyott hátra.

    Köszönettel: Zsana

    1. T. Zsuzsa!
      Örökösödési illetéket kell majd fizetnie, Magyarországon ez ingatlan után 9%, ingóságok, pénz összeg után 18%. T. dr. B.Zs.ü.

  63. Üdvözlöm!
    Édesapám unokatestvérétől örököltem pénzt. Az lenne a kérdésem, hogy örökösödési adót és SZJA-t is kell utána fizetni?
    Köszönettel: Zs.Éva

    1. T. Éva!
      Öröklési illetéket kell fizetnie 18% mértékben. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  64. Tisztelt Ügyvédnő! Édesanyámmal öröklési szerződést kötöttünk,nekem a halála esetén kell-e hagyatéki költséget fizetnem?Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel:Anikó

    1. T. Anikó!
      Öröklési illetéket nem kell fizetni, csak a közjegyző díját kell megfizetni. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  65. Tisztelt Ügyvédnő!

    Kèrdésem a következő lenne. Édesanyám után testvéreimmel megörököltük a tulajdoni jogot, a családi háznál(jelzáloggal terhelt). Nevelőapám a haszonélvezetet. Ezenkívűl kisebb összeget örököltünk mèg, ami nem haladja meg a 250.000 Ft-ot.
    Kell-e öröklési illetéket fizetni bármelyikünknek?
    Köszönöm válaszát!

    Tisztelettel, Manna

    1. T. Manna!
      Nem kell, mert egyenesági leszármazók és illetékmentesen örökölnek. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  66. Nem egyenesági örökösként örököltem egy lakást, 9% örökösödési illetéket kifizettem, 1 év után szeretném eladni. Kell-e szja-t fizetnem az eladás után?

    1. Igen, de csak akkor, ha drágábban adja el, mint amilyen értéken a hagyatékátadó végzésben feltüntetve szerezte. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  67. Tisztelt Ügyvédnő!
    Nagynéném férje meghalt és a nevén volt egy Svájci bankbetét,amit nagynéném örökölt.
    Kérdésem az,hogy miután a pénzt átutalják az itthoni számlájára kell e illetéket fizetnie.
    Köszönöm!

    1. T. József!

      Íme a vonatkozó jogszabályhelyek a kérdésére:

      Illetéktörvény:
      „2. § (1) Az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön levő hagyatékra minden esetben alkalmazni kell. Magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben kell alkalmazni, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst terheli. Külföldön levő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezések nem terjednek ki.

      16. § (1) Mentes az öröklési illeték alól:
      i) az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész.”

      Vagyis Magyarországon nem kellene illetéket fizetni a túlélő házastársnak, de külföldi vagyonra csak akkor lehet alkalmazni ezt a magyar jogszabályt, ha külföldön nem kell illetéket/adót fizetnie.

  68. Tisztelt Ugyvedno!

    Mostohaapam szeretne ram hagyni a hazat, amelyet meg edesanyammal epitettek es minden ingosagot ami az o neven van igy par eve irt is egy vegrendeletet.
    Mostohaapam szulei meghaltak, gyermekei nincsenek, egyetlen elo rokona a testvere.
    Megerositesre lenne szuksegem, hogy jol ertelmezem-e a torvenyt, hogy oldalagi rokon, azaz testver nem igenyelhet kotelesreszt? Illetve a masik kerdesem az illetekkel kapcsolatos lenne. Mint mostohagyermek illetekkoteles az orokles vagy illetekmentes?

    1. Kedves Kitti!
      A mostoha és a nevelt gyermek bár közeli hozzátartozó, de nem egyenes ági rokon, így nem illeti meg illetékmentesség öröklés esetén.
      Kötelesrész csak a szülőt, leszármazót és házastársat illet, testvért nem.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  69. Apukám 2013 ban halt meg amikor a hagyatéki tárgyalás után rám szállt az Ő 1/3 része igy az én nevemen van 2/3 anyukámén 1/3-most adtuk el a lakást 32 millió Ft-ért-kell-e nekem fizetni és ha igen mennyit?
    nagy tisztelettel várom válaszát

    1. T. László!
      Erről az okiratszerkesztő ügyvéd kell/ett volna, h. pontosan tájékoztassa Önt. Attól függ, h. a hagyatékátadó végzésben milyen összeg volt feltüntetve az ingatlan értékeként. Ha most olcsóbban adták el, akkor nem kell fizetni, ha drágábban, akkor a különbözet után kell fizetni, de a 3. évben csak a különbözet 60%-a után.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  70. Tisztelt ügyvédnő!
    A család egy kedves ismerőse elhalálozása után a lakó házát végrendeletben rám hagyta. A végrendelet jogerőre lépése előtt megjelentek rokonok (unokaöcs) A végrendeletet megtámadták, mivel a tanú nem írta alá olvashatóan az ügyvédnél. A bíróság hatályon kívül helyezte a végrendeletet. Én kérvényeztem az ügyvédi kamaránál, hogy állapítsa meg az ügyvédi hibát, ez megtörtént és megkaptam az ingatlan árát. 3,5m ft-ot. A kérdésem az lenne, hogy mennyi illetéket kell fizetnem?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Tisztelt Asszonyom !

      Köszönöm levelét. Javaslom forduljon a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz (NAV), hogy milyen módon kell adóznia vagy illetéket fizetnie.

      Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

  71. Tisztelt Ügyvédnő!
    Férjem, elhunyt nagynénje után Kincstári takarékjegyet örökölt! Az illetékhivataltól azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem kell illetéket fizetni utána, tehát illetékmentes. A közjegyző ellenben azt mondta, hogy kell utána fizetni. Szeretnék érdeklődni, hogy a takarékjegy illeték köteles, vagy sem? Válaszát előre is köszönöm!

    1. Tisztelt Anita!
      Az állampapírok öröklésére az általános jogszabályi előírások (anyagi jogi, eljárásjogi) az irányadóak. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény („Itv.”) öröklési illeték alóli, eseti mentességekről rendelkező 16.§ (1) bekezdését h) pontja értelmében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok által kibocsátott állampapírok – beleértve természetesen a magyar állampapírokat is – öröklés útján történő megszerzése mentes az Itv. szerinti öröklési illeték alól. (Forrás: http://www.allampapir.hu)
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  72. Kedves ügyvédnő !
    Budapesti lakásomat Erdélyben (Románia) élő öcsémre hagyatekozom,mennyi örökösödési adót kell fizetni Magyarországon?
    Köszönöm.

    1. Tisztelt József!
      Az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön levő hagyatékra minden esetben alkalmazni kell. A lakástulajdon és a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ingyenes szerzése esetén az öröklési illeték mértéke 9%.

      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  73. Tisztelt Ügyvédnő!
    Az alábbiakban kérem segítő válaszát. Férjem váratlanul elhalálozott négy évtizednyi házasság után. Az első házasságából született gyermeke és nagykorú unokái a hagyatéki tárgyaláson visszautasították az örökségüket képező családi házunk 50%-át, mely a férjem nevén volt. Így én vagyok az egyedüli örökös. Szíveskedjen abban segíteni, megillet-e engem az özvegyi öröklés illetékmentessége , ill. ha nem, hány % illetéket kell fizetnem? Köszönöm megtisztelő válaszát!

    1. Tisztelt Erzsébet!
      Az Illetéktörvény szerint illetékmentes az az örökhagyó túlélő házastársa által megszerzett örökrész, tehát Önt teljes illetékmentesség illeti meg.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  74. Tisztelt Ügyvédnő!
    Termőföld egyenesági öröklése is illetékmentes-e? Van-e felső értékhatár? Ha igen, mennyi, illetve milyen módon illetékköteles?
    Üdvözlettel:
    Ilona Gizella

  75. Tisztelt Ügyvédnő!
    Különös helyzet alakult ki: szegény kicsi élettársam októberben elment.23 év együttélés után, hosszú betegség végén. A lekötött számlánkon, mely az Ő nevén volt, én voltam a rendelkező, a rajta levő összeget zárolták.Van egy leánya és egy 23 éve különélő házastársa. A hagyatéki eljárásban a megtakarított közös pénzünk felét kértem.Saját vagyonom. Kell-e a hagyatéki eljárás lezárása után illetéket fizetnem?
    Tisztelettel V.M.

    1. Tisztelt Mária!
      Amennyiben bizonyíthatóan a megtakarítás fele az Ön pénze, abban az esetben nem kell illetéket fizetnie. Az ügy bonyolultságára való tekintettel azonban javaslom, hogy fontolja meg az ügyvédi képviselet szükségességét, az esetleges későbbi viták elkerülése érdekében. Várom jelentkezését a 06-20-341-5708-as telefonszámon.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  76. Tisztelt Ügyvédnő!
    Édesapám 3 hónapja hugyt el.A lakás amiben élt az a fiam tulajdona 20 éve. Most a jegyzőtől kaptam egy idézést,hogy a bankszámlán ami édesapám nevén volt azt örököltem Az összeg a bankszámlán 220. Ft.Apámat az utolsó 4 évben mi ápoltuk, A temetését is mi rendeztük. Egy kicsit furcsának találom hogy 220.ft-ért 13.000.ft illetéket fizessek a jegyzőnek mikor az a lakás nem a tulajdonom és nem is lesz mivel a fiamé,mint írtam 20 éve. Válaszát köszönöm. Tisztelettel Sánta László

    1. T. László!
      Javaslatom, ha nincs más hagyatéki tárgy, Ön is és további leszármazói is utasítsák vissza az örökséget. Akkor mentesülnek a közjegyzői díj megfizetése alól.
      A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 73. § (4) bek. b) pontja alapján a közjegyzői díjat az viseli, aki örököl. Ha erre többen kötelesek, e kötelezettség őket egyetemlegesen terheli.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  77. T .Közjegyzö Asszony

    Ki köteles fizetni az örökösödési illetéket 18 százalékot,a kötelmi hagyományos
    vagy az örökös?
    Köszönettel Erzsébet Alberti

    1. T. Erzsébet!
      Kötelmi hagyománnyal csak az örököst lehet kötelezni, az örökös, mint szerző fél fizet illetéket. (Mindenki a saját szerzése után.)
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük