Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

ÖZVEGYI JOG I.

Az özvegyi jog:  házastárs és a bejegyzett élettárs öröklése

Özvegyi jog általános szabályai

  • Az özvegyi jog a régi Polgári Törvénykönyv szerint – mit jelentett az özvegyi jog 2014 előtt?

Az özvegyi jog szabályai sokat változtak 2014. március 14. után, az új Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésével.

Korábban a házastárs vagy bejegyzett élettárs csak akkor örökölhetett, ha az örökhagyónak nem volt gyermeke. A haszonélvezeti jogot a házastárs vagy bejegyzett élettárs akkor kapott, ha a gyerekekkel együtt örökölt, vagy ha volt ági örökös.

Ha az elhunytnak voltak gyermekei, akkor az ingó vagy ingatlan dolgot a leszármazók örökölték, de a túlélő házastárs minden vagyonra haszonélvezeti jogot kapott. Ági, azaz rokoni öröklés esetén a túlélő házastárs az ági vagyontárgyak haszonélvezetét is megkapta.

 Ezt nevezték el özvegyi jognak. Az özvegyi joga volt a mind a túlélő férjnek, feleségnek és bejegyzett élettársnak is. Mindemellett a régi szabályok szerint, ha valaki több mint tizenöt évig együtt élt az elhunyttal, akkor a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgyakat megkapta, tehát azt a család ági öröklés útján nem kaphatta meg. Ha a túlélő házastárs vagy a bejegyzett élettárs újra megházasodott vagy új bejegyzett élettársi kapcsolatot kötött, akkor a haszonélvezeti joga megszűnt.

  • Özvegyi jog az új Ptk. szerint – hogyan változtak az özvegyi jog szabályai?

Az új Ptk.-ban a hagyaték összetételének átalakulása, a család szerkezetében bekövetkezett és demográfiai természetű változások miatt az özvegyi jog szabályai sokat módosultak. Manapság egyre gyakoribb a készpénz, bankbetét, üzletrész, értékpapír stb. öröklése illetve az ingó dolgok sokkal hamarabb elhasználódnak, mint korábban, ezért a haszonélvezeti jog kiüresedett. A családi viszonyokban bekövetkezett változások is a haszonélvezeti jog öröklése ellen szólnak. Ilyen például, ha az elhunyt korábbi házasságából született gyermekeinek és újabb házastársának érdekei ütköznek.

Az új Ptk. ezért a túlélő házastárs, bejegyzett élettárs törvényes öröklési helyzetét megreformálta:

  • A házastárs vagy bejegyzett élettárs csak az elhunyttal közösen lakott lakásra és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakra kap özvegyi jogot. A jogszabály ezzel a rendelkezéssel kívánja biztosítani a túlélő házastárs számára azt a lehetőséget, hogy megszokott környezetében maradhasson a társa halála után is.
  • A hagyaték többi részén a házastárs, bejegyzett élettárs a leszármazókkal együtt egy gyerekrésznyit örököl, tehát annyit kap, mint amennyit az elhunyt egy gyermeke örököl.
  • Ha a házastárs újra házasságot köt, akkor az özvegyi joga nem szűnik meg.
  • A leszármazók a túlélő házastársa haszonélvezeti jogát nem korlátozhatják és nem válthatják meg. A haszonélvezet megváltása a túlélő házastárssal, bejegyzett élettárssal szemben a régi Ptk.-hoz hasonlóan továbbra sem igényelhető a gyerekek által, de az özvegy bármikor kérheti.

Mikor örököl csak a házastárs (bejegyzett élettárs) a törvényes öröklés szabályai szerint?

A hatályos Ptk. szerint a túlélő házastárs, bejegyzett élettárs csak leszármazó és szülő hiányában vagy kiesése (pl.: lemond, kitagadják, stb.) esetén lesz egyedül törvényes állagörökös az egész hagyatékon.

Mi a helyzet akkor, amikor a szülő és a házastárs (bejegyzett élettárs) együtt örököl?

 Ilyen esetben az öröklési rend kissé bonyolultabbá vált. Az új Ptk. szerint, ha az elhunytnak nincs gyermeke, akkor a házastársa, bejegyzett élettársa nem egyedül lesz állagörökös, hanem vele együtt örökölnek az örökhagyó szülei is az alábbi rend szerint: A korábban közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat ebben az esetben is a túlélő házastárs örökli, míg minden egyéb hagyaték felét a házastárs, másik felét pedig a szülők öröklik fejenként egyenlő arányban. Viszont a szülőket megillető törvényes örökrészen a házastársnak, bejegyzett élettársnak nincs haszonélvezeti / özvegyi joga. A szülők egymás között fejenként egyenlő arányban örökölnek. Ha az egyik szülő kiesett, akkor annak a részét egyenlő arányban örökli a túlélő házastárs és a másik szülő.

A szabályok változásának egyik oka az, hogy az idős szülő gyermeke halálával támogatóját is elveszti, másik oka pedig az, hogy a szülők gyakran jelentős segítséget nyújtanak gyermekük vagyonának gyarapodásához (lakást, autót vesznek, stb.).

Mikor nem örököl a házastárs? – Öröklésből való kiesés házastársként

A kiesés általános szabályain kívül a házastárs nem örököl akkor, ha az elhunyt halálakor nem állt fenn az életközösség és nyilvánvalónak tűnik, hogy annak visszaállítására nem volt kilátás.

A kiesésnek erre az okára az hivatkozhat, aki örökölne abban az esetben, ha a házastárs kiesik. Ezen kívül az is hivatkozhat, aki a végrendelet által rá rótt feladattól vagy tehertől mentesülne a kiesés miatt.

Bejegyzett élettársak özvegyi joga – ugyanúgy örököl a bejegyzett élettárs, mint a házastárs?

Nagyon fontos az az általános szabály, hogy ha a – törvény eltérően nem rendelkezik, akkor a

  • a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra,
  • a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy bejegyzett élettársakra megfelelően kell alkalmazni.

Tehát mindenhol, ahol a hatályos Polgári törvénykönyv öröklési részében a házastársakra vagy a házasságra utal, ott a bejegyzett élettársat, illetve a bejegyzett élettársi kapcsolatot automatikusan érteni kell.

A bejegyzett élettársi kapcsolat = két azonos nemű nagykorú személy bejegyzett élettársi kapcsolata.

A korábbiakban leírt szabályok tehát a bejegyzett élettársak esetében is irányadók.

Vállalom a hagyatéki eljárás teljes lebonyolítását, képviselet ellátását a hagyatéki tárgyaláson, végrendelet készítését. Bízza ügyét nagy tapasztalattal rendelkező, gyors és gyakorlott ügyvédre kedvező áron.
Elérhetőségeimet megtalálja honlapomon a Kapcsolat linkre kattintva.

96 válasz

  1. Tisztelt Ügyvéd Nő! A férj halála esetén nem volt gyermek, szülő, a feleség örökölte az ingatlant,(közös szerzemény) ha a feleség el akarja adni az ingatlant kell e fizetni utánna adót, 13 éve vásárolt ingatlanról van szó, 49 évi házasság.
    Köszönöm a választ.

    1. Kedves Szidi!
      Attól függ, mikor történt az öröklés. Ha 5 éven túl, akkor nincs adófizetés. Ha 5 éven belül, akkor a hagyatékátadó végzésben megjelölt öröklési érték feletti rész után kell csak szja-t fizetni. Ha eladni vagy vásárolni szeretne ingatlant, kérem forduljon hozzám bizalommal a szerződés elkészítése ügyében.
      Mobilszámom: 0620-3415708. Tisztelettel: dr. Bizik zsófia ügyvéd

      1. Tisztelt Ügyvéd Nő, testvérem meghalt tavaly decemberben feleségével el nem váltak de 14 éve külön éltek. Három felnőtt gyermekük van. Testvérem mindent rájuk hagyott.
        Most meghalt édesanyánk azt tudom, hogy a három gyerek mint unoka örököl az apjuk helyett az apai részt, viszont igaz hogy a felesége is ugyanúgy mint a gyerekek itt is örököl?
        Beszélni sem beszélünk édesanyám sem tartotta vele a kapcsolatot. Anyukám az anyai részről végrendelkezett részemre.
        Köszönöm a választ

        1. T. Ágnes!
          Javaslom, hogy személyes konzultáció keretében beszéljük át alaposan a hagyatéki eljárás részleteit, és hogy ki mit örökölhet, mit érdemes nyilatkozni a hagyatéki tárgyaláson a közjegyző előtt.
          Időpont egyeztethető a 06203415708-as mobilszámomon.
          Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      2. Kedves Zsófia,

        Szeretném megtudni, vajon az özvegyi jog örökölhető – e?

        Köszönöm, Petra

        1. T. Petra!
          Nem,az özvegyi jog nem örökölhető.
          Személyes konzultációra szükség esetén időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon,
          hogy részletesen megbeszélhessük az ügyét, és segíthessek önnek.
          Tiszteletttel: dr. Bizik Zsófia hagyatéki és ingatlan jogi ügyvéd

  2. Tisztelt Ügyvéd Nő !

    Köszönöm a cikket, nagyon hasznos információkat tartalmaz.
    Kérdésem az lenne, hogy a házastárs halálát követően automatikusan jár-e az özvegyi jog, vagy van teendő, be kell-e jelenteni valahova az igényt?
    Köszönettel: Adél

    1. Tisztelt Adél!

      A közjegyzői hagyatéki eljárást meg kell indítani az önkormányzatnál egy nyomtatvány kitöltésével, és a közjegyző a jogszabály alapján rendelkezni fog az ingatlant érintő özvegyi jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében, miután jogerősen átadta a hagyatékot.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    2. Tisztelt Ügyvédnő!
      A férjem Hollandiában dolgozik,magyar állampolgár.Hamarosan követjük.Lakást szeretnénk venni ott ,de mivel csak neki van jövedelme,valószínű,hogy az ő nevén fog szerepelni a lakás.Egy közös gyermekünk van.Neki van előző házasságából gyermek,nekem szintén.
      Kérdésem az lenne,hogy öröklés esetén,milyen arányban kell osztozni?
      Köszönöm válaszát.

      1. T. Anna!
        Személyes konzultációt javaslok az öröklési ügyben.
        Telefonszámom az időpont egyeztetéshez: 0620-3415708.

        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      2. Van egy 3 szobás lakásom férjem fél évre beköltöztünk után autóbalesetben elhunyt fia örökölte a felét tegnapelőtt egy ügyvédtől kaptam felszólítást hogy vagy Én fizessek ki neki 7 millió 500 at vagy ő nekem különben el R vezeti a házat a lakást mi az igazság Mit kell tennem voltam ügyvédnél azt mondta változott a jogszabály kérheti az örökségét a özvegyi joggal kb kétmillió annyit vehetek le róla de ki kell fizetnem

        1. T. Hegedűs Istvánné!

          A haszonélvezeti jog és a közös tulajdonú ingatlannal kapcsolatos kérdésének részletes megbeszélése érdekében személyes konzultációt javaslok, amikor megbeszélhetjük a tennivalókat.
          Időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  3. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretném tudni , hogy eladhatom -e a házat a férjem halála után aki már 15-éve meghalt . A haszonélvezet az enyém . Van két felnőtt gyermekem a fiam velem lakik , de nem hajlandó bele egyezni, hogy eladjuk a házat , pedig szeretnék külön menni kisebb lakásba mert nem tudok már lépcsőzni . a férjem után egy-egy negyed rész a gyerekeké .Csak a felét kérném a többit ők kapnák . A fiam egyedül él velem de nem is akar hallani róla hogy eladjuk a házat .
    Tisztelettel kérdezném ,hogy ilyen esetben törvényesen van -e lehetőségem arra hogy a fiam bele egyezése nélkül eladjuk a házat hogy én is külön élhessek egy kisebb lakásban ,mert már nem tudom rendbe tartani a 120 négyzetmétert a betegségem miatt !! Kifizetném a fiamat ha hajlandó lenne bele egyezni a lányom is nagyon örülne neki!!
    Nem értem miért makacskodik , pedig mindenkinek jobb lenne!!
    Előre is köszönöm a válaszát .
    Tisztelettel : Katalin

    1. Kedves Katalin!
      Az ingatlan eladásához az összes tulajdonos hozzájárulása is szükséges. Ebben az esetben a közös tulajdon megszüntetése iránti peres eljárást lehet a bíróságnál kezdeményezni. Célravezetőbb lenne azonban az, ha egy szakértő ügyvéd segítséggel próbálnák egymás között megoldani a problémát.
      Kérem, hívjon a 06-20-341-5708-as telefonszámon, hogy meg tudjuk beszélni az esetleges lehetőségeket, részleteket.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

    2. Tisztelt Ügyvédnő!
      Köszönöm a választ. Akkor ha jól értelmezem semmi esélyem hogy eladjam a házat a fiam bele egyezése nélkül! Akkor sem ha a haszonélvezet az enyém.Rá vagyok kényszerülve hogy életem végéig a fiammal lakjak mert nem akar elköltözni holott megkapná a részét?? Nem is kérhetem hogy a fele részemet kifizesse ha már az eladásba nem megy bele és mindenáron ott akar lakni annak ellenére hogy én külön szeretnék menni kisebb lakásba??

      Tisztelettel: Katalin

    3. Férjem 10 éve meghalt. Fiam helyett kifizettem a lakás jelzáloggal terhelt örökségét. Fele lakás tulajdona az enyém. Szeretném eladni a lakást. Fiam nem hajlandó.Felajánlottam hogy vásárolja meg, Semmilyen ajánlatot nem fogad el. Mit tudok tenni?Kérem válaszoljon.
      Tisztelettel:Zsuzsa

      1. T. Hölgyem!
        Ha semmilyen módon nem tudnak megállapodni, csak a közös tulajdon megszüntetése iránti per marad.
        De azt semmiképp nem javaslom, inkább a peren kívüli megegyezést. Értékesíteni kellene az ingatlant és megosztani a vételárat.
        Amennyiben a szerződések elkészítésében kérik a közreműködésemet, kérem hívjanak a 0620-3415708-as mobilszámon.
        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  4. Tisztelt Ügyvédnő! Olyan kérdésem lenne ha az apa a lánynak tulajdonrészt ajandekoz akkor az apának özvegyi joga marad a tulajdonrészen?

    1. Tisztelt Uram!
      Amennyiben az édesapa a rá eső teljes tulajdonrészt a gyermekének ajándékozza, ebben az esetbe dönthetnek úgy a felek,
      hogy megmarad özvegyi jog az ingatlanon, vagy kérhetik annak letörlését is.
      Tisztelettel:
      dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  5. T. Ügyvédnő. Édesanyánk halála elött amikor kiderült rossz indulatú daganata van az élettársa elvette feleségül. Nyílván az özvegyi haszonélvezet miatt. Aki beteg mindenbe kapaszkodik.. Édesanyánk halála után özvegyi jogot kapott. Azóta minden ingóságot eltüntet,elad,kidobja.Anyukánk halála utén 1 évvel már élettársa lett. Beköltözött az ingatlanba ő is.. Én kifizettem a testvéreket, a rájuk eső részt. 1 tulajdonos vagyok. Van egy 7 éves fiunk. Kérdésem az lenne, hogy az özvegyi joggal élettársi viszony esetén mire kell szémítsak. Ha elhalálozik a haszonélvező, az élettársának milyen joga lesz? Az ő azaz az elhunyt rokonai mit vihetnek el a lakásból.? Hogy tudom az ingatlant használatba venni..? Saj os sok negatív Dolgot mondott nyílvánosan a férje édesanyámról, aki már akkor is gyanította hogy a férje kihasználja és érdekből vette el..ezt mondta is.Egy mondatba..Nehezményezte hogy nincs szex közöttük..hozzáteszem anyukánk végstádiumba volt.. de a férj alpári módon nyílvánosan tette..A korházba sem volt bent annyit kérdezett a tesóméktól.. Na vége már..? Szóval egyértelmű érdek volt,mert gatyába jött. Semmilye nem volt..De az özvegyi joggal azt tesz amit akar. Már eltelt anyukánk halála óta 3 év.. 2 éve élettársa is van.. A törvény miért nem védi a családot..a gyermekeket..? Nem tudom kivásárolni..Ha akarja kitilt..Mert a tulajdonjog semmi az özvegyi joghoz..Eladhat mindent? Nem kell szólnia.? Mit tehetünk.? Két idegen van a lakásunkba amit anyukánk egyedül vett 4 gyerek mellett válása után. Két idegen és azok rokonai ki be járnak elhordanak mindent.. Mondjunk le az ingóságról.? Megtehetik..? Meg kell várjuk az ő halálát?
    Ami.mprbid..de ez a tény..A tulajnak.joga nincs..hiába egyenesági másodszülött gyermek.. Előre is köszönöm a válaszát..T. Szabó Attila

    1. Tisztelt Attila!
      A holtig tartó haszonélvezeti jog nem örökölhető, tehát a haszonélvező halálával megszűnik.
      A leszármazók a túlélő házastárs haszonélvezeti jogát nem korlátozhatják és nem válthatják meg. A haszonélvezet megváltása a túlélő házastárssal szemben nem igényelhető a gyerekek által, de az özvegy azt bármikor kérheti.
      Ha a házastárs újra házasságot köt, akkor a haszonélvezeti joga nem szűnik meg.
      Csak a bejegyzett élettárs és a házastárs örököl, tehát a volt férj élettársa nem. A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni. Ha a haszonélvező a dolgot nem rendeltetésének megfelelő módon használja vagy rongálja, illetve rendeltetését meg nem engedett módon megváltoztatja, továbbá ha a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet, ha tiltakozása nem vezetett eredményre. Ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti. A tulajdonost ezek a jogok azzal szemben is megilletik, akinek a haszonélvező a haszonélvezetből fakadó jogok gyakorlását átengedte. Ebben az esetben a megfelelő biztosíték elmaradása esetén a bíróság a harmadik személyt a haszonélvező által a részére átengedett jog gyakorlásától eltiltja.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  6. Kedves Ügyvédnő! Édesanyám és férje fele-fele tulajdonosok a lakásukban . Egyéb vagyonuk nincs. Édesanyám lassan 8 éve ápolja férjét akinek van egy fia, de nem tudjuk hol van, mert nincs vele kapcsolat. Végrendelet nincs, viszont a ferj nagyon beteg. Kérdésünk, hogy édesanyám a férje után mit fog orokolni. Tulajdonjogot is vagy csak haszonélvezeti jogot? Köszönettel

    1. Tisztelt Éva!
      Édesanyja a közösen lakott ingatlan haszonélvezeti jogát fogja csak örökölni. Tehát a lakás felét, ami most a férjé, azt a gyermek örökli, és erre vonatkozó holtig tartó haszonélvezeti jogot örököl a feleség.
      Ha még lenne más a hagyatékban, akkor azt közösen örökölné a feleség és a gyermek fele-fele arányban. Ha nem így szeretné a férj, akkor végrendelkezzen!
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  7. Tisztelt Ügyvèdnő!A fèrjemmel a második házasságunk a jelenlegi.Már tizenkèt ève vagyunk együtt,de csak negyedik ève vagyunk házasok.Sajnos az utobbi kèt èvbe lebetegedett a fèrjem,már egy ève teljes ápolást igènyel,ès sajnos az orvosok szerint nincsenek jó kilátásai.Az előző házasságából kèt gyermeke van,de az ingatlannak amiben èlünk csak a fele az óvè,de jelenleg csak mi ketten használjuk,ugy èrtem a másik felèben nem lakik senki.Bár törvènyesen nem volt meghatározva az elosztás.Azt szeretnèm kèrdezni,ha netán elveszitenèm a fèrjemet,akkor èngem kitehetnek a gyerekek a fèrjem rèszèből,vagy nekem is jár az özvegyijog.Kèrem irja meg,hogy mire kèszüljek föl.Válaszát köszönöm.

    1. Tisztelt Ibolya!
      A házastársa halála esetén a hagyatékából egy gyermekrészt örököl, illetve a holtig tartó haszonélvezeti jogot kap az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon.
      Tehát nem lehet Önt kitenni a férje ingatlanából, ahol közösen laknak most.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  8. fivérem 22 éve él házasságban, a felesége kizárólagos tulajdonu házában,végig állandó bejelentéssel, mindenben a a közös teherviselés betartásával. Ha meghalna, örökölhetnének e onnan valamit első házasságos gyermekei. A házastársának egy élő gyerneke van.

    1. T. István!
      Nem, az együttélés tulajdonjogot nem keletkeztet. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  9. Tisztelt Ügyvédnő! Idézni szeretnék egy „özvegy” tanúvallomásából: „Elmondom, hogy x.y. nal házasságban élek. Közös házban lakom vele x.y. helyen. A házasságunk megromlott, ami miatt több, mint 10 éve külön élünk. Én a felső emeleten lakom, ő a földszinten.” „Elmondom, h különélésünk kezdeti szakaszában voltak köztünk viták” ” Egyébként 10 éve jóformán nem beszélünk meg egymással semmit” Ezek a mondatok egy rendőrségen tett vallomásból vannak, melyet az „özvegy” tett a férje halála után. Ezen kijelentések tükrében lát e esélyt arra, hogy az özvegyi jogot támadjuk?

    1. T. Anna!
      Az „özvegy” által elmondottak alapján férjével annak halálakor már régóta nem állott fenn köztük az életközösség, így ő a törvényes öröklésből kiesett. (Ptk. 7:62. §) A házastárs kiesésére az hivatkozhat, aki a kiesés folytán örökölne vagy a rárótt kötelezettségtől mentesülne. Személyes konzultáció egyeztetése érdekében várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  10. Tisztelt Ügyvédnő!
    Édesapánk halála után testvéreimmel fejenként 1/4 részben (4-en vagyunk)megörököltük a családi házunkat(2010.),tulajdonosok lettünk,míg édesanyánkat az egész ingatlanra haszonélvezeti jog illeti meg. A legkisebb testvérünk szeretne
    ebben az ingatlanban maradni,családot alapítani!
    Mivel az élet sok dolgot tud produkálni így mi történhet,ha a legkisebb testvér előbb elhalálozik,mint édesanyánk? A házastársa hogyan kap haszonélvezeti jogot,ha anyukánknak 100%-a van az ingatlanra?A leendő házastársa,ha édesanyánk is elhalálozik özvegyi jogával(haszonélvezet) élve gyakorlatilag el tudja lehetetleníteni a ház eladását.Megoldás lehet az özvegyi jog lemondására kérni amíg nem fizet(nek) ki bennünket(másik 3 tulajdonost)?
    Válaszát köszönöm

    1. T. Anita!
      A haszonélvezeti jog egy személyhez fűződő jogosultság, akár több embert is megillethet egymástól függetlenül.
      Igen, Praktikus az „özveggyel” megegyezni, de ez most még szerintem, idő előtti. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  11. Tisztelt Ügyvédnő!
    A fèrjemmel 28 évet éltünk együtt,de házasok csak 9 hónapig voltunk. A férjem nemrégen elhalálozott. Az első házasságából van egy fia. A közösen lakott lakást együtt vásároltuk, de a férjem nevén volt.Kérdésem az hogy a lakásnak a felét öröklöm-e a haszonélvezeti jogon felül.
    Válaszát köszönöm.

    1. T. Julianna!
      Ha tudja bizonyítani, hogy a közös vagyon körébe tartozik a ház, a bíróságtól kérheti annak megállapítását, hogy a fele (része) az Ön tulajdona.
      Ha nem, a jelenlegi öröklési szabályok szerint a házastárs kérheti a haszonélvezeti joga megváltását egy gyerekrésznyi értékben. Ha csak egy gyermeke volt a férjének, akkor a fél lakás értéke az Öné lehet.
      Személyes konzultációra időpontot egyeztethet ezen a telefonszámon: 0620-3415708.
      T. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    2. Tisztelt ügyvédnő! Ferjemmel 10 eve vagyunk egyutt es 5 eve hazasok van egy ingatlanunk aminek a tulajdonosa en vagyok a ferjemnek holtaig tarto haszonelvezeti joga van elozo hazassagabol van ket fia kerdesem az lenne hogy orokolnek e ferjem utan. Köszönettel.

      1. T. Ágnes!
        Attól függ, hogy mikor szerezte az ingatlant. Ha a házassági vagyonközösség ideje alatt, akkor az közös vagyonnak minősül,
        még akkor is, ha a tulajdoni lapon a férjének nincsen tulajdoni hányada, és a férje gyermekei igényt formálhatnak az örökrészükre.
        Személyes konzultáció javaslok az ügyben.
        Időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon.
        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

        1. .Tisztelt Ügyvédnő!

          Ha valaki 2014 előtt szerzett özvegyi jogot az ingatlanra, de meg szeretne házasodni, érvényes e rá az új Ptk,szerinti élete végéig tartó jog. Köszönettel péntekné

          1. T. Péntekné!
            Mivel a régi Ptk alapján új házasság kötésével a haszonélvezeti jog megszűnik, így ebben az esetben, ha Ön újra házasságot köt, akkor a másik fél valóban hivatkozhat arra, hogy az özvegyi joga megszűnt a házasságkötéssel az ingatlanban. Az új Ptk. ezt a szabályt már nem ismeri.
            Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  12. Tisztelt Ügyvédnő!
    Illetve a hagyatéki tárgyaláson kérhetem-e a közösen lakott lakásnak a haszonélvezeti jog megváltását, egy gyermekrészre.
    Köszönöm válaszát.

    1. T. Julianna!
      Igen, a megváltást a házastárs bármikor igényelheti, és őt természetben vagy pénzben egy gyermekrész illeti meg.
      T. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  13. Tisztelt ügyvédno azt szeretném kérdezni hogy férjemmel az ő lakásában élünk amit ő épített meg jóval házasságunk előtt van 1 fia előző kapcsolatból kérdésem az lenne ha férjemmel történne valami meg illet e a haszon élvezet mivel nekem abban a házban semmi síncs 1 éve vagyunk házasok köszönöm szépen válaszát tisztelettel fekete Lászlóné

    1. T. Hölgyem!
      A házastársat a leszármazó örökös mellett a holtig tartó haszonélvezet jog illeti meg azon a lakáson, amelyben közösen éltek + berendezési tárgyakon, + a hagyaték többi részén is örököl egy gyereknyit.
      Amennyiben személyes konzultációt szeretne, kérem hívjon a 0620-3415708-as mobilszámon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  14. Tisztelt Ügyvèdnő!Most ismèt Önhöz fordulok.Sajnos drága fèrjem három hete elhunyt.Az lenne a kèrdèsem,hogy a fèrjemmel közösen használt szemèjgèpkocsit,ami az ő nevèn volt èn használhatom e addig is amig nincs hivatalos eljárás?Az előzö házasságából van kèt felnőtt gyereke,hogy alakul ez a hejzet,erre is van haszon èlvezeti jog,vagy itt más a hejzet?Kèrem válaszoljon.Köszönöm.

  15. Tisztelt Ugyvedno,

    3 honapja hazasodtunk. Ferjemnek ket gyermeke van az elozo hszassagbol. Nekem nincs gyermekem. Testverem el csupan.
    Kozosen vettunk hazat, amiben eletvitelszeruen elunk. A kozos alapitasu cegunk a ferjem hazaban mukodik. A munkahelyunk. Kerdesem, hogyan alakul az ozvegyi jog es orokles kerdese ha egyikunkel vagy masikunksl tortenik valami.

    1. T. Ilona!

      Javaslom, hogy személyes konzultáció időpontjának egyeztetése érdekében keressen a 0620-3415708-as mobilszámomon, hogy részletesen átbeszélhessük az Ön helyzetét és megbeszélhessük, hogy szükséges-e bármilyen intézkedést tennie, végrendeletet írnia, miképpen szeretnék az öröklést, stb.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  16. Tisztelt Ügyvédnő.1.házasságomból 1 gyerekem született 2. házasságomból 2. Első házasságom idején vett nyaralót, melyet a válás során én kaptam meg halálom esetén ki örökli ? Köszönettel Kiss Piroska

    1. Kedves Piroska!

      Mivel 3 gyermeke van, így alapesetben a törvényes öröklés rendje szerint a nyaralót a gyermekei és a házastársa fogják örökölni egymás közt egyenlő arányban.
      Természetesen arra is van mód, ha Ön másképp szeretné az öröklést.
      Személyes konzultációt javaslok az ügyben a részletes megbeszélés érdekében.
      Várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon a konzultáció időpontjának egyeztetése érdekében.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  17. Kedves Ügyvédnő!

    Egy nagy problémával fordulok Önhöz.Nagyszüleim egy önkormányzati lakásban éltek,ami kettejük tulajdona,bár az önkormányzat felé még nincs teljesen kifizetve,de a havi törlesztő részletek rendesen vannak fizetve.Nagymamám halála után(2008)a két gyerekük örökölte a mama részét,tehát a felét.Sajnos az anyám nagyon sok tartozást felhalmozott,ezért az ő negyed részét árverésre bocsátották,amit egy illető meg is vett,sokkal kevesebbért,mint amennyi a tartozás.Az illetőt be is jegyezték tulajdonosnak,most 1/4 az övé,1/4 a nagybátyámé,1/2 a papáé.Az új „tulaj” most havi 300 000ft-ot követel a papától,mert ő ugye még ott lakik és lakáshasználati díjat kér tőle.Kérdésem az,hogy ez jogában áll-e,papának az özvegyi jog alapján milyen kilátásai,jogai vannak?Az özvegyi jog és a haszonélvezeti jog ebből a szempontból egy és ugyanaz?(A tulajdoni lapon özvegyi jog van írva)Egyáltalán szabályos-e egy ilyen árverés,azt sem értjük,hogy 1/4 részt hogy lehet árverezni?Nagyon köszönöm,ha válaszol,mert elég ijesztő a helyzet.

    Köszönettel:
    Mária

    1. Kedves Mária!

      Látnom kellene a tulajdoni lapot. Természetesen adott esetben kérhető az ingatlan használata után lakáshasználati díj, bár annak jogossága és mértéke adott esetben kérdéses lehet.
      Személyes konzultációt javaslok az ügyben, hogy átbeszélhessük a részleteket.
      Várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon az időpont egyeztetése érdekében.

      Tisztelettel : dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    2. Tisztelt Ügyvédnő!

      Férjem halála után két fiam örökölte egy osztatlan közös tulajdonú ház felét, nekem özvegyi jog került rá. A másik fele a sógornőm nevén van. Ki tehetnek e minket a házból, mert el szeretnék adni? Milyen lehetőségeink vannak? A háznak két bejárata van közös portán, de egy helyrajzi számon.

      Válaszát előre is köszönöm.

      Zsuzsa

      1. T. Zsuzsa!
        Semmiképp sem tehetik ki Önt a házból, hisz özvegyi joga van. Személyes konzultációt javaslok az ügy átbeszélésére és az optimális megoldás megtalálására.
        Mobilszámom: 0620-3415708
        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  18. Kedves Ügyvédnő!

    Van a tulajdonunkban egy közös ingatlan, aminek az egyik tulajdonosa elhunyt és az élettársa (vagy házastárs, nem tudom) özvegyi joggal rendelkezik most az ingatlanon.

    Mi viszont el szeretnénk adni. Az özvegyi jogáról viszont nem akar lemondani, a megkeresésekre nem reagál.

    Korábban sosem lakott abban az ingatlanban, nem tudjuk miért ragaszkodik hozzá.

    Lehet ilynekor valamit tenni?

    Köszönettel,
    H. Tamás

    1. T. Tamás!
      Ha haszonélvezeti joga van az ingatlanra, akkor a haszonélvező jogosult azt használni holtáig.
      Tehát vagy megállapodnak vele békésen (pl. kifizetik a haszonélvezeti jog értékét neki)
      vagy meg kell várni az elhalálozását és csak utána értékesíthető az ingatlan,
      vagy 3. lehetőségként eladják úgy a tulajdon részüket, hogy benne van a haszonélvező,
      vagy 4. lehetőségként eladják a haszonélvezőnek a saját tulajdoni hányadukat.
      Ezek a lehetőségek.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  19. Tisztelt Ügyvédnő !
    Tanácsát szeretném kérni 2011.-ben özvegyültem meg ,szeretnék új házasságot kötni özvegyi jogomat továbbra is megtarthatom ?
    Tisztelettel Pap Ferenc

    1. T. Ferenc!
      Az új Ptk szerint : Ha a házastárs újra házasságot köt, akkor a haszonélvezeti joga (özvegyi joga) nem szűnik meg.
      Tehát nyugodtan köthet újra házasságot, ez nem fogja érinteni az ingatlanon fennálló özvegyi jogát.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. Boldog Új Évet Kívánok , köszönöm válaszát meg nyugtatott .
        Tisztelettel pap Ferenc

      2. Tisztelt Ügyvédnő!

        Jelezni szeretném, hogy a kérdése adott válasza helytelen. Az új ptk. szerint valóban nem veszíti el az özvegyi jogát Ferenc újraházasodás esetén, de az Úr 2011-ben szerezte a jogot, így rá a régi ptk (2014 előtti) vonatkozik, amelyben elveszik az özvegyi jog újraházasodás esetén, és ezt a Hagyatéki tárgyalás jegyzőkönyv, a hagyatékátadó végzés, illetve az új házassági anyakönyvi kivonat bemutatásával bárki töröltetheti is az illetékes Földhivatalban, akinek köze van a szóban forgó ingatlanhoz. Tisztelettel: Szűcs Máté

        1. Ha az özvegyi jog 2011-es, akkor rá a régi ptk vonatkozik még. T. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  20. Tisztelt Ügyvédnő! 2001-ben kötöttünk házasságot a jelenlegi (2.férjemmel). 2007-ben vásárolt ingatlanban ketten élünk.A tulajdonjog 1/1 a férjemé. Az lenne a kérdésem, hogy esetlegesen a férjem halála után özvegyi vagy haszonélvezeti jogon élhetek-e továbbra is az imádott pici házunkban, ugyanis a férjem első házasságából két felnőtt, nagykorú gyermeke van? Szükséges-e ez esetben a hivatalos Főldhivatali bejegyzés az esetleges özvegyi haszonélvezeti jogról? Nem örökölni szeretnék, csak az ingatlanban továbbra is élni!Tisztelettel: Wágnerné Török Andrea

    1. T. Andrea!
      Házastársként megilleti Önt a jogszabály erejénél fogva az özvegyi jog, így haláláig benne élhet majd továbbra is az ingatlanban. Kivéve, ha a férje ezzel ellentétesen végrendelkezne.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  21. Tisztelt Ügyvédnő!

    Nagyanyám két hónapja elhunyt. A férjével már 30 éve nem éltek együtt, de soha nem váltak el. A különélés ideje alatt nagyanyám vett egy ingatlan, melynek ő volt a kizárólagos tulajdonosa, a férje egy napot sem lakott ott. Ebben az esetben a férjnek van-e valamilyen mértékű özvegyi joga az ingatlanra?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Tisztelettel:
    Csaba

    1. T. Csaba!
      Nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor (halál) a házastársak között életközösség nem állott fenn és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.
      Az öröklésből való kiesésre az hivatkozhat, aki ezáltal örökölne.
      Amennyiben a hagyatéki eljárással kapcsolatban személyes konzultációt szeretne, úgy időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  22. Tisztelt Ügyvédnő!

    Egy olyan kérdésem lenne férjem édesanyjától ajándékozási szerződéssel kap egy telket, igényelni szeretnénk a CSOK-ot.
    Egy problémánk van vele a férjem keresztanyának özvegyi joga rajta van.(kb 30 éve)
    De a férjem keresztanyja időközben újra férjhez ment.(kb 15 éve)a neve megváltozott.
    Ilyenkor mi a teendő fel kell keresni a keresztanyát vagy ezt már a név változás miatt törlődik vagy törtetni kell?

    1. T. Magdolna!
      Magától nem törlődik tulajdoni lapról a haszonélvezeti/özvegyi jog, annak törlését kifejezetten kérni kell a földhivataltól.
      Ha még él a haszonélvező, akkor ügyvéd által ellenjegyzett okiratban lemondhat ezen jogáról, és ezt kell benyújtani a földhivatalnak.
      Az okirat elkészítése ügyében várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  23. T Ügyvédnő!

    1992- ben vásároltunk egy nyaraló ingatlant a gyermekeink nevére és a férjemmel közös haszonélvezettel terhelve. Férjem 2005 – ben elhalálozott.
    Kérdésem: a haszonélvezet az egész ingatlanra vonatkozóan engem illet, vagy csak a fele, férjem halálával az ő része kire száll.?
    A jelenlegi haszonélvezetről le szertnék mondani. Az ingatlan minden terhét, költségét karbantartását azota is én fizetem. Már rég nyugdijas vagyok és már problémát jelententenek ezen költségek.
    lemondhatok e a jogról ha valamelyik gyerekem nem fogadja el?
    Köszönettel Madarászné

    1. T. Hölgyem!
      Férje halálát követően a haszonélvezeti jogát törli a földhivatal az ingatlanról, amikor bejelentik a földhivatalnak az elhalálozás tényét. A haszonélvezeti jog nem száll át másra, ez ún. személyhez fűződő jog.
      lemondhat a haszonélvezeti jogról ingyenesen és visszterhesen is.
      Amennyiben szeretné, hogy én készítsem el az ehhez szükséges iratokat, kérem keressen bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  24. Tisztelt Ügyvédnő!
    A következő kéréssel, kérdéssel fordulok Önhöz:
    A Párom feleségétől nem vált el, de már 3 éve nem élnek együtt, a feleségnek is új párja van. Páromat az aggasztja, ha vele történne valami, illeti -e valamilyen jog a feleségét. (két gyermekük van,azt tudom, hogy ők örökölnek)Haszonélvezet stb…A ház, amelyben együtt éltek törvényileg a Párom és testvérének a tulajdona(ez volt a szülői ház). Illetve Párommal most vásároltunk egy ingatlant,lehet-e a feleségnek köze ehhez a házhoz(ez kettőnk nevén van).Ki lehet-e őt zárni a haszonélvezetből? Itt fentebb olvastam, hogy az öröklésből kizárható ha nem volt köztük életközösség,de mi a helyzet a haszonélvezettel?
    Várom válaszát és köszönöm szépen! Makóné

    1. T. Anna!
      Ha a házassági életközösség már nem áll fenn, akkor a hagyatéki eljárás során ezt jelezni kell és akkor a haszonélvezeti jog nem illeti meg azt a házastársat, akivel már nem élt együtt a néhai. Javaslom azonban a tiszta helyzet érdekében a mielőbbi válást, hisz a házastárs törvényes örökös.
      Szükség esetén kérem hívjon személyes konzultáció egyeztetése érdekében.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd (20-3415708)

  25. Az általam tu lajdonolt lakáson az elhunyt öcsém feleségének egy negyed részen özvegyi jog van bejegyezve amit ő 30 éve nem használ nem viseli terheit.Ilyenkor elévülhet-e az özvegyi jog. Elévülhet-e valamilyen esetben. Köszönöm válaszát.

    1. T. Tibor!
      Az özvegyi jog nem évül el. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  26. T.Doktornő.Anyám öregek otthonában van és szinte teljesen biztos hogy ott is marad.A ház ahol eddig éltfelerészben az övé a másikfelével az öcsémmel osztozunk.Az öcsémmel megkapnánk az ő részét.Viszont anyámrészére bejegyeznék az özvegyi jogotAz öcsémre anyámra és rám milyen jogokat és kötelezettséget róna mindhármunkra?Űdvözlettel:Kovács Antal

    1. T. Antal!
      Természetesen nincsen akadálya annak, hogy egymással ingatlan ajándékozási szerződést kössenek, haszonélvezeti jog egyidejű alapításával.
      Illetékmentesen szereznének édesanyjuktól. A szerződés részleteinek megbeszélése érdekében várom hívásukat a 0620-3415708-as mobilszámomon.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  27. Tisztelt Ügyvédnő!
    Édesapám után 19 évvel ezelőtt megörököltem egy lakótelepi lakás felét, melyre haszonélvezeti joga van a volt feleségnek.
    Most eladásra kerül sor.
    Ha jól tudom nem kell adózni, illetéket fizetni a befolyt összegre.
    Az ingatlanos tájékoztatása meglepett, mert állítása szerint az eladott ingatlan értékéből én nem a felét fogom kapni, hanem a haszonélvezeti számítások alapján az egy évi érték 4 szeresének felével kevesebbet. Kerestem a jogszabályokban az én esetemre vonatkozót, de konkrét választ nem találtam. Tényleg én kevesebbet örököltem csak azért mert az özvegynek haszonélvezeti joga van a lakás felén?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. T. Ágnes!
      A honlapomon elolvashatja, hogyan számítjuk ki a haszonélvezeti jog értékét. Igen, ez valóban csökkenti az ön tulajdonjogának az értékét az ingatlanon, hacsak nem mond le a haszonélvező ingyen a haszonélvezeti jogáról.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  28. Tisztelt Ügyvédnő!A párommal össze kívánunk házasodni.Ő a lányával életjáradéki szerződést kötött 2017 ben.2012 óta özvegy ezután kötött eltartási szerződést a lányával amit felbontott a bíróságon mert nem törődtek vele.Ezután kötött életjaradéki szerzödést vele.Osztatlan közös tulajdonon van a házuk külön-külön.A lánya önhatalmulag keritéssel leválasztotta a szerinte jogos telekrészt,bedeszkázta a felé néző ablakokat és lezárta a felé eső bejáratot!A párom csak a garázson keresztül jut be az épületébe.Pereskedni már nem akarunk ha nem muszáj mert a párom többször műtött szívbeteg és 79 éves én 67
    AZT szeretném kérdezni hogy be tudok e jelentkezni az ingatlanba a házasságunk után és halála után maradhatok e az ingatlanban lesz e hozzá jogom?Ő még egyenlőre el tudja látni magát de ha ápolásra szorul én fogom gondozni.

    1. Kedves Erzsébet!
      Mivel a párja tulajdonában már nincsen ingatlan, hisz rákerült a lányáéra életjáradék jogcímén, így nem fog örökölni özvegyi jogot az ingatlanon akkor sem, ha összeházasodnak.
      Természetesen annak nincsen akadálya, hogy megállapodjon az ingatlan tulajdonosával arról, hogy meghatározott ideig tartó, vagy holtig tartó haszonélvezeti jog kerüljön bejegyzésre az ön javára.
      Személyes konzultációra időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

  29. Az olyan ingatlanra is jár az özvegyi jog,amit nem használtak közösen az elhunyttal ?

  30. Tisztelt ügyvédnő!
    Tavaly novemberben eladtunk egy lakást 8800000Ft-ért amin édesanyámnak özvegyi joga volt amit akkor töröltek.Idén júliusba vettünk egy kis házat 10500000-Ft-ért de arra már nem került rá az özvegyi jog.Így neki 34000Ft illetéket nekem pedig 69200Ft illetéket szabtak ki.Az ügyvédünk nem tájékoztatott róla,hogyha veszünk másik ingatlant és nem tetetjük arra is rá az özvegyi jogot akkor többet kell illetéket fizetni.Mit lehet tenni?Utólag lehet rá tetetni özvegyi jogot?Mennyibe kerülne? Köszönöm válaszát.

    1. T. Kitti!
      Nyilván az eljáró ügyvédtől nem kérdezték meg, hogy illeték szempontból mi történik, ha rátetetnek az ingatlanra haszonélvezeti jogot, és mi, ha nem.
      Ha az ügyvédet nem bízták meg a haszonélvezeti jog alapításával, akkor nem kérhető ez rajta számon.
      Természetesen nincsen akadálya most rájegyeztetni az ingatlanra haszonélvezeti jogot, de ez a korábbi illetékkiszabást nem befolyásolja.
      Ez már nem lesz illetékköteles ügylet.
      A költségek és a részletek pontos megbeszéléséért kérem hívjanak a 06203415708-as mobilszámomon.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

  31. Tisztelt ügyvédnő! Együtt élek egy nővel 5 éve,a saját házamba, nincsenek gyerekeim, de a társamnak igen.Vannak testvéreim,akik örökölnének utánam ha meg halok.De szeretnék biztonságot a társamnak. Van -e olyan lehetőség hogy az én halálom után haszonélvezettett kapjon,örököljön de csak ő ,tehát a gyerekei nem mivel vannak neki, vagy ha házasságot kötne.A haszonélvezeti jogot lehet-e korlátozni módosítani vagy az egy konkrét dolog ? Köszönöm a válaszát.

    1. T. László!
      Végrendeletben az élettársának juttathat haszonélvezeti jogot az ingatlanban, vagy egyébként is alapíthatunk neki haszonélvezeti jogot.
      Lehet ez holtig tartó, vagy meghatározott időtartamra szóló. Konzultáció érdekében keressen a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  32. Tisztelt Ügyvédnő!

    A következő kérdésem lenne:
    A férjem sajnos elhunyt és a hagyatéki tárgyalás előtt állunk. Egy közös gyermekünk van, aki még kiskorú. 2002-ben házasodtunk össze és 2003-ban vettük meg a közös lakásunkat, ami a férjem nevén van. Ezen kívül a férjemnek van egy 50 %-os tulajdonrésze egy anyukájától örökölt házon és van egy közösen vásárolt autónk, ami ugyancsak a férjem nevén van.
    Az öröklés a mi esetünkben mi lesz? A lakásból és a kocsiból mint közös szerzeményből automatikusan jár nekem a fele rész? A férjem fele részét a gyermekünk örökli? Az autó esetében mi a helyzet?
    Köszönöm a segítségét.

    1. T. Ágnes!
      Hagyatéki ügyében személyes konzultációt javaslok az ügy részletes átbeszélése érdekében.
      Időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia öröklési ügyekkel foglalkozó ügyvéd

  33. Tisztelt Ügyvédnő!

    A férjem sajnos elhunyt,47 évig éltünk együtt van egy közösen épített házunk, amire az özvegyi , ill. a haszonélvezeti jogot rá szeretném rakatni,mivel az ő részét 2 gyereke örökli, és még a hagyatéki meg sem volt, de már azt nézik, hogy tudnak nekem keresztbe tenni. A kérdésem az volna, hogy kell-e fizetni a haszonélvezet örökléséért, és ha kell mennyit???

    1. T. Gizella!
      A házastárs az utolsó közös lakáson holtig tartó özvegyi jogot örököl, illetékmentesen.
      Személyes konzultáció szükségessége esetén hívjon bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia öröklési ügyvéd

  34. Tisztelt Ügyvédnő!
    Telket szeretnénk vásárolni házépítés céljából egy községben, hirdetés alapján. A telek művelés alól kivett beépítetlen területként szerepel a tulajdoni lapon, amit a földhivtaltól kértem ki, bár az utcában már mindenhol van ház, kivéve ezt a telket. A tulajdoni lapon 4 tulajdonosi rész szerepel, 2 tulajdonos 185/1086 öröklés útján, 1 tulajdonos 369/1086-od résszel és a község önkormányzata is szerepel 347/1086-od résszel, telekhatárrendezés címmel 2009-ben. Az egészre még özvegyi jog bejegyzés is szerepel. Az önkormányzat eladná a részét, de tartok az özvegyi jog és a többrészes tulajdoni viszonytól. Mire ügyeljek?
    Köszönöm szíves válaszát! Erika

    1. T. Erika!
      Mindenképp az összes tulajdonos közreműködése szükséges az ingatlan adásvételi szerződés megkötéséhez, és az özvegyi jog jogosultjának is le kell mondania ezen jogáról.
      Mindenképp gondos ügyvédi eljárásra van szüksége.
      Amennyiben szeretné, hogy közreműködjek az ingatlan vásárlása során, úgy hívjon bizalommal a
      0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel : dr. Bizik Zsófia, ingatlan ügyvéd

  35. T ügyvédnő, Tanácsot kérnék. Hárman vagyunk lánytestvérek. A közös lakásról lemondtunk húgom javára aki elhalálozott. Előtte már évekkel ezelőtt férjhez ment.. A lakás 70 % ban a húgomé 30% a férjéé. a tulajdon lap szerint. Gondolom az özvegyi jog alapján a férje tovább ott lakhat. Ha újból megnősül , utána elhalálozik új felesége maradhat a lakásban? és egyáltalán bejenthet e oda valakit vagy albérletbe kiadhatja e a beleegyezésünk nélkül.A húgom irt végrendeletet amelyben leírja halála esetén a törvényes öröklés szabályainak alkalmazását kéri a közös lakás kivételével.
    LEIRJA A VÉGRENDELETBEN,HOGY A LAKÁS TULAJDONRÉSZÉT A KÉT NŐVÉR ÖRÖKÖLJE A FÉRJ ÖZVEGYI JOGÁVAL TERHELTEN.

    1. T. Hölgyem!
      Telefonos konzultációt javaslok a hagyatéki ügyben.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia öröklési jogi ügyvéd (mobilszám: 0620-3415708)

  36. Tisztelt Ugyvedno,

    Idos,beteg edesapam a feleseg halala utan par evvel megismerkedett egy aszonnyal aki atjart hozza fozni, vasarolni, kommunikalni, gondjat viselni. Tavaly bekotozott edesapam hazaba es a sajat ingatlanat kiadta melynek bevetelebol edesapam nem reszesul. Okunk van feltetelezni, hogy az ingosagokhoz jogot szeretne formalni ill. haszonelvezeti joggal akarja edesapam ingatlanjat megterhelni a sajat javara. Apamnak ket lanya es negy unokaja van.
    Milyen modon tudjuk megakadalyozni, hogy a csaladi orokseg apam halala utan ne keruljon idegen kezekbe.
    Koszonettel,
    Halo Andrea

    1. T. Andrea!
      Ügyvédi konzultációt javaslok az ügyben.
      Időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan és hagyatéki ügyvéd

  37. Tisztelt ügyvédnô! Az özvegyi jogomat àt szeretném ajàndékozni a lànyom részére. Meg oldható ez a dolog? Köszönettel. Ildikó

    1. T. Ildikó!
      A haszonélvezeti jog személyhez fűződő jog, azt nem lehet átruházni, eladni vagy elajándékozni.
      De lehetőség van ingyenesen átengedni a birtoklás, használat illetve a hasznok szedésének a jogát.
      A részletek megbeszélése érdekében várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel:
      dr. Bizik Zsófia hagyatéki és ingatlan ügyvéd

  38. A ferjem elhúnyt, nincs végrendelet. A lakas fele az övé, fele a testvéréé. Maradhatok- e özvegyi jogon úgy a lakásban, hogy ne kelljen kifizetnem a testvérét, 3 gyermeke kerheti-e tőlem a reszét? Lehet- e hogy csak a halálom után jutnak ehhez, ha eladják az ingatlant.

    1. T. Melinda!
      A férje után az ingatlan fele részén özvegyi jogot örököl, ha ez volt a férjével az utolsó közös lakóhelyük.
      Benne maradhat tehát a lakásban az özvegyi jog alapján, de annak csak a felét használhatja.
      Ha ennél többet használ, akkor használati díjra jogosultak a tulajdonosok.
      Az özvegyi jog megváltását nem kényszeríthetik ki, de Ön kérheti tőlük, ha akarja, annak pénzbeli megváltását.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia hagyatéki és ingatlan ügyvéd

  39. Tisztelt Ügyvédnő!
    Alaposan elolvastam kitűnő, felvilágosító írásokat, de sajnos az alábbi esetre nem sikerült megoldást találnom.
    Vidéken, közös telken két lánytestvér részére 2 db. családi ház épült. A lakható régebbit a fiatalabb leány kapta.
    A másik háznak csak a falai álltak, amikor a nagyobbik lány férjhez ment a bátyámhoz. Ennek 60 éve lesz októberben.
    A sógornőm most halt meg. Gyermekük nincs. A kisebbik lány ki akarja költöztetni a bátyámat, mert mindent
    el akar adni. Ági öröklés -címén- semmi nem jár a bátyámnak ? Lakhatási lehetőség, haszonélvezeti jog ?
    2 bőrönddel kell elmennie 60 év után? Köszönöm, ha válaszol, és ha kell segítség jelentkezünk. B.Ilona

    1. Kedves Ilona!
      De igen, van lehetőség. Online/telefonos/személyes konzultáció keretében tudok segíteni.
      Várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon a konzultáció időpontjának megbeszélése érdekében.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia hagyatéki ügyvéd és ingatlanos ügyvéd

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük