Dr. Bizik Zsófia ügyvéd
Ingatlan haszonélvezeti jog

Haszonélvezeti jog ingatlanon – 2. rész

Gyakori, hogy a házunkra, lakásunkra haszonélvezeti jogot engedünk bejegyeztetni egy/vagy akár több személy javára. Sokan ennek ellenére nincsenek tisztában a haszonélvezet jogintézményének jelentőségével, jogi szabályozásával. Cikkünk nekik kíván segítséget nyújtani.

A haszonélvezeti jog szabályait a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5. könyve szabályozza a használati jogok között.

Cikkünk első részében részleteztük a haszonélvezeti jog alapításának szabályait, az ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog tartalmát, fajtáit, és a haszonélvező jogait és kötelezettségeit.

Most vizsgáljuk meg a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan esetében a terhek és költségek viselését, a tulajdonos jogait, a haszonélvezeti jog értékének kiszámítási módját és a haszonélvezeti jog megszűnésének eseteit.

A terhek, költségek viselése

A haszonélvező viseli a dologgal kapcsolatos terheket (például az épületgépészeti berendezések, felszerelési tárgyak javítása, pótlása), kivéve a rendkívüli javítás vagy helyreállítás költségeit.

Rendkívüli a javítás vagy helyreállítás: ha az a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terhet jelent. Pl.: épület födémjének vagy tetőszerkezetének cseréje stb. A rendkívüli fenntartási költség már a tulajdonost terheli, ennek megtérítését azonban csak a haszonélvezet megszűnésekor lehet követelni.

Rendes fenntartási költség körébe tartozik pl. az épület tetőfedésén, tetőszigetelésén felmerülő hibák javítása, a vakolat pótlása, a lakás falainak festése.

Ezzel szemben a rendkívüli javítások és helyreállítások elvégzése sem a tulajdonosnak, sem a haszonélvezőnek nem kötelessége. Ilyen követelést tehát a másikkal szemben egyikük sem támaszthat. Ennek indoka az, hogy az ideiglenesen érdekelt haszonélvező a használathoz és a haszonszedéshez viszonyítva aránytalanul nagy költséggel járó, hosszú időre szóló munkálatokra nem szorítható, de nem várható el a tulajdonostól sem, hogy más személy érdekében rendkívüli kiadások terheljék. A rendkívüli javítási és felújítási munkálatokat a haszonélvező elvégezheti, ha a tulajdonos – felszólítására – sem végzi el azokat. A haszonélvező viszont tűrni köteles, hogy a munkálatokat a tulajdonos akár felszólításra, akár a nélkül (tehát önként) elvégeztesse, s a dolog használhatóságának átmeneti csökkenéséért kártérítést sem követelhet. A tulajdonos a haszonélvezővel szemben az általa elvégzett munkálatokért követelést nem támaszthat. A haszonélvezet megszűnésekor a haszonélvező a tulajdonostól a saját költségén elvégzett rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok következtében a dologban beállott értéknövekedés megtérítését a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelheti.

A dologgal kapcsolatos terhek a haszonélvezőt terhelik, de a rendkívüli fenntartási költség már a tulajdonost terheli, ennek megtérítését azonban csak a haszonélvezet megszűnésekor lehet követelni. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek is, melyek haszonélvezeti jog hiányában a tulajdonost terhelnék. Ezek a kötelezettségek keletkezhetnek akár az állammal, akár magánszemélyekkel szemben, és egyaránt lehetnek igazgatási vagy polgári jogi jellegűek. Például a haszonélvező kötelezettsége az ingatlan előtti járda tisztán tartása (hólapátolás), az egészségügyi, tűzrendészeti szabályok megtartása és az ezekkel kapcsolatos költségek viselése; a szomszédjogból folyó kötelezettségek teljesítése (mint például a telek határvonalán álló fa közös költségen való eltávolítása); kötelező biztosítási díj fizetése, stb. A haszonélvező köteles viselni a dologhoz fűződő közterheket is.

Értesítési kötelezettség is terheli a haszonélvezőt: A haszonélvező köteles a tulajdonost a (1) dolgot fenyegető veszélyről és (2) a beállott kárról értesíteni – ideértve azt az esetet is, (3) ha őt harmadik személy a haszonélvezet gyakorlásában akadályozza -, köteles továbbá tűrni, hogy a tulajdonos a veszély elhárításához vagy a kár következményeinek megszüntetéséhez a szükséges intézkedéseket megtegye. Az értesítési kötelezettség a haszonélvezőt csak akkor terheli, ha a veszélyt, a kár keletkezését nem neki kell kiküszöbölnie.

A tulajdonos jogai a haszonélvezet fennállása alatt

A haszonélvezet lényegéhez tartozik, hogy a dologgal való rendelkezés joga a tulajdonost illeti, míg a haszonélvező a birtoklás, használat és a hasznosítás jogával élhet. A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él.

A tulajdonosnak nyomós érdeke fűződik ahhoz, hogy a tulajdonában lévő ingatlan – a határozott idő megszűnése után – a lehetőségek szerinti jó állapotban kerüljön vissza. A tulajdonos ezért a haszonélvezet fennállása alatt

(a) ellenőrizheti a haszonélvezet gyakorlását,

(b) a haszonélvezőtől biztosítékot követelhet,

(c) a haszonélvezet gyakorlásának felfüggesztését kérheti a bíróságtól.

(a) Ellenőrzés

A tulajdonos jogosult ellenőrizni a haszonélvezet gyakorlását személyesen vagy megbízott (például szakértő) bevonásával, és az kiterjedhet a dolog állagának, illetőleg a használat, haszonszedés módjának megvizsgálására. Az ellenőrzés során a tulajdonos meggyőződhet arról, hogy a haszonélvező a dolog használata és a hasznok szedése során a rendes gazdálkodás követelményei szerint jár-e el, teljesíti-e a karbantartási kötelezettségét, és általában kötelezettségeinek eleget tesz-e. A tulajdonos az ellenőrzés során tájékozódhat arról is, hogy szükség van-e olyan javításra vagy felújításra, amelyre a haszonélvező nem köteles. A haszonélvező az ellenőrzést tűrni köteles. A tulajdonos ugyanakkor csak a szükséges mértékben élhet az ellenőrzés jogával.

(b) Biztosíték

Ha a haszonélvező a dolgot (ingatlant) nem rendeltetésének megfelelő módon használja vagy rongálja, illetve rendeltetését meg nem engedett módon megváltoztatja, továbbá ha a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet, ha tiltakozása nem vezetett eredményre.

A haszonélvezetet a jogosultságok jogellenes gyakorlása miatt nem lehet megszüntetni, és kártérítést is csak a haszonélvezet megszűntekor lehet követelni. Ilyen helyzetben szükség van a tulajdonos érdekeinek védelmére: ezt a célt szolgálja a haszonélvező biztosítékadási kötelezettsége.

A tulajdonos érdekeinek védelmét nem egyedül a biztosíték szolgálja. Helye lehet annak is, hogy a tulajdonos az érdekeit veszélyeztető magatartás abbahagyását, illetőleg a haszonélvezőt terhelő kötelezettségek teljesítését követelje, és ez iránt pert is indítson. Az ítélkezési gyakorlat szerint ha a kötelességszegés nem jelentős súlyú, biztosíték adása helyett általában a kifogásolt magatartástól való eltiltást, illetőleg az elmulasztott kötelezettség teljesítését rendelik el.

Ha a haszonélvező kötelességszegő magatartását abbahagyja, és annak következményeit elhárítja, biztosítékadási kötelezettsége megszűnik, és a biztosítékot fel kell oldani.

(c) A haszonélvezet gyakorlásának felfüggesztése

Ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti.

A bíróság a haszonélvezet gyakorlását csak súlyos esetben függesztheti fel, és mindig csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben. A haszonélvezet nemcsak a teljes dologra, hanem – a kötelezettségszegés jellegétől függőben – a dolog meghatározott részére is felfüggeszthető (például kertes családi ház haszonélvezete esetén a haszonélvezet csak a kert használatának tekintetében függeszthető fel, ha a kötelezettségszegés a művelés elmulasztásában, a fák elhanyagolásában nyilvánul meg, érintetlenül marad azonban a lakóépület használatának joga).

A felfüggesztés következménye az lesz, hogy a haszonélvező a haszonélvezetből folyó jogokat nem gyakorolhatja, s ilyenkor a birtoklásra, a használatra és a hasznok szedésére a tulajdonos lesz jogosult (például a kertet a tulajdonos veheti használatba).

A felfüggesztés addig tart, amíg a haszonélvező biztosítékot nem ad.

A biztosítékadási kötelezettség azt is terheli, akinek a haszonélvező a haszonélvezet gyakorlását átengedte.

Az ingatlan elpusztulása esetén a haszonélvezeti jog sorsa

A haszonélvezeti jog meghatározott dologhoz fűződik. A dolog – vagy jelentős része – elpusztulása esetén tehát a tulajdonos nem köteles azt pótolni, helyreállítani.

A dolog (ingatlan) elpusztulása nem csupán a fizikai megsemmisülést jelenti, hanem általában az eredeti rendeltetésének megfelelő célra való végleges alkalmatlanná válást is. Ha az épület pusztul el, ilyenkor a döntő az, hogy az épületnek a földhöz (telekhez) viszonyítva milyen jelentősége van az ingatlan használatában. Mezőgazdasági termelésre szolgáló föld eredeti rendeltetését nem fogja döntően befolyásolni a gazdasági épület elpusztulása. A lakóépület lebontása viszont a beépítésre szánt ingatlan eredeti rendeltetését megszünteti, ezért itt a haszonélvezetet nem lehet tovább fenntartani.

Az elpusztult dolog helyreállítása vagy pótlása kérdésében a tulajdonos saját érdekei, és lehetőségei szerint dönthet. Főszabály szerint a tulajdonos nem köteles a dolgot helyreállítani. A törvény az elpusztult dolog helyreállítására a haszonélvezőt nem jogosítja fel.

Azonban ha a tulajdonos az elpusztult dolgot – saját döntése alapján – helyreállítja, a haszonélvezet feléled: a birtoklásra, használatra és a hasznok szedésére ismét a haszonélvező lesz jogosult.

Ha a tulajdonos a dolgot nem állítja helyre, a haszonélvezet megszűnik. A haszonélvezet megszűnése miatt a haszonélvező a tulajdonostól kártalanítást nem követelhet.

Más a helyzet természetesen abban az esetben, ha a dolog olyan ok miatt pusztul el, amelyért akár a tulajdonos, akár a haszonélvező felelős. Ekkor a kártérítésre vonatkozó általános szabályok lesznek az irányadók. A dolog harmadik személy által előidézett elpusztulása esetén a kártérítést a tulajdonos érvényesítheti.

A haszonélvező kérheti a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan kisajátítása vagy közös megegyezéssel való értékesítése esetén, hogy állapítsák meg a haszonélvezeti jog értékét, s őt ezzel elégítsék ki.

A haszonélvezeti jog értékének kiszámítása ingatlanoknál

A haszonélvezeti jog értéke kiszámításának szabályait az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 72.§ szabályozza.

Kiszámításának módja: az ingatlan forgalmi értékét el kell osztani hússzal, ez a haszonélvezeti jog egyévi értéke. Amennyiben meghatározott idejű a haszonélvezeti jog, úgy ezt az egyévi értéket kell megszorozni a kikötött évek számával.

Ennél jóval gyakoribb az az eset, mikor holtig tartó haszonélvezeti jog áll fenn. Ilyenkor az egyévi értéket meg kell szorozni a haszonélvező életkorának megfelelő szorzóval. A törvény szerint

-25 évesnél fiatalabb haszonélvezőnél a szorzó 10-szeres

-25-50 éves haszonélvezőnél a szorzó 8-szoros

-50-65 évesnél 6-szoros

-65 évnél idősebbnél 4-szeres.

Vagyis például egy 20 millió forint forgalmi értékű ingatlanon egy 60 éves haszonélvező esetében a haszonélvezeti jog ellenértékének kiszámítása így történik: 20.000.000/20×6=6.000.000 Ft a haszonélvezeti jog értéke.

Ha a vagyoni értékű jog (haszonélvezeti jog) tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, mégpedig oly módon, hogy a jogosultság a legelőször elhalt személy halálával megszűnik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó; ha pedig a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart, a kiszámítás a legfiatalabb személy életkora szerint történik. Az így kapott értéket, mint illetékalapot az egyes jogosultak között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel.

A haszonélvezet megszűnése

Megszűnik a haszonélvezet

– a szerződésben megjelölt időpont vagy jövőbeli esemény bekövetkezésével, ha a haszonélvezet szerződésen alapult,

– a haszonélvező lemondásával vagy megszüntető szerződéssel, ingatlannál a haszonélvezeti jognak az ingatlan-nyilvántartásból való törlése is szükséges.

– a haszonélvező halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével,

– a haszonélvezet törvényben meghatározott leghosszabb tartamának elteltével,

– ha a haszonélvező lesz a tulajdonos. A tulajdonjog és a haszonélvezeti jog egy személyben való egyesülése esetén a haszonélvezet azért szűnik meg, mert a haszonélvezetnek tartalmi eleme, hogy más személy tulajdonában lévő dolgon álljon fenn.

Megszünteti végül a haszonélvezeti jogot a dolog elpusztulása is a korábbi pontban részletezettek szerint.

A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot visszaadni. A haszonélvező a dologban bekövetkezett károkért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel. A rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést a haszonélvező nem köteles megtéríteni.

A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot a tulajdonosnak visszaadni, kivéve, ha a megszűnés a dolog elpusztulása miatt következett be.

A haszonélvezet az esetek túlnyomó többségében a haszonélvező haláláig tart. A haszonélvező halála után a dolog kiadására az örököse lesz köteles.

A haszonélvező a haszonélvezet megszűnésekor (a) felelős a dologban felróhatóan keletkező károkért, (b) a rendkívüli munkálatok költségeinek megtérítését követelheti a tulajdonostól.

A haszonélvező felelős a dologban bekövetkezett károkért, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Mulasztással okozza a kárt a haszonélvező, ha nem gondoskodott az őt terhelő rendes karbantartásról, javítások és felújítások elvégzéséről stb. A haszonélvező csak a felróhatóan okozott károkért felelős. A felróhatóság alól való kimentés a haszonélvező feladata.

Ingatlan adásvételi szerződése elkészítését, haszonélvezeti jog alapítását, valamint a lakásvásárlásának teljes jogi lebonyolítását bízza nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorlott ügyvédre. 

Elérhetőségeimet megtalálja honlapomon ide kattintva: Kapcsolat

201 válasz

  1. Tisztelt Ügyvédnő

    Kérdésem az lenne, hogy 15.000.000 Ft áron vásárolt (jelenleg kb. 17-18 millió Ft-ért lehetne eladni)lakáson volt élettársamnak haszonélvezeti joga van, melyről ő ingyenesen lemond, a volt élettársam 39 éves. Kérdésem az lenne, hogy mi a folyamata az eljárásnak illetve az NAV felé mennyi lesz várhatóan az illeték mértéke? Köszönöm

    1. T. Levélíró!
      A haszonélvezeti jogának az értéke tehát 6.800.000.-Ft.
      A menete az, hogy ügyvéd által ellenjegyzett okiratban kell lemondania a haszonélvezeti jogáról és ezt beadjuk a földhivatalba, aki letörli a tul. lapról a jogot. Várom tehát hívását a részletek megbeszélése érdekében a 0620-3415708-as telefonszámomon. Tisztrelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. Tisztelt Ügyvédnek!

        Az volna a kérdésem, hogy tulajdonosa vagyok egy ingatlannak, melynek haszonélvezője is van, közüzemi számlákat nem fizet (ki is kötöttek mindent), az ingatlan lakhatatlan állapotú, ilyen esetben fel lehet mondani a haszonélvezeti jog gyakorlását?

    2. Tisztelt Ügyvédnő!
      15 évvel ezelőtt megvett lakásomra bejegyeztettük Édesapámat haszonélvezőként. Most kerülne sor eladásra, Édesapám (87 éves) meghatalmazott mindenre, illetve lemondott ellenszolgáltatás nélkül a holtig tartó haszonélvezetről a javamra az adás-vételi szer-ben. Ennek ellenére az adásvételiben az ingatlan eladási ára két részben van feltüntetve,úgy tűnik, hogy én 2500/e Ft-ot kapok vagyoni jog értékeként.Van-e ennek jelentősége? Ezután kell-e nekem fizetnem bármit is ( ill.szja), hiszen ezt ajándékként kapom Édesapámtól? A másik részre úgy tudom semmit nem kell fizetnem, mert a lakás 1/1 tulajdonosa vagyok több mint 15 éve. Várom mielőbbi válaszát

      1. T. Anikó!

        Nem kell sem illetéket, sem szja-t fizetnie az összegek után, feltételezem erről az okiratszerkesztő ügyvéd tájékoztatta Önt és bele is írta a szerződésbe a mentességi hivatkozásokat. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

        1. Tisztelt ügyvédnő!Olyan kérdésem van:A feleségem a lányomnak ajándékozta az 1/1 tulajdonú zártkerti ingatlanját.Nekünk holtig tartó haszonélvezeti jogunk van.Szeretnénk eladni az ingatlant melynek az értéke kb 5.7m ft.Ilyenkor hogyan oszlik el a vételár?Feleségem 57 én 43 éves vagyok.A lányom a tulajdonos ő 20 éves.Mielőbbi válaszát előre is köszönöm.

          1. Kedves Erik!
            Ingatlan eladásakor a vételárat az eladó kapja, de a haszonélvező, ha lemond a haszonélvezeti jogáról ellenérték fejében, akkor igényt tarthat az Itv. szerinti számítás alapján a haszonélvezeti jog értékére, amit így le kell vonni az eladónak jutó vételárból. Ha ingyenesen mondanak le a haszonélvezeti jogról, akkor nem jut önöknek a vételárból.
            Az okiratszerkesztő ügyvéd mindazonáltal megadja önöknek a szükséges tájékoztatást.
            Amennyiben szeretnék, hogy én készítsem el az ingatlan adásvételi szerződést, úgy keressenek bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon.
            Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlanos és hagyatéki ügyvéd

    3. Tisztelt Ügyvédnő! Érdeklődni szeretnék, ha egy lakáson van egy tulajdonos és két haszonélvező, ami ajándékozási szerződéssel jött létre, akkor hagyatéki eljárás-ba kerül-e az ügy? Ezzel kapcsolatos további kérdésem az lenne, ha a szülők okoznak esetleg pár millió ft-os tartozást az örökösnek, akkor azt is átörökli-e az utód? Azt olvastam, hogy csak az ingatlan erejéig. De ebben az esetben azt szeretném kérdezni, hogy maga az ingatlan bekerül-e a hagyatéki tárgyalásba és öröklésnek számít-e?
      Válaszát előre is köszönöm!

      1. T. Kati!
        A haszonélvezeti jog személyhez fűződő jog, az nem öröklődik.
        Halotti anyakönyvi kivonat bemutatása mellett letörli a földhivatal az ingatlanról az elhunyt haszonélvezeti jogát.
        Az örökös az örökrésze erejéig felel csak a tartozásokért.

        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    4. Tisztelt Ügyvédi iroda! Megszeretném kérdezni, hogy Édesanyánk meghalt. 2-en vagyunk a húgommal tulajdonosok. Mindkettőnknek kell kezdeményezni a hadzonélvezet törlését, vagy elég csak egyikőnknek.

      1. T. Róbert!
        Elé csak az egyiküknek bemutatni a halotti anyakönyvi kivonatot a földhivatalban és kérni a haszonélvezeti jog törlését.
        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia hagyatéki ügyvéd és ingatlanos ügyvéd

  2. Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni, hogy egy lakásnak csak a tulajdon joga eladó, amit én 8.000.000,-Ft értékben vásárolnék meg és egy 70 éves ember maradna a lakáson a haszonélvező. Mennyibe kerülne a lakás, ha nem maradna rajta a haszonélvezet? Mert így nem tudom, hogy olcsón vagy drágán vásárolnám meg. Illetve, hogy ez úgy működik, hogy a haszonélvező lakik benne, fizeti a rezsit, nagyjából azt csinál a lakással amit akar stb. és én csak akkor leszek valóban teljes mértékben a tulajdonosa ,amikor ő meghal?
    köszönettel

    1. T. Barbara!
      A haszonélvezeti jog értéke ebben az esetben 1.400.000.-Ft. A haszonélvezeti jog tartalmáról olvashat bővebben honlapomon, vagy személyes konzultáció keretében átbeszélhetjük az ügyét részletesen is.
      Amennyiben szeretné, hogy az adásvételi szerződést én készítsem el, úgy hívjon a 0620-341-5708-as mobilszámomon a részletek megbeszélése érdekében. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    2. Tisztelt Ügyvédnő ! Nevelőapám szeptemberben,baleset következtében elhunyt.Édesanyámmal 35 évig voltak házasok,édesanyám a 2. felesége volt,házasságukból közös gyermek nem született.Apunak az első házasságából van egy fia.A lakás fele apué a másik fele anyukámé.A lakást 12000000-ra értékelték.Mivel a fiúnak ( 52 éves) lakása nincs ,így már jelezte,hogy oda akar költözni a 80 éves anyám nyakára.A fele ingatlan az anyukámé és olyat hallottunk,hogy az ingatlan másik feléből ami az apué volt,abból is örököl anyukám 1 gyermekrészt.Akkor elvileg a fiút 3000000 Ft illetné meg.Ha én ki tudnám fizetni őt,hogy ne nehezítse anyukám hátra lévő életét,ne zaklassa,ne járjon a nyakára, akkor a 3000000 Ft-ot kellene kifizetnem neki? vagy ebből még lehetne levonni valamit azért mert előre kifizetem és nem kell éveket várnia,hogy anyukám halála után megkapja a pénzét? Olvastam itt ezt a haszonélvezet megváltását,de nem igazán értem,hogy ez arra az esetre vonatkozik-e,ha hamarabb kifizetjük ? Kérem szépen segítsen kiszámolni,hogy kb mennyi járna a fiúnak !! Januárban lesz a hagyatéki tárgyalás és szeretnénk kissé felkészülten odamenni.Megtisztelő válaszát előre köszönöm !

      1. KedvesJulianna !

        Köszönöm levelét. Édesanyját kizárólag az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon holtigtartó haszonélvezeti jog illeti meg. Tehát a fiúnak semmilyen jogcíme nincs a beköltözésre amíg édesanyja él. A hagyatéki eljárás lezárulta után természetesen, ha meg tudnak állapodni akkor megvásárolhatja a fiú tulajdoni hányadát a megegyezett vételárért.

        Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

      2. Tisztelt Ügyvédnö!
        Az” özvegyi jog”árverezėssel automatikusan megszünik banki hitel tartozás miatt?
        A végrehajtó szerint igen!

        Köszönettel:Edit.O.

        1. T. Edit!
          Az árverési hirdetményben megjelölik, hogy az ingatlan beköltözhető vagy nem. Ha beköltözhető, az a haszonélvezeti jog megszűnését jelenti, így a vevő tehermentes ingatlant vesz. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

    3. Tisztelt Ügyvédnő!
      Férjemmel 1/2-1/2 tulajdoni hányadban vettünk egy ingatlant, a főadós a férjem, én adóstárs vagyok ( jelzalog hitel) Férjem tulajdoni hanyadára szeretnék haszonélvezeti jogot jegyeztetni a részemre, melyről a hazassági vagyonközösség megszűnésével lemondok.
      Szeretném megkérdezni, hogy ha esetleg bírósagi végrehajtás útján férjem tulajdoni hanyadát elárverezik ( nincs eljárás ellene csak jövőbeni feltevés) a bejegyzett haszonélvezeti jog segít abban h az ingatlan megmaradhasson vagy azzal együtt is árverezhető és valaki 1/2 tulajdoni hányad birtokosa lehet.
      Köszönettel

      1. T. Nóra!
        Haszonélvezeti joggal együtt is elárverezhető az ingatlan, bár nyilván az értéke úgy kisebb, és kevesebben fognak érte érdeklődni az árverésen.
        Ha az ingatlanon a jelzálogjog mellett elidegenítési és terhelési tilalom is van, akkor nem lehet megterhelni haszonélvezeti joggal, csak ha a bank is hozzájárul.
        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

      2. Tisztelt ügyvédnő!
        A kérdésem az lenne, hogy árverés esetén a tulajdonosnak megszűnik-e a haszonélvezeti joga?
        Válaszát előre is köszönöm

        1. T. Nóra!
          Egyazon személynek nem állhat fenn ugyanazon az ingatlanon/tulajdoni hányadon a tulajdonjoga is és a haszonélvezeti joga. Tehát vagy tulajdonos, vagy haszonélvező az illető, a kérdése tehát pontatlan.
          Árverési ingatlan vétel esetén, ha megszerzi a tulajdonjogot, attól még a haszonélvező haszonélvezeti joga fennmarad, azt nem érinti a tulajdonjog árverés útján történő megszerzése.
          Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

      3. Kedves ugyved no.
        Szeretnem meg kerdezni, hogy a haszonelvezeti jogot belehet – e jegyeztetetni kesobb az ingatlan megvasarlasa utan is vagy annak mindenkeppen kell szerepelnie az ingatlan adasveteli Szerzodesben?

        1. Kedves Ica!
          Amikor a haszonélvezeti jog alapítása a felek szerződéses akaratán alapszik, akkor lehetőség van később is ilyen jogot alapítani.
          Tehát nincsen annak akadálya, hogy az ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően alapítsanak a felek haszonélvezeti jogot az ingatlanra.
          Ügyvéd által ellenjegyzett okirat szükséges hozzá.
          Ha szeretné, hogy elkészítsem ezt a szerződést önöknek, akkor hívjon bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon.
          Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan és hagyatéki ügyvéd

  3. Tisztelt Ügyvédnő !

    2015 évben értékesítésre került egy ingatlanom, melynek egy részén Édesanyám haszonélvezeti joga volt. Erről ő ügyvéd jelenlétében „ingyen, ellenszolgáltatás nélkül” részemre lemondott. A haszonélvezeti jog kiszámítási módját ismerem. Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben is meg kell-e fizetni az erre eső SZJA-t?

    Válaszát előre is köszönöm.

      1. Tisztelt Zsófia.

        A kérdésem csupán annyi volna hogy ha az ingatlanom (14,000,000/20)*6=4,200,000.- mill a haszonélvezeti jog megváltása és ebből az SZJa-t kinek kell kifizetni? a haszon élvezőnek?

        válaszát köszönöm.

        Kriszta

        1. A szja-t mindig az fizeti, aki a jövedelmet szerezte. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

          1. Ha azt Ön már eladta, úgy nem tudja bevonni fedezetként.Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

          2. Kedves Zsófia

            köszönöm a gyors válaszát.

            még az ingatlan nincs eladva… csak a gondolat menet a következő… nekem van egy LTP-m mint picuri önerő de arra nem hiszem h kapnék 10 millió hitelt ezért gondoltunk a párommal arra, hogy bevonnánk a meglévő ingatlanat fedezetnek megvennénk az új házat majd elkezdenénk hirdetni és ha eladtuk akkor az összeget egybe betörlesztenénk az új ház hitelébe… hogy ez így járható e?

  4. jó napot! egy kérdéssel fordulok önhöz méghozzá azzal hogy nekem meghalt az előző élettársam akivel volt 1 közös gyermekünk de neki én előttem volt 1 házassága onnan is volt 1 gyermeke . mikor meghalt a hagyatéki tárgyaláson kimondták hogy a két gyermek örökölte 50-50%ban azt a házat ahol közösen laktunk az élettársammal ahol ő volt a tulajdonos de haszonélvezeti joga a volt feleségének volt/van.Igaz-e az amit állít nekem hogy a haszonélvezeti joga miatt aház vétel árának 40%-a őt illeti meg?,és a két gyermek pedig a 60%-on osztoznak fele fele arányba? Tisztességes ez?
    válaszát előre is köszönöm!

    1. T. Edit!
      Ha jól értem, most a gyermekek által megörökölt ingatlant értékesítenék? vagy lemondana ellenérték fejében a haszonélvező a haszonélvezeti jogáról?Ebben az esetben a házastárs a haszonélvezeti joga ellenértékére tarthat igényt, mely nem az ingatlan értékének 40%-a, hanem a haszonélvező életkorától függően a következőképpen számolható ki:
      forgalmi érték osztva 20-al és ez szorozva 4-el (ha a haszonélvező 65 év feletti)
      forgalmi érték osztva 20-al és ez szorozva 6-al (ha a haszonélvező 50-65 év közötti)
      forgalmi érték osztva 20-al és ez szorozva 8-al (ha a haszonélvező 25-50 év közötti)
      forgalmi érték osztva 20-al és ez szorozva 10-el (ha a haszonélvező 25 év alatti)

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. igen jól értette a megörökölt házat értékesitenénk egymást között és a vételárból akarja az ő haszonélvezeti jogát azaz 40% ot levonni sajnálattal hallom hogy ez lehetséges mert igy a kisfiam ki lesz semmizve

  5. jó napot! Elnézését kérem hogy még egy kérdéssel zavarkodnék önnél.
    Megszeretném kérdezni hogy ojanra van e lehetőségem h mivel gyermekem még nem nagykorú és törvényes képviselőjeként mint az édesannja átruházhatom a tulajdoni jogát a haszonélvezeti joggal biró személy nélkül?
    válaszát előre is köszönöm

    1. T. Edit!
      Csak a gyámhivatal hozzájárulásával. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  6. Üdvözlöm! kérdezni szeretném, hogy járható út-e költségmentesen a következő: lányom nagyobb ingatlant venne, mint a jelenlegi tulajdona, amelyben mi szülők haszonélvezeti joggal rendelkezünk. Tőle megvennénk a lakást amelyben jelenleg tulajdonos, mint haszonélvezők -akár úgy is hogy előtte lemondunk róla, és ő az új lakás vételénél,és adózásánál ezt beszámítaná. Mivel egyenesági rokonok vagyunk, valamin mivel a jelenlegi lakás több, mint 5 éve a tulajdonában van költségekkel nem kell számolnunk. Köszönöm a válaszát.

    1. T. Éva!
      Ha valóban a haszonélvezők megfizetik a vételárat, mert különben színlelt a szerződés.
      A részletek megbeszélése érdekében hívjon fel a 0620-341-5708-as mobilszámomon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  7. Tisztelt Ügyvédnő!
    A kérdésem özvegyi joggal kapcsolatos ingatlaneladás esetén.
    Az elhunyt gyermeke örökölte az 5/8 részt,1/8-ot ajándékba kapott.A túlélő házastárs tulajdonában 2/8 rész van. Az eladást az özvegy kezdeményezte.
    Kell- e fizetnie az örökösnek az özvegyi joggal terhelt részre?
    Köszönöm válaszát!

    1. Természetesen. Ezért eladás, tehát ellenérték kerül átadásra. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  8. És volna még egy érdekes kérdésem:

    Hogyan változik az haszonélvezeti értékünk 2 év múlva, ha én már elmúlok 65 éves, a volt feleségem pedig még nem?

    Köszönettel:
    Németh Gyula

    1. T. Gyula!
      65 év felett 4-es szorzóval kell számolni 6-os szorzó helyett, tehát csökken az érték az életkor előre haladtával. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  9. Tisztelt Ügyvédnő!
    10 millió Ft értékű ingatlan eladásánál, amennyiben az ingatlan 50%-án 65 évesnél idősebb édesanyám haszonélvező, a következőre gondoltunk:
    a) a haszonélvezeti jog megváltása – kifizetjük a a törvényileg szokásos számítás szerint (10m/20*4=2m Ft erejéig), és mivel a tulajdonjog/haszonélvezet 5 éven túli, így ha jól gondoljuk, az adásvételi szerződésen felül neki nincs egyéb kötelezettsége. Nekünk sincs, hiszen az „egyenlegünk” nulla, fizetési kötelezettség az ügyvédi díj, plusz a földhivatali törlés költsége. Ezek után ha eladjuk az ingatlant, és veszünk másikat, akkor az értékkülönbözet után fizetendő 4% vagyonszerzési illeték marad költségként, mondjuk egy 15 milliós vásárlás esetén az 5m forint után 200 000 Ft.
    b) Édesanyám belép az ingatlan adásvételi szerződésén belül ő is, mint eladó szerepelne a törvényileg szokásos számítás szerint (10m/20*4=2m Ft erejéig), és mivel a tulajdonjog/haszonélvezet 5 éven túli, így ha jól gondoljuk, az adásvételi szerződésen felül neki ismét csak nincs egyéb kötelezettsége. Mivel a haszonélvezeti jog az adásvételi szerződéssel szűnne meg, így se külön ügyvédi költség, se földhivatali költség nincs, hiszen az átírást már a vevő intézi. Viszont a vételár különbözet ez esetben 7 millió forint, így a vagyonszerzési illeték 280 000 Ft lesz.
    Kérdésem az, hogy jól okoskodtunk-e, és ha igen, a két út közül melyik az egyszerűbb, és/vagy olcsóbb?
    (azt valószínűsítem, hogy a teljes családi kasszát figyelembe véve mindkettő lényegesen olcsóbb, mint az ellenérték nélküli lemondás esetén a 2m ft után fizetendő 300k SZJA…)

    1. T. István!
      A haszonélvezeti jog értéke 1M Ft, mert csak a felére illeti meg ez a jog a haszonélvezőt a levele szerint.
      Az „egyenlegünk nulla” megjegyzést nem értem. Ha a haszonélvező édesanya ellenérték nélkül lemond a haszonélvezeti jogáról, akkor Ön nem fizet illetéket, mert egyenesági rokon, és nagyobb összeggel tudja csökkenteni vásárláskor a különbözetet, ami után kell majd fizetnie az illetéket. Az adásvételi szerződések elkészítése érdekében várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  10. Tisztelt Ügyvédnő!

    2 nagykorú gyermekem 1/4-1/4 arányban tulajdonos egy ingatlanban, amelynek eladása most vált aktuálissá. Kettejük része felett özvegyi haszonélvezeti jogom van, amelynek értéke a képlet alapján 4.5 M Ft. (15M a várható eladási ár rájuk eső része, amelyet 20-szal osztottam, majd szoroztam 6-tal az életkorom alapján.) Kérdésem az lenne, hogy ha nem tartok igényt erre a 4.5 M Ft-ra, akkor a gyermekeim javára erről lemondhatok-e, illetve ez milyen költséggel jár? Amennyiben igényt tartok a 4.5 M Ft-ra, akkor milyen illetékfizetési kötelezettség terhel engem? Illetve olyanra van-e lehetőség, ha csak egy részére tartok igényt, mondjuk 2 M Ft-ra. Ebben az esetben hogy történik az eljárás illetve milyen költségek terhelnek? Válaszát előre is köszönöm!

    1. T. Márta!
      Igen, lemondhat a haszonélv. jogáról a gyermekei javára, ők illetéket nem fizetnek ez után. Ha kéri az ellenértékét, akkor sem fizet illetéket, ha már 5 éven túl szerezte. Ezekről az adásvételi szerződésben kell rendelkezni. Az adásvételi szerződés elkészítése érdekében állok szíves rendelkezésükre, kérem, hívjon szükség esetén a 0620-3415708-as mobilszámomon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  11. Tisztelt Ügyvédnő!

    Szeretném megtudni, hogy a haszonélvezőtől követelhető biztosíték összegét ki és milyen módon határozhatja meg?
    Válaszát előre is köszönöm szépen.

    1. Először határozottan és konkrétan, igazolható módon kell tiltakoznia a tulajdonosnak a jogellenes használat miatt, majd követelhet biztosítékot, nyilván a bíróság mérlegeli a biztosíték mértékének jogosságát. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  12. Tisztelt Ügyvédnő!
    Olyan kérdésben fordulok Önhöz,hogy örököltünk én és a testvérem egy lakóházat kerttel.Édesanyám halála után apukám megnősült,bár már ő is elhunyt az ingatlan a nevünkre került,de az apai részen 7/7 részből 1/7 az édesapám nevén volt és ő ezen az 1/7-d részre özvegyi jogot kért a mostohám részére.
    A mostohám otthonba került,mert már nem tudja ellátni magát a lakásra pedig vásárló lenne. Az a kérdésem mi a teendő ilyenkor? Néha beszámítható néha nem.Ha sikerül az eladás kell-e adózni utána,lemondhat-e az özvegyi jogról?
    Köszönöm válaszát.

    1. T. Zita!
      Ha tiszta a tudata és még beszámítható állapotban van a haszonélvező, akkor írja ő is alá a szerződést vagy külön nyilatkozatban mondjon le a haszonélvezeti jogáról (akár ingyenesen , akár az értékéért cserében) és így tudják tehermentesen értékesíteni az ingatlant. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  13. Tisztelt Ügyvédnő! A feleség meghalt, 25%-os tulajdonjoga volt az ingatlanban. Törvényes öröklés után a túlélő férj a két felnőtt korú gyereket „kiteheti” a közösen lakott ingatlanból haszonélvezetre hivatkozva? köszönettel és üdvözlettel, Jusztina

    1. T. Jusztina!
      A leveléből nem derül ki, h. ki a 75% tulajdonosa. A túlélő házastárs az elhunyt tulajdoni hányadára fog özvegyi jogot szerezni és csak ebben a részben használhatja az ingatlant, a többi részben a tulajdonosok. Üdv. dr. B.zs.ü.

  14. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretném megkérdezni Öntől,hogy vehet-e fel az ingatlan tulajdonosa hitelt az ingatlan terhére a haszonélvező tudomása nélkül?
    Kézcsókkal:
    Csenki Csaba

    1. T. Csaba!
      Felvehet a tulajdonos hitelt, de nyilván a bank kevesebbet fog adni a haszonélvezettel terhelt ingatlanra, mint a tehermentesre. A hitelező banknál kérem, h. érdeklődjön, hogy bevonja-e a bank a haszonélvezőt a hitelezési eljárásba.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  15. Tisztelt Ügyvédnő!
    Házamat, melyet el kívánok adni haszonélvezője nem egyenesági 84 éves nagymamám, javamra le akar mondani holtig tartó haszonélvezeti jogáról.
    Mi a teendő és milyen összegű költségekkel számolhatok?

    1. T. Mihály!
      A nagymama egyenesági rokonnak minősül, így illetékfizetési kötelezettsége nem lesz, és megteheti a lemondást a haszonélvező az adásvételi szerződésben is, így külön okirat szerkesztésére nincsen szükség. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  16. Tisztelt Ügyvédnő!
    A kérdésem,hogy haszonélvezeti jog birtokában meg tiltható egy nyaraló használata az egyik tulajdonosnak és milyen formában?

    Üdvözlettel
    Szabó Csaba

    1. T. Csaba!
      Ha Ön a haszonélvező és Ön kívánja az ingatlant használni, hasznosítani, stb., ezt megteheti, hisz a tulajdonos csak annyiban gyakorolhatja ezen jogait, amennyiben a haszonélvező ezt nem gyakorolja. Javaslom, hogy ügyvédi felszólító levél érdekében keressen fel a 0620-3415708-as mobilszámomon, eredménytelenség esetén pedig szükség szerint per is kezdeményezhető. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  17. Tisztelt Bizik Zsófia dr.

    Lakásomon 4 haszonélvező van.Hogyan tudok lemondani a tulajdoni jogomról, a nagybátyám javára.Az ingatlant a nagymamám vette amikor még kicsi voltam,apukám testvérei a haszonélvezők.
    Másik kérdésem,milyen költsége van a haszonélvezetről való lemondásnak.

    1. T. Dóra!
      Például odaajándékozhatja az ingatlant a nagybátyjának ajándékozási szerződéssel. A haszonélvezők is lemondhatnak haszonélvezeti jogukról, ennek díját és a részleteket telefonon tudjuk pontosítani. Kérem hívjon a 0620-3415708-as mobilszámomon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  18. Tisztelt Ügyvédnő!
    Ismerőseim életükben el akarják adni az ingatlanjukat, de mindketten szeretnének holtig tartó haszonélvezetet. Mindketten elmúltak 65 évesek. Ebben az esetben a forgalmi érték 1/20×4 a haszonélvezeti érték? Ugyanannyi, mintha csak egy haszonélvező lenne? Hogyan vesszük figyelembe, hogy két haszonélvező van? Köszönöm a válaszát!
    Üdv.

    1. T. Ferenc!
      Az illetéktörvény szabályozza ezt az esetet:

      72.§ szerint:
      „ha a vagyoni értékű jog tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, mégpedig oly módon, hogy a jogosultság a legelőször elhalt személy halálával megszűnik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó; ha pedig a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart, a kiszámítás a legfiatalabb személy életkora szerint történik. Az így kapott értéket, mint illetékalapot az egyes jogosultak között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel.”

      Vagyis egy haszonélvező értékét számítjuk, a legfiatalabbét, és ezt kell megfelezni közöttük.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  19. Tisztelt ugyvedno!
    A kerdesem az lenne hogy ajandek cimen kaptam egy hazat ami haszonelvezeti joggal van terhelve de a haszonelvezo 15 eve nem el a jogaival. Azota sok penzt koltottunk ra. A mai nap folyaman meg jelent de a hazra nem koltott sok tartozast halmozott fel. Milyen mod all rendelkezesemre hogy el vegyek a jogat milyen torveny van erre? Valaszat elore is koszonom

    1. T. Maya!
      A tulajdonos csak annyiban és addig használhatja az ingatlant, amennyiben a haszonélvező nem kíván élni ezzel a jogával. Amennyiben meg tudnak állapodni egymással, Ügyvéd által ellenjegyzett okiratban lemondhat ezen jogáról a haszonélvező ingyenesen vagy visszterhesen.
      Kérem további részletekért olvassa el a honlapomon a haszonélvezetről szóló cikkemet. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  20. Akkor ezt azt jelenti hogy ha akar ki tehet a hazambol??? Nincs torveny valami kis kapu? 15 eve nem latta senki es csak ugy kovetelozhet?? A karbantartassal mi ven ilyenkor?

  21. Tisztelt Ügyvédnő!
    Egy 1988-ban vásárolt másfél szobás lakásra 1/10-es haszonélvezeti jog van bejegyezve.
    A haszonélvezeti jogszerző volt a vásárló, aki 2 kiskorú gyermekének nevére vette fele-fele arànyban. A kérdésem az lenne, hogy létezhet az, hogy az 1/10-es haszonélvezeti jog elírás lehet? Akkoriban indigóval gépelték ezeket a szerződéseket. Vagy esetleg volt olyan jogszabály, ami indokolja ezt a furcsa arányt, pl. kevesebb illeték? Sajnos a haszonélvező nemrég elhunyt, a földhivatalban sem láttak még ilyen 1/10-es arányt.
    Ez a kérdés a érleti díj vitát érini visszamenőlegesen.
    Köszönöm válaszát:
    Tari Mariann

    1. T. Mariann!
      Elképzelhető haszonélvezeti jog alapítása egész ingatlanra vagy akár tulajdoni hányadra is. Ezért akár szándékosan is történhetett így anno a szerződéskötés.
      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  22. Tisztelt ügyvédnő!
    Lakásomat, melynek a forgalmi értéke, kb. 22M Ft. Holtomig tartó életjáradékért és haszonélvezeti jogért, Lányomnak kívánom eladni, (esetleg, ha előnyösebb ajándékozni)én 80 éves elmúltam..
    Kérdéseim:
    1. Az ügylettel kapcsolatban kinek és milyen mértékű illetéket kellene fizetni?
    2. Mindkettőnk részére melyik előnyösebb, az eladás, vagy az ajándékozás.
    3. Ha eladás mellett döntünk a lakás „lakottnak” minősül-e, az érték megállapításánál?
    Mivel életjáradékért adnám (ajándékoznám) el egyenesági rokonnak, hogyan számítható ki az adás-vétel értéke?
    Megtisztelő válaszát köszönöm.

    1. T. István!

      Mivel a lánya egyenesági rokon, így akár ajándékoz, akár elad neki, illetékmentesen szerez a lánya. Ha több mint 5 éve tulajdonosa az ingatlannak, akkor nem kell az értékesítés után önnek sem fizetnie adót. 0620-3415708-as mobilszámomon elérhet okiratszerkesztés ügyében. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  23. Tisztelt Ügyvédnő!
    100%-ban tulajdonomban lévő ingatlanomat halálom esetén gyermekem örökli. Meg szeretném tudni, hogy miképpen lehetne megoldani, hogy a haszonélvező ekkor édesanyám legyen?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Vég József

    1. Kedves József!

      Javaslom, hogy ha ezt szeretnék, akkor még az életében alapítsanak haszonélvezeti jogot az édesanyja részére az ingatlanon. Erről ügyvéd által ellenjegyzett okiratban lehet rendelkezni. Elérhetőségem: 0620-3415708 mobilszámon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  24. Tisztelt Ügyvédnő!
    Érdeklődnék, ha gyermekem 15.000.000.-Ft-t házat vásárol és szeretné nekem és édesapjának a haszonélvezeti jogot bejegyeztetni, hogyan kell az átírást fizetni és kinek mennyit? Adás-vételi szerződés elkészülte után is be lehet jegyezni?
    Válaszát előre is köszönöm
    Üdvözlettel. Kéri Jolán

    1. T. Jolán!
      Igen, haszonélvezeti jog bármikor alapítható az ingatlanra illetékmentesen ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okirat alapján. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  25. Tisztel Ügyvédnő!

    Tanácsát kérném az alábbiakkal kapcsolatban.
    Tulajdonomban van egy ingatlan mely nem lakott, rossz állapotú. Az ingatlanon holtig tartó haszonélvezet van. A Tatám 93 éves, már évek óta idősek otthonában ápolják. Sajnos betegségéből adódóan már engem sem ismer meg, viszont az ingatlant nélküle nem tudom eladni. Van e járható jogi útja annak hogy az ingatlanról a haszonélvezet lekerüljön és eltudjam adni addig amíg még ér valamit.
    Segítségét előre is köszönöm!

    1. T. Balázs!

      Ha gondnokság alatt áll, akkor a gondnoka jogosult helyette aláírni. Nem sérül a joga, ha kifizeti neki a haszonélvezeti jog ellenértékét. Üdv. dr. B.Zs.ü.

  26. Tisztelt Ügyvédnő!
    Az lenne a kérdésem, hogy mihez van jogom? Örököltem, így van 50% tulajdonjogom egy házon. A házon 100%-os haszonélvezet van, ami édesapám tulajdona a másik 50% tulajdonjoggal együtt.Eltudom e adni a ház tulajdon jogát a tudta nélkül, vehetek e fel ingatlanhitelt a tudta nélkül másik ház vásárlása céljából?
    Köszönöm válaszát! Krisztina

    1. T. Krisztina!
      Az 1/2 tul. jogot csak úgy tudja eladni, ha tud róla az apuka, hiszen elővásárlási joga van rá. Egymás tulajdoni hányadát magukhoz válthatják, ha ebben meg tudnak állapodni. A saját tul. hányadát megterhelteti banki teherrel, ha a bank hajlandó meghitelezni a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlanhányadot. Erről a bankjánál szíveskedjen érdeklődni. T. dr. B.zs.ü.

      1. Tisztelt Ügyvédnő!
        Megállapodni nem tudunk, ő nem hajlandó nekem eladni a részét, megvenni az én részemet viszont nem tudja anyagi okok miatt. Ebben az esetben el adhatóm e más személynek a saját részem? Aláírása kell e valahová a haszonélvezet miatt?
        Köszönöm, Krisztina

  27. Tisztelt ugyvedno. A felesegemmel rendelkezunk egy 4 milliot ero ingatlannal amelyen anyosom haszonelvezeti joggal rendelkezik o errol a jogarol lemondott a reszunkre. Megbiztunk egy ugyvedet aki azt hozta ki hogy a haszonelvezeti jog erteke 600000 ft anyosom eletkora 73 ev. Jol gondolom e hogy a megallapitott ertek helytelen?
    Udv
    Huszárik Zsolt

    1. T. Zsolt!
      Igen, az érték helyesen 800.000.-Ft a megadott adatok alapján. Ha meg szeretnének bízni a szerződés elkészítésére, kérem keressenek a 0620-3415708-as mobilszámomon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  28. Kedves Ügyvédnő!

    1986-ban elhunyt édesapánk után 1/4-ed – 1/4-ed tulajdonrészt örököltünk testvéremmel, melyre édesanyánk részére özvegyi jogot jegyeztek be, mivel akkor még kiskorúak voltunk.Időközben bejegyzett élettársi viszonyt létesített, azóta – 2003-ban – az élettárs is elhunyt, aki után most özvegyi nyugdíjra lett jogosult. Kérdésem: ebben az esetben megszűnik-e az özvegyi joga, amikor már nem édesapánk után jár az özvegyi nyugdíj neki? Valamint jogosan állítja-e azt, hogy „addig, amíg ő él, addig nekem semmi közöm a szülői házhoz”?

    1. Tisztelt Ügyfél!

      Köszönöm a levelét. Mivel az ön esetének kezdete 1986-ra nyúlik vissza, az akkor hatályos régi Ptk. alapján kell elindulnunk. A 615. § (2) bekezdése szerint az özvegyi jog megszűnik, ha az özvegy új házasságot köt. Ezt nem terjesztették ki az élettársi kapcsolat létesítésére, csak az új házasságkötésre vonatkozott. Tehát az anyuka özvegyi joga fennáll.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      Üdvözlettel,
      Dr. Bizik Zsófia

  29. Tisztelt Ügyvédnő!
    Holtig tartó haszonélvezettel rendelkezem testvérem tulajdonát képző lakásban.Követelés behajtó cégek elárverezhetik-e tulajdonát képző ingatlant,magas BKV tartozás miatt így hogy haszonélvezetem van rajta?Ha igen hogyan változik a jogviszonyom? Mik lesznek a jogaim?
    Válaszát előre is köszönöm: Mária

    1. Kedves Mária !
      Köszönöm levelét. A követeléskezelő cégek elárverezhetik az ingatlant de ez nem érinti az Ön haszonélvezetét, az továbbra is fennáll. Jogai lényegében nem változnak. Megilleti a használat és hasznosítás, valamint a hasznok szedésének joga.

      Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

  30. Tisztelt Ügyvédnő!

    Haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan megvásárlását tervezzük. Egyetlen kételyem az, hogy amennyiben a haszonélvező nem fizeti a rezsi díjakat, közös költséget, stb. akkor azokat ráterhelhetik-e az ingatlanra? Ha ez történne, akkor végső soron engem, a jövendő tulajdonost terhelhetik ezek a tartozások majd? (Esetleg hosszú pereskedésre kell számítani ilyen esetben?)
    Hallottam olyasmit is (nem hiteles forrásból), hogy a haszonélvező – fizetési kötelezettségei elmulasztása esetén elesik a haszonélvezeti jogától? (Gyanítom, hogy ez nem így van….)
    Holtig tartó haszonélvezeti jogról volna szó.

    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

    Kornélia

    1. Kedves Kornélia !

      Köszönöm levelét. A haszonélvező közműtartozásaihoz tartozásaihoz önnek mint tulajdonosnak semmi köze sincs. Természetesen a szolgáltatókkal a haszonélvezőnek kell szerződnie. Olyan probléma felmerülhet , hogyha a haszonélvező nem fizeti a számláit és pl. kikapcsolják a villanyt akkor egyszer a jövőben a haszonélvező halála után az ön költségére kell visszakapcsoltatni, mivel már nincs, akitől követelhetné az összeget. Egyetlen kivétel a közös költség, ennek nem fizetése esetén
      az elmaradt összeget a tulajdonostól is követelhetik.

      Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

  31. Tisztelt Ügyvédnő!

    Nagyon köszönöm gyors válaszát! Az interneten korábban már én is próbáltam tájékozódni ez ügyben, és egyetlen (nem tudom, mennyire aktuális?) megjegyzést találtam a vízfogyasztással kapcsolatban: Víz szolgáltatás
    • A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. számú törvény 44/E. § (5) bekezdése szerint „amennyiben a közszolgáltatást igénybe vevő díjhátralékos nem tulajdonosa az ingatlannak és a vele szemben lefolytatott behajtás eredménytelen, a díjhátralékot, késedelmi kamatot és a felmerült költségeket az ingatlan tulajdonosától vagy vagyonkezelőjétől kell behajtani”. A tulajdonost tehát mögöttes felelősség terheli, a szolgáltató közvetlenül vele szemben is élhet igényérvényesítéssel!

    A fenti hivatkozás érvényben lehet még? Vagy tévesen értelmeztem esetleg? Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!

    Tisztelettel;

    Kornélia

    1. Tisztelt Asszonyom !

      Igen, a mögöttes felelősség fennáll.

      Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

  32. Tisztelt Ügyvédnő!
    Van-e lehetőség tulajdoni jogról való lemondásra a haszonélvező részére?
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Berka !

      Köszönöm levelét. Ingatlantulajdonról nem lehet lemondani. Lehetőség van viszont az ajándékozásra.
      Az egyenes ági rokonok között az ajándékozás illetékmentes.
      Ha ajándékozási szerződést mellett dönt annak elkészítését szívesen vállalom.
      Tel. munkaidőben: 20-341-57-08

      Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

  33. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szakmai segítségét szeretném kérni a következő ügyben:80 éves édesanyámnak mentális problémái miatt 10 éve én vagyok a kizárólagos gondnoka.Édesapám halála óta,négy éve egy pszichiátriai otthonban él,önálló életre nem képes.A lakás tulajdonosa vagyok kb.24 éve,édesanyám a haszonélvező.A lakást el szeretném adni.VAN-E LEHETŐSÉG ARRA,HOGY NEM MEGVÁLTOM A HASZONÉLVEZETET,HANEM ÁTTERHELTETEM A FÉRJEMMEL KÖZÖS(36 éve vagyunk házasok),AZ ELADANDÓ LAKÁS ÉRTÉKÉNÉL MAGASABB ÉRTÉKŰ CSALÁDI HÁZUNKRA???
    Segítségét köszönöm szépen,jó egészséget kívánok,üdvözlettel :Böjtösné Tompay Eörsi

    1. Kedves Asszonyom !

      Köszönöm levelét. Ügyükkel az illetékes gyámhivatalhoz kell fordulni, aki ha elfogadja kérelmüket, akkor eseti gondnokot rendel ki,
      aki aláírhatja a lemondó nyilatkozatot az édesanyja helyett, ha ezzel édesanyja érdekei nem sérülnek. (a leírtak szerint nem sérülnének.)

      Üdvözlettel: dr. Bízik Zsófia ügyvéd

      1. Kedves Ügyvédnő!
        Köszönöm szépen a válaszát!
        jó egészséget kívánok,üdvözlettel: Böjtösné Tompay Eörsi

  34. Tisztelt Ügyvédnő !Ajándékozási szerződést kötöttem testvéreimmel, és ezzel együtt teljes haszonélvezeti jogod engedtem az élettársamnak. A Járási Hivatal határozata alapján bejegyzés megtörtént ,úgy a tulajdonomra mint a haszonélvezetre. Az Adó és Vámhivatal kiküldte a fizetési meghagyást , de ezen csak az én ajándékba kapott ingatlan ajándékozási illetéket kellett be fizetni. Élettársamnak ajándékozott haszonélvezeti illetékéről szó sem esik, azt külön küldik ? Válaszát előre is köszönöm !!!

    1. T. Ilona!
      Leveléből nem derül ki, h. az illeték kiszabásánál a NAV csökkentette-e a haszonélvezeti jog értékével az ajándékozási illeték értékének alapját.
      Elvileg az élettársának is küldenek külön fizetési meghagyást. Javaslom, hogy érdeklődjék a NAV-nál.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  35. Tisztelt Ügyvédnő !Köszönöm a válaszát, a levélben azt írták , hogy ha más személy örökli a vagyon tulajdonjogát és más a haszonélvezetét vagy használatát, a tulajdonjog örököse a haszonélvezetnek,használatának számított értékével csökkentett forgalmi érték után, a haszonélvező,használó pedig az ugyanígy számított haszonélvezeti, használati érték után fizeti az öröklési illetéket.Válaszát előre is köszönöm

  36. Tisztelt Ügyvédnő!

    Házat szeretnénk venni, ahol a korábbi tulajdonos (1/2 – 1/2 részben) egy házaspár volt, de a férj meghalt.
    Lezajlott a hagyatéki, jelenleg a tulajdoni lap szerint 1/2 rész az özvegyé, 1/6, 1/6, 1/6 pedig 3 gyermeküké.
    De a házon holtig tartó haszonélvezeti jog is van az özvegy nevére.
    A vételár 30.000.000 forint.
    A vétel előtt a haszonélvezeti jogot levetetjük a házról, de nyilván mi nem szeretnénk e miatt további költséget, feltétele a vételnek, hogy ne legyen haszonélvezet.

    Jól vettem ki, hogy ha ellenérték nélkül mond le a haszonélvező engem igen magas illeték terhel?
    Hogyan kellene lemondania az özvegynek, hogy a vevőnek ne legyen költsége, esetleg a lemondónak is csak minimális?
    Illetve, mivel egyben eladó is a haszonélvező (1/2 részben) ez befolyásolja-e a lemondást.

    Tisztelettel:

    András

    1. Kedves András!

      Az ügy sokkal egyszerűbb, mint gondolná. Nem probléma az egész, és további költséggel sem jár.
      A haszonélvező az adásvételi szerződésben fog lemondani a haszonélv. jogáról és nem az Ön javára, hanem a rokonai javára, akik egyenesági rokonok, így illetékmentes lesz ez a kvázi ajándékozás.
      Az ingatlan adásvételi szerződés elkészítése részleteinek megbeszélése érdekében várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon hétfőn.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  37. Tisztelt Ugyvedno!
    Olyan kerdessel fordulok Onhoz,hogy egy ingatlan tulajdonosai vagyunk a testveremmel. Szuleink a haszonelvezok. Szuleinknek penzre lenne szukseguk,igy arra gondoltunk,hogy el lehetne adni az ingatlant. Hogyan lehetne azt megoldani,hogy en vennem meg az ingatlant,ezaltal a szuleimnek segitve? (Nekik szeretnem kifizetni az ingatlan arat). Igy az ingatlan meg is maradna,a szuleim is kapnanak penzt. Varom valaszat. Koszonettel: Adrienn

    1. Tisztelt Adrienn!
      Mivel az ingatlan tulajdonosa Ön és testvére, ezért ha megveszi az ingatlan másik felét, abban az esetben a vételárat testvérének kell megfizetnie. A testvére a vételárból fizetheti ki a szülei haszonélvezeti jogának rá eső részét. Az Ön tulajdoni részére eső haszonélvezeti jogot is megválthatja a szüleitől. A haszonélvezeti jog értéke kiszámításának szabályait az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 72.§ szabályozza. Kiszámításának módja: az ingatlan forgalmi értékét el kell osztani hússzal, ez a haszonélvezeti jog egyévi értéke. Amennyiben meghatározott idejű a haszonélvezeti jog, úgy ezt az egyévi értéket kell megszorozni a kikötött évek számával.
      Ennél jóval gyakoribb az az eset, mikor holtig tartó haszonélvezeti jog áll fenn. Ilyenkor az egyévi értéket meg kell szorozni a haszonélvező életkorának megfelelő szorzóval. A törvény szerint
      -25 évesnél fiatalabb haszonélvezőnél a szorzó 10-szeres
      -25-50 éves haszonélvezőnél a szorzó 8-szoros
      -50-65 évesnél 6-szoros
      -65 évnél idősebbnél 4-szeres.
      Vagyis például egy 20 millió forint forgalmi értékű ingatlanon egy 60 éves haszonélvező esetében a haszonélvezeti jog ellenértékének kiszámítása így történik: 20.000.000/20×6=6.000.000 Ft a haszonélvezeti jog értéke.
      Szívesen közreműködöm a haszonélvezeti jog megváltásának, illetve az adásvétel lebonyolításában. Kérem, hogy személyes konzultáció és a részletek megbeszélése érdekében hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon.
      Tisztelettel: Dr. Bízik Zsófia ügyvéd

  38. Tisztelt Ügyvédnő!

    Szüleim elválása 20 éve történt. Ekkor a családi ingatlan tulajdonjoga testéremmel közösen került a nevünkre, a szüleink haszonélvezők maradtak. Édesanyánkkal a mai napig itt élünk, az ingatlant karban tartjuk, a számlákat, csekkeket mi fizetjük. 20 év után „édesapánknak” kedve támadna visszaköltözni, haszonélvezeti jogára hivatkozva. Néhány hónapot élt már itt a 20 év alatt, ekkor mindent használva – semmit fizetve, hisz arra hivatkozott „Ő csak haszonélvező”.
    Az lenne a kérdésem:
    – Hogyan tudnánk megszüntetni a haszonélvezeti jogát, ha azt nem akarja eladni?
    – Tényleg bármikor csak úgy beköltözhet hozzánk? Ráadásul semmi kötelezettség nélkül? Egyáltalán köteles vagyok őt beengedni az ajtón, amihez neki nincs kulcsa?
    – Amennyiben az ingatlanban kárt tesz, és azt nem hajlandó helyrehozni, az semmilyen következménnyel nem jár?

    Megtisztelő válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Adrienn

    1. Tisztelt Adrienn!
      A haszonélvezeti jogot nem lehet megszüntetni a jogosult hozzájárulása nélkül.
      Ha a haszonélvező a dolgot (ingatlant) nem rendeltetésének megfelelő módon használja vagy rongálja, illetve rendeltetését meg nem engedett módon megváltoztatja, továbbá ha a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet, ha tiltakozása nem vezetett eredményre.
      A haszonélvezetet a jogosultságok jogellenes gyakorlása miatt nem lehet megszüntetni, és kártérítést is csak a haszonélvezet megszűntekor lehet követelni. Ilyen helyzetben szükség van a tulajdonos érdekeinek védelmére: ezt a célt szolgálja a haszonélvező biztosítékadási kötelezettsége.
      A tulajdonos érdekeinek védelmét nem egyedül a biztosíték szolgálja. Helye lehet annak is, hogy a tulajdonos az érdekeit veszélyeztető magatartás abbahagyását, illetőleg a haszonélvezőt terhelő kötelezettségek teljesítését követelje, és ez iránt pert is indítson. Az ítélkezési gyakorlat szerint, ha a kötelességszegés nem jelentős súlyú, biztosíték adása helyett általában a kifogásolt magatartástól való eltiltást, illetőleg az elmulasztott kötelezettség teljesítését rendelik el. Ha a haszonélvező kötelességszegő magatartását abbahagyja, és annak következményeit elhárítja, biztosítékadási kötelezettsége megszűnik, és a biztosítékot fel kell oldani.
      Ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti.
      Kérem, a részletek megbeszélése érdekében hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon, és szívesen közreműködöm egyezség létrehozásában peren kívül, ügyvédi felszólító levél szerkesztésében, végső esetben peres eljárás lebonyolításába.
      Tisztelettel: Dr. Bízik Zsófia, ügyvéd

  39. Kedves Zsófia!

    Édesanyám nemrég hirtelen jött betegség következtében elveszítette a párját, akivel 3,5-4 éve éltek együtt bejelentett lakcímmel a férfi házában. Össze szerettek volna házasodni, de az esküvőjük időpontját sajnos nem érte meg. Gyermeke nem volt, rokonaival nem tartotta a kapcsolatot. Az Önkormányzat eddig 9 örököst kutatott fel. Február 7-én volt a második hagyatéki tárgyalás, amely során édesanyám mindent elhozhat a házból és megkapta az autót. A napokban édesanyám több száz kilóméterre lévő, rossz állapotú házában elfagytak a vízvezeték csövek, így már az eddig kikapcsolt villany után víz sincs a házban. (Jelenleg igyekszem intézni a keletkezett költségek méltányossági kezelését a szolgáltatóval.)
    Szerény a családunk, ezért a lakhatásában jelenleg nem tudunk segíteni. Kérdésem, hogy az eddigi hagyatéki tárgyalások eredménye megváltoztatható-e egy kérelemmel, például méltányossági haszonélvezeti joggal vagy bérléssel? Számít ebben az esetben esetleg, hogy édesanyám gyengénlátó?
    Köszönöm válaszát!

    1. Tisztelt Andrea!

      Ahhoz, hogy kérdését meg tudjam válaszolni, fontos lenne tisztázni az ügy részleteit (pl. milyen végzéssel zárta le a közjegyző a második tárgyalást, hol tart az ügy, milyen dokumentumok születtek eddig az eljárás folyamán, stb.).
      Amennyiben úgy ítéli meg, hogy édesanyjának jogi képviseletre lenne szüksége a hagyatéki eljárás során, kérem, hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon.

      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  40. Tisztelt Ügyvédnő!
    A várható ajándékozási illeték nagysága érdekelne, hogy jól gondolom-e?
    Ha adott egy 6 MFt értékű lakás, ami házaspár 50-50%-os tulajdona, és az egyik tulajdonos mindkét szülője részére kívánnak haszonélvezeti jogot bejegyezni, akkor az egyenesági oldalon a lakás fele után nem kerül felszámításra a haszonélvezeti jog bejegyzése során az ajándékozási illeték, míg a házastárs tulajdonos 3MFt tulajdon része után igen. Azaz jelen esetben 70 év feletti mindkét leendő haszonélvező, így 3MFt/20x4x9% = 54 ezer forint összesen, azaz mivel két haszonélvező lesz, 27 ezer Ft fejenként az ajándékozási illeték az ingatlan 100%-ára bejegyzés során? Ez akkor is igaz, ha „a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart”? Az az nem fordulhat elő, hogy mindkét haszonélvezőnek fejenként kell megfizetni az 54 – 54 ezer forintot?
    Köszönöm válaszát!

    1. Tisztelt Tamás!
      Igen, jól számolt, ebben az esetben az ajándékozási illeték összesen 54 000 HUF.
      A 0620-341-5708-as telefonszámon elérhet, akár konzultáció egyeztetése, akár az ajándékozási szerződés megkötése érdekében.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  41. Tisztelt Ügyvédnő!!! Haszonélvezeti jogot meglehet e bármilyen módon szüntetni a haszonélvező beleegyezése nélkül?? Ha pl: a gyermekeimnek ajándékoznám a házat akkor is marad a haszonélvezet rajta?? Vagy milyen lehetőségek vannak?Köszönettel Beáta

    1. Tisztelt Beáta!
      A haszonélvezet személyhez kötött állagjog, tehát nem lehet megszüntetni a haszonélvező beleegyezése nélkül. Ha a haszonélvezeti joggal terhelt dolog tulajdonjogában változás áll be, a haszonélvezeti jog fennmarad, és a haszonélvezeti jog kötelezettje az új tulajdonos lesz. Tehát ha a tulajdonos eladja vagy elajándékozza a házát, a haszonélvezeti jog az ingatlanon fennmarad, függetlenül attól, hogy más lesz a tulajdonos.
      Ha a gyerekeinek ajándékozza a házát, és azon saját haszonélvezeti jogát fenn kívánja tartani, akkor az ajándékozási szerződést a haszonélvezeti jog fenntartásával kell megkötni. Tehát erre van lehetőség.
      A haszonélvező ingyenesen vagy ellenérték fejében lemondhat haszonélvezeti jogáról, ügyvéd által ellenjegyzett okiratban. A holtig tartó haszonélvezeti jog egyébként a halállal szűnik meg.
      A 0620-341-5708-as telefonszámon elérhet, akár konzultáció egyeztetése, akár az ajándékozási szerződés megkötése érdekében.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  42. Tisztelt Ügyvédnő!
    Haszonélvező vagyok egy ingatlanban(anyukám és a férje a tulajdonos, a féltestvérem és én vagyunk a haszonélvezők). Sajnos a felelőtlen életvitelük miatt nagyon sok tartozást halmoztak fel (banki, közüzemi, NAV), jelzáloghitel is terheli a lakást, melyben adóstársakká váltunk. Az évek során a hitel bedőlt, az ingatlant eladni nem tudjuk, mert jóval több a szélbejegyzés a tul.lapon, mint amennyiért el lehetne adni. Sajnos a közüzemi tartozásaik miatt kaptam egy bírósági végrehajtói fizetési felszólítást, hogy fizessek én helyettük. Soha nem laktam az ingatlanban, nincs semmi kapcsolatom a szolgáltatókkal, még is kapom évente az említett lveleket, és sajnos volt rá alkalom, hogy a fizetésemből vontak le több éves fűtéstartozásokat.
    A kérdésem, hogy jogosan követelnek tőlem pénzt a végrehajtók? Felelnem kell-e a tulajdonosok tartozásaiért (a jelzáloghitel miatt igen, mert adóstárs vagyok), amit a közműveknél halmoztak fel?
    Várom szíves válaszát!

    Tisztelettel, B. Kata

    1. Tisztelt Kata!
      A hatályos Polgári Törvénykönyv szerint a haszonélvező viseli – a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével – a dologgal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek.
      A fentiek alapján sajnos jogosan követelik Öntől a tartozásokat.
      Ebben az esetben megoldás lehet, ha haszonélvezeti jogáról ingyenesen édesanyja javára lemond, hiszen akkor nem kéne viselnie az ingatlannal kapcsolatos terheket.
      Amennyiben szeretnék elkészíteni a haszonélvezeti jogról lemondó iratot, akkor hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  43. Tisztelt Ügyvédnő!
    Ha veszek egy lakást haszonélvezettel terhelve és a haszonélvező nem fizeti a közüzemi díjakat, akkor azt a lakásra fogják terhelni? Ha jól értelmezem, a haszonélvezőnek kell fizetni a rezsit. De ha nem fizet, esetleg elárverezik a lakást olyan tartozás miatt, amit nem a tulajdonos halmoz fel?
    Tisztelettel: Molnár Sándor

    1. Tisztelt Sándor!
      A hatályos Polgári Törvénykönyv szerint a haszonélvező viseli – a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével – a dologgal kapcsolatos terheket.
      Bizonyos közüzemi szolgáltatóknál (pl. vízszolgáltatás), abban az esetben, ha a haszonélvező vagy a használó nem fizet, a tulajdonost terheli a fizetési kötelezettség.
      Ez attól is függ, hogy ki áll a szolgáltatóval szerződéses jogviszonyban. Ha Ön, mint tulajdonos szerződött a szolgáltatókkal, akkor Öntől fogja követelni a tartozást a szolgáltató, és utána Ön ezt a követelést érvényesítheti a haszonélvezővel szemben. Ha a haszonélvező a szerződő partner, akkor ő vele szemben lép fel rögtön a szolgáltató.
      Tiszteltettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  44. Tisztelt Ügyvédnő! Férjem halála után gyermekemmel együtt 50-50%-ban örököltük meg a férjemmel közösen szerzett ingatlant, melyre haszonélvezeti jogot állapítottak meg. Lányom szeretné, ha kifizetném az ő tulajdoni részét, de kisnyugdíjas lévén ez nem áll módomban. Hogyan lehet ezt megoldani, kilakoltathatnak-e? Köszönettel Vera

    1. Kedves Vera!
      A hatályos polgári törvénykönyv szerint a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, vagy a természetbeni megosztás jelentős értékcsökkenéssel járna vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megilleti. Ha az egyik tulajdonos tulajdonába adják a közös tulajdont, akkor annak a személynek a megfelelő ellenértéket a tulajdonostársnak ki kell fizetnie. Ha árverés útján értékesítik a közös tulajdont, akkor a bíróságnak az ítéletében meg kell állapítani a minimális vételár értékét.
      Ha olyan ingatlan közös tulajdonát kell megszüntetni, amelyben az egyik tulajdonostárs benne lakik, a bíróság őt az ingatlan elhagyására kötelezi. Azonban, ha az ingatlan elhagyása a benne lakó tulajdonostárs méltányos érdekét sérti, az ő részére a tulajdoni hányadával arányos használati jogot alapíthat meg a bíróság. A használati jog értékcsökkentő hatását az ingatlanban maradó tulajdonostársnak kell viselnie. A használati jog bíróság által meghatározott és törvény által biztosított terjedelmének jelentős túllépése esetén a bíróság a tulajdonos kérelmére a használati jogot megszünteti.
      Javaslom azonban, hogy próbáljanak meg bírósági eljáráson kívül megállapodni. Nem lakoltathatják így ki, a haszonélvezeti jog alapján Ön használhatja az ingatlant. Szívesen közreműködöm a felek közötti egyezség megkötésében, vagy konzultáció szükségessége esetén, kérem hívjon a 0620-341-5708-as telefonszámon.

      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  45. Tisztelt Ügyvédnő!
    Az én kálváriám gyerekkoromban kezdődött, amikor a szüleim olyan 12-13 éves koromban a nevemre irattak egy családi házat. Ez azért történt, mert a 70-es években nem lehetett egy házaspárnak több ingatlana, így a gyermekeiket terhelték meg, ezáltal lehetetlenítették el a jövőjüket. Mivel nem voltam hajlandó megvásárolni tőlük azt a házat, amivel megterheltek gyerekként, így válaszol nem akarták eladni a házat, azzal az indokkal, hogy én miattam buknak rajta nagyot nagy összeget.
    Kezdő munkavállalóként nem rendelkeztem több millió forinttal, így induláskor csak hiteles, munkahely által felkínált lakás jöhetett szóba, de sajnos több lakás vásárlásától is elestem emiatt a szituáció miatt.
    Később nagy harcok árán tudtunk úgy megegyezni, hogy eladták azt az ingatlant, de csak azzal a feltétellel adtak az új lakás kezdő részletére pénzt, hogy rátették a haszonélvezetüket, s elvettek egy lakáskulcsot, a különbözetet pedig eltették. Az, hogy a különbözetet eltették, engem nem érdekelt, mert szerettem volna ebből a szorult helyzetből végre kimászni és élni a saját életemet. Sajnos ez nem jött össze, mert a házaságom is ráment erre a helyzetre, s 20 éve egyedül nevelem a gyerekeimet.
    Az egész életem arról szólt, hogy hálásnak kellett volna lennem ezért a helyzetért, sőt úgy kellett volna ugrálnom/ugrálnunk (a gyermekeimmel), ahogy ők fütyültek. Így jó pár évvel ezelőtt minden napi kapcsolatot megszűntettünk.
    Soha nem laktak a lakásban, mert mindig családi házban éltek, saját autóval rendelkeztek, de sajnos jogot formáltak arra, hogy akkor is bejártak a lakásba, amikor mi nem voltunk otthon, turkáltak a holmink között, stb.
    Szeretnék ebből a helyzetből végérvényesen kimászni:
    – egyrészt azért, hogy a gyermekeimnek nyugodt élete legyen,
    – másrészt szeretném el kezdeni megoldani, hogy a gyermekeimet támogassam az első lakásukhoz jutásukhoz, akár azon az áron, hogy a meglévő lakásból 2 kicsit vásárolok.
    Szeretném megtudni, hogy hogyan tudom megváltani a haszonélvezeti jogot, annak a tudatában, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy egyetlen esetben lennének hajlandók lemondani a haszonélvezeti jogukról, hogyha az egész lakás vételárát fizetném meg nekik.
    Köszönettel – Mária

    1. Tisztelt Mária!
      A haszonélvezeti jog akkor szűnik meg:
      • ha a haszonélvező lemond a haszonélvezeti jogáról
      • ha ebben a tulajdonossal megállapodnak (megszüntetés jogügylettel)
      • ha határozott időre szól, akkor a határozott időtartam lejártával
      • a jogosult halálával
      • dolog elpusztulásával
      • továbbá akkor, ha a haszonélvező szerzi meg a dolog tulajdonjogát.
      A haszonélvezetnek jogügylettel való megszüntetéséhez a haszonélvező lemondó nyilatkozata, ingatlanon vagy ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogon fennálló haszonélvezet esetében a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásból való törlése is szükséges.
      Tulajdonosként azonban eladhatja az ingatlant a haszonélvezők hozzájárulása nélkül is. Ebben az esetben az ő haszonélvezeti joguk az ingatlanon nem szűnik meg.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  46. kérem sziveskedjen segiteni.

    1985-ben lakást vásárolt testvérem 1/1 tulajdon joggal, melyen 50 % haszonélvezeti jogom van (1968-ban születettem)
    2014-ben haszonélvezőként megvásároltam 1/1 tulajdonát 5 millió Ftért.
    2016-ban eladtam a lakást 19.500.000 Ft-ért.
    2016-ban ( ebből) összesen 24.500.000 Ft-ért családi házat vásároltam
    2017-májusi NAV felé milyen befizetési kötelezettségem van?

    1. T. Zsóka!

      14,5 M Ft 90%-a, vagyis 13,05M Ft után fizet szja-t és az újabb vásárlásból eredően 5 M Ft után fizet 4% illetéket. Üdv. B.Zs.

  47. Tisztelt Ügyvédnő!

    Párommal tervezünk holtig tartó haszonélvezettel terhelt lakást vásárolni. A haszonélvező idős hölgy lemondana a haszonélvezeti jogáról (habár azt nem tudni, hogy ingyen vagy költség fejében). Tovább bonyolítja az ügyet, hogy jelzálog is van a lakáson és három hónapos kiköltözési időt kért az idős hölgy, ugyanis ő még most keresi a lakást unokája(aki egyébként a tulajdonos) segítségével. Érdeklődni szeretnék, hogy milyen buktatói lehetnek a szerződéskötésnek, illetve mi a biztosítékom arra, hogy három hónap múlva valóban el fogják hagyni lakást? Mit tudok tenni, ha mégsem mennek el időben, mert még nem találtak megfelelő lakást?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel,
    Eszter

    1. Kedves Eszter!
      Várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon a részletek megbeszélése érdekében, amennyiben azt szeretnék, hogy én készítsem el az adásvételi szerződésüket és bonyolítsam le az ügyletet.

      T. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  48. Kedves Ügyvédnő!
    Édesanyám elhunyt, édesapámmal 1/2 – 1/2 arányban tulajdonosai egy családi háznak. Ketten vagyunk testvérek. Közeleg a hagyatéki tárgyalás. Kérdéseim:
    1. Lehetséges- hogy mindent a testvérem örököljön, de a haszon élvezeti jogát részemre „engedje át” az édesapám? Ez esetben kell-e illetéket fizetnem. A ház értéke kb. 10 mFt, 57 éves vagyok.
    2. Édesapám lemondhat-e a saját tulajdonáról a testvérem javára a hagyatéki eljárás keretében? (Vagyis az egész ingatlan a testvéremé lenne, úgy hogy nekem haszonélvezetem lenne rajta).
    3. Mindezt megteheti-e úgy édesapám, hogy nem akar részt venni a hagyatéki eljáráson?

    1. Kedves Rita!

      Az özvegyi jogát nem tudja az édesapja „átengedni” Önnek, ez személyhez fűződő jog.
      Az édesapja írásban nyilatkozhat a hagyatékról (2 tanú), de a saját tulajdoni hányadáról most nem „mondhat le”, hisz az nem része a hagyatéknak, nem tárgya ennek az eljárásnak.
      A hagyatéki eljárást követően köthetnek egymással a családtagok pl. ajándékozási szerződést, amiben a tulajdoni hányadukat egymásnak ajándékozzák, illetve alapíthatnak egymásnak haszonélvezeti jogot. A szerződés elkészítése érdekében kérem hívjon a 0620-3415708-as mobilszámomon.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  49. Tisztelt Ügyvédnő!
    Feleségem 9 éve elhunyt,lakásunk fele tulajdonát előző házasságából született lánya örökölte életem végéig tartó özvegyi jogommal terhelve, másik fele az én tulajdonom. Kisebb lakást vásároltam, a másikat szeretném értékesíteni, lánya az elővásárlási jogáról lemondott, viszont nem egyezik bele a vevőjelölt kínálta vételárba,ami egyébként majdnem ugyanannyi, mint az örökösödési eljárás során megállapított érték. Levetethetem-e a lakásról a haszonélvezeti jogot – nem a javára -, s követelhetem-e akkor tőle a lakatlan lakásban is fölmerülő költségek (közös költség, közmű alapdíjjak, stb) felének fedezését mindaddig amíg bele nem egyezik a vételárba.
    Válaszát előre is megköszönöm, tisztelettel: Hartmann Zsolt

    1. Tisztelt Zsolt!
      Igen, lemondhat a haszonélvezeti jogáról, bár nem valószínű, hogy ez lenne a legjobb döntés. Ebben az esetben Önök tulajdonostársként közösen felelnek az ingatlannal kapcsolatban felmerült költségekért, tulajdoni hányaduk arányában.
      A haszonélvezeti jogról való lemondáshoz szükséges nyilatkozat elkészítéséhez vagy egyéb iratszerkesztéshez a 0620-341-5708-as telefonszámon várom a hívását.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  50. Kedves Ügyvédnő! Nagyon szépen köszönöm gyors és érthető válaszát. Kérem engedjen meg még egy kérdést.
    Az írásos nyilatkozat önmagában elég, amelyben lemond az örökrészéről az édesapám, vagy kell hozzá egy meghatalmazott is, aki lehetek akár én is? (Bár én is lemondok a saját örökrészemről.)

  51. Kedves Ügyvédnő!
    A helyzetem a következő lenne:a nagymamám,akinek volt 3 gyermeke,de egyik sem él már, így 3 unoka örökölt mindent, de a nagyinak holtig tartó haszonélvezeti joga van mindenre: földekre a fiai után valamint a ház amiben eddig lakott (mert otthonba került 83 évesen 3 hete) a férje után is csak haszonélvezeti joga van. A kérdésem az lenne,hogy ő,mint haszonélvező eladhatja e a földeket és a házat? Ha igen, a halála után mivel megszűnik a haszonélvezeti jog és ha elhelyeznénk neki egy bankszámlán a pénzt,azzal el kell e az örökösöknek számolni,miután meghalt? Vagy ilyen esetben mit lehet tenni a házával esetleg,mert oda többé már nem megy vissza és nem szeretnénk,ha leamortizálódna teljesen. Köszönöm előre is!

    1. Tisztelt Erika!
      A haszonélvező joga a dolog birtoklására, használatára, hasznainak szedésére terjed ki, a dolog eladásáról a tulajdonos rendelkezhet. A haszonélvezeti jog azonban a tulajdonos személyében történt változás esetén is fennmaradhat.
      A haszonélvezet megszűnik a jogosult halálával vagy ha a haszonélvező szerzi meg az ingatlant. A haszonélvezet jogügylettel is megszüntethető, ehhez azonban a haszonélvező lemondó nyilatkozata szükséges. Tehát amennyiben Önök esetleg el kívánják adni az ingatlant, akkor ahhoz a haszonélvező Nagymama hozzájárulására is szükség van.
      Ha a Nagymama nevére szóló bankszámlára helyezik el a pénzt, akkor a Nagymama halála után az a hagyaték részét fogja képezni. Tehát az örökösök az öröklési jogszabályoknak megfelelően öröklik majd a bankszámlán levő összeget.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  52. Tisztelt Ügyvédnő !
    Édesapám után özvegye és én 1/2 – 1/2 arányban örököltünk egy lakóingatlant. (A feleségnek másik lakóingatlana is van, az az állandó lakhelye.) Édesapám végrendeletében a fenti ingatlanra haszonélvezeti jogot adott az özvegynek.
    Két kérdésem volna:
    1. Az szóban forgó ingatlan terheit (közös költség, közszolgáltatások díja, ingatlanadó, stb.) ki köteles fizetni illetve, ha ezek közül csak bizonyosakat kell a haszonélvezőnek fizetnie, akkor melyek ezek ?
    2. Édesapám halála időpontjában is fennállt közös költség tartozás az ingatlannal kapcsolatban, ezt kinek kell megfizetnie ?
    Az özvegy a hagyatéki eljárás során úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó ingatlanban is laktak édesapámmal együtt.
    Válaszát előre is megköszönve,
    Tisztelettel,
    Zoltán

    1. Tisztelt Zoltán!
      A hatályos Polgári Törvénykönyv szerint a haszonélvező viseli – a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével – az ingatlannal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek. Tehát a közszolgáltatások díját a haszonélvezőnek kell fizetnie, ha ő használja az ingatlant.
      Az örökhagyó tartozásaiért az örökös az öröksége erejéig felel, tehát Édesapja tartozásáért Ön és Édesapja özvegye egyetemlegesen felelnek.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  53. Dr Bízik Zsofia Kérdésem: Feleségem az én (pszichológus véleményével alátámasztható) érzelmi; lelki zsarolás útján vette el tőlem az általam épített családi ház tulajdonjogát az én holtig tartó haszonélvezeti jogom megtartásával.Már készült rá hogy én megyek el a temetőbe hamarabb. Pár évre rá Ő meghalt, és most a lányai örökölték az általam épített ingatlant. Megszünt az a lehettőségem, hogy az ajándékozási szerződéssael irt tulajdonátruházást visszaigényeljem. Nost a családja fenyegetőzik zsarol, és ki akarja üríteni a házat, mert bár egy teljesen berendezett ház volt amibe a volt feleségem beköltözött, mégis eladott mindent az én hozzájárulásom nélkül és az ő bútorait hozta ide. Mi a lehetőségem ebben az esetben? hogyan tudom vissza szerezni a házam lakható állapotban?

    1. Tisztelt Uram!
      Tekintettel arra, hogy Ön a haszonélvező, a lakást Ön használhatja, hasznait szedheti, hasznosíthatja, bérbe adhatja. Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  54. Tisztelt Ügyvédnő!

    Olyan kérdésem lenne, hogy Van egy lakás amibe édesapám és 3 testvére tulajdonos. Édes apám halála után én örököltem a lakás rá eső részét. A hagyatéki tárgyaláson én Haszonélvezeti jogot tettem rá édesanyámnak. Az ingatlant 18 millióért arulják. Az lenne a kérdésem hogy ha 3 milliót kérünk a haszon élvezeti jogért az reális-? Előre is köszönöm a választ!

    1. Tisztelt Tibor!
      A haszonélvezeti jog értékének pontos meghatározása a jogszabályi előírás segítségével lehetséges. Ha Önnek 1/4 a tulajdoni hányada, akkor a számítás a következő a 18 M Ft alapul vételével: -A számítás függ attól, hogy édesanyja mennyi idős. Ha 65 éve felett van, akkor haszonélvezete 900 000 HUF-ot ér. Ha 50 és 65 év között van, akkor 1 350 000 HUF a haszonélvezet értéke.
      Tisztelettel: Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  55. Tisztelt ügyvédnő, Anyukám halála után a szülői ház tulajdonjogának 25-25 %-át megörököltük a testvéremmel, 50% Édesapám tulajdona maradt. Most Apám is meghalt, és kiderült hogy az élettársával kötöttek egy szerződést, hogy a halála után 5 évig haszonélvezete marad a házra. Ez a szerződés érvényes a mi tulajdonosi hozzájárulásunk nélkül is? és vonatkozhat a teljes ingatlanra, vagy csak Apám tulajdonrészére? köszönettel Sz. Miklós

    1. Tisztelt Miklós!
      Édesapja a saját tulajdonrésze felett szabadon rendelkezhetett, azonban az Önök korábbi tulajdonrészét a haszonélvezeti jog nem terhelheti. Hagyatéki ügyben évekig tartó pereskedést lehet elkerülni megfelelő ügyvédi képviselettel. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy segítségre lenne szükségük, hívjon a 06-20-341-5708-as telefonszámon.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  56. Tisztelt Ügyvédnő.Volt párommal közösen vásároltunk egy ingatlant.A volt párom kislánya (7)éves a tulajdonos,nekem és a volt páromnak holtig tartó haszonélvezeti jogunk van az ingatlanon.Mivel a kapcsolatunk megromlott,így a haszonélvezeti jogomat nem tudom érvényesíteni semmilyen módon.Kérdésem a következő lenne,a haszonélvezeti jogom elajándékozhatom e a saját gyermekem részére,továbbá amennyiben nem,akkor mit tudok tenni,hogy a haszonélvezeti jogommal élhessek.Válaszát előre is köszönöm.Gábor

    1. T. Gábor!

      Várom hívását a 0620-3415708-as mobilszámomon személyes konzultáció időpontjának egyeztetése érdekében.
      A haszonélvezeti jog személyhez fűződő jog, így nem lehet elajándékozni, de kérheti pl. annak értékét a lemondásért cserébe, vagy élhet ezen jogával, így használhatja az ingatlant de csak fele részben, bérbe adhatja, stb.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  57. Kedves ügyvédnő!
    Én vagyok a holtig tartó haszonélvező, lányom a tulajdonos. Kérdésem, kitehetem e a lakásból, valamint kijelenthetem e az ingatlanból? Miután nem lakik itt, így a lakás kulcsát elvettem, azzal fenyegetőzik, rendőröket hív, és zárat cseréltet. Úgy tudom, nem teheti meg, mivel a haszonélvezeti jog erősebb. Köszönöm mielőbbi szíves válaszát. Köszönettel

    1. Tisztelt Hölgyem!

      A haszonélvezőt illeti meg a birtoklás, használat és hasznok szedésének joga. A tulajdonos ezekkel a jogokkal csak abban az esetben élhet, ha azokra a haszonélvező nem tart igényt. Igen, a haszonélvezeti jog ebben az esetben erősebb. A tulajdonos csak akkor léphet fel a haszonélvezővel szemben, ha a haszonélvező nem vigyáz az ingatlanra és veszélyeztetni a lakás állagának megóvását.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  58. Tisztelt Ügyvédnő,

    utólag bejegyezhető-e haszonélvezeti jog az ingatlanra?
    Menyi a számitandó költsége?

    Ödvözletem: Adorjáni Réka

    1. T. Réka!

      Ügyvéd által ellenjegyzett okiratban hozzájárulhat a tulajdonos, hogy haszonélvezeti jog legyen alapítva az ingatlanon, a földhivatali eljárási díj 6.600.-Ft.

      Amennyiben szeretnének ilyen jogot bejegyeztetni, kérem hívjon a 0620-3415708-as mobilszámomon.

      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  59. Tisztelt Ügyvédnő!

    A tulajdonos hozzájárulhat, hogy a halálig tartó haszonélvezeti jog be legyen jegyezve a két szülő részére. Ennek ugye van díja 2*6600 Ft. a kérdésem, hogy mivel ez egy vagyoni értékű jog ezért ennek az értékét mind a két szülőnek meg kell fizetnie a NAV felé? Üdvözlettel Krisztina

    1. Tisztelt Krisztina!
      Egyenesági rokonok ajándékozása esetén nem kell illetéket fizetni a haszonélvezet alapításakor.
      Egyébként pedig csak egyszer kell megfizetni a 6.600.-Ft-os földhivatali díjat.
      Amennyiben szeretnének haszonélvezeti jogot alapítani, úgy keressenek a 0620-3415708-as mobilszámomon a részletek megbeszélése érdekében.
      Csak ügyvéd által ellenjegyzett iratban lehetséges ezen jog alapítása.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia

  60. Tisztelt Ügyvédnő.Kovács Anna életfogytig taró haszonélvezeti szerződést kötöttem 2005 juliusában. Ingatlanra amin egy nyaraló faház is van. Atulajdonos 2010 ben elhunyt. Az ingatlant a lánya megörökölte. Azóta gondozatlan. 2013 dec.betörtek, sok mindent elvittek ami az én tulajdonom volt, a fürdőszobát konyhai vizvezetéket összetörték, amit a tulajdonos a mai napig sem hozott rendbe. Az épület használhatatlan.Az ingatlan a mai napig sincs átiratva a nevére.Tehetetle vagyok,mem tudom mit tegyek.Beszélni nem lehet vele,se telefonon se személyesen .Kérem adjon tanácsot .Köszönöm.

    1. Kedves Anna!
      Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad.
      A haszonélvező viseli – a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével – a dologgal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek.
      A haszonélvező köteles a tulajdonost a dolgot fenyegető veszélyről és a beállott kárról értesíteni. A rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat elvégezheti, ha felszólítására a tulajdonos azokat nem végzi el. A haszonélvezet esetleges megszűnésekor a haszonélvező a tulajdonostól a saját költségén elvégzett rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok következtében a dologban beállott értéknövekedés megtérítését a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelheti.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  61. Tisztelt Ugyvedno! Erdeklodni szeretnek,haszonelv.joggal terhelt ing.eladhato-e a haszonelv.beleegyezese ill.tudta nelkul ? Valaszat elore is koszonom.

    1. T. Zsuzsanna!

      Igen, eladható, ha talál rá olyan vevőt, aki megveszi (nyilván nyomottabb áron) úgy az ingatlant, hogy benne él egy haszonélvező.
      Nem kell a haszonélvező beleegyezése.
      A szerződés elkészítéséhez szükség esetén keressen bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  62. Koszonom a gyors es korrekt valaszat eselyes lesz az On bevonasa ugyanis a bank azt mondta lehetetlen eladni ha a haszonelvezo nem jarul hozza es mindenfelekepp kell a szemelyes jelenlete ill.alairasa az adasvetel letrejottekor

  63. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szüleim 1994-évben vettek egy lakást, aminek a tulajdonosa apám volt, anyám holtig tartó haszonélvezettel lett bejegyezve. Édesanyám 65 évi házasság után meghalt. Kérdésem az lenne, hogy édesanyám után a lakás valamennyi részét örökölni fogom-e. Köszönöm a válaszát.

    1. T. Éva!
      Az édesanyjának csak haszonélvezeti joga volt bejegyezve, ez nem örökölhető. Így automatikusan nem örököl, csak majd az apuka esetleges halálát követően.
      De peres úton követelheti, hogy állapítsa meg a bíróság, hogy ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerző volt valójában az édesanyja, és akkor utána már megállapíthatná a bíróság az öröklést.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  64. Tisztelt Cím !

    A kérdésem az lenne, hogy ha nővérem házán én lennék a haszonélvező , banki jelzáloghiteléért tartoznék e felelőséggel ? Köthető e így is haszonélvezeti jog , terhelt ingatlanra ?
    Válaszát köszönöm !

    1. Tisztelt Alexandra!

      Fontos lenne ismerni a jelzálogszerződést, mert a bankok eltérő módon szabályozhatják ezt a helyzetet. Nagy valószínűség szerint a haszonélvezet alapításához szükség lesz a Bank engedélyére, és feltehető, hogy a jelzálogszerződésbe is részes félként vonják majd be.

      Tisztelettel:

      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  65. Tisztelt Ügyvédnő,

    az a kérdésem, hogy banki tartozásom miatt indult bármilyen jogi eljárás (végrehajtási, vagy esetleg polgári per?) érintheti-e egy ingatlanon lévő haszonélvezeti jogomat?

    1. T. Sándor!
      Nem, azt nem érinti.
      Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  66. Tisztel Ügyvédnő!

    Egy korábbi családi, ingatlan csere ellenértékeként ajándékozási szerződéssel került élettársam birtokába az apjának a háza. Sajnos rajta hagytuk haszonélvezőként és ahogy lenni szokott elmérgesedett a viszony, mert együtt lakunk telente. Életvitelszerűen mi lakunk benne mi tartjuk karban mi fizetünk mindent. Egyetlen rezsi amit az elmúlt 4 évben fizetett a ház biztosítása volt és amikor felróttuk neki, hogy azt is visszamondta tudtunk nélkül, fenyegetőzött, hogy visszavonja az ajándékozást és a házból is kirak minket . Mivel két kicsi gyerekünk van , gondolom azért nem ilyen egyszerű a dolga de haszonélvezőként meddig mehet el jogszerűen illetve mi meddig mehetünk el. Gondolkodjunk az eladáson hisz ahhoz nem kell ő, legfeljebb eladjuk olcsóbban valakinek? Ha hazajövünk és mondjuk le van cserélve a zár mit tehetek?

    Gyors válaszában reménykedve: Dénes

    1. Tisztelt Dénes!
      A haszonélvező és a tulajdonos érdekeit és védik bizonyos szabályok:
      A haszonélvező jogának gyakorlása során a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni. A haszonélvező viseli – a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével – a dologgal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek. A haszonélvező a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat elvégezheti, ha felszólítására a tulajdonos azokat nem végzi el. A haszonélvezet megszűnésekor a haszonélvező a tulajdonostól a saját költségén elvégzett rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok következtében a dologban beállott értéknövekedés megtérítését a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelheti. A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni. Ha a haszonélvező a dolgot nem rendeltetésének megfelelő módon használja vagy rongálja, illetve rendeltetését meg nem engedett módon megváltoztatja, továbbá ha a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet, ha tiltakozása nem vezetett eredményre. Ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti.
      A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  67. Tisztelt Ügyvédnő!
    Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha örökléssel szerezne valaki haszonélvezeti jogot, de annak illetékét nem fizeti be, akkor elesik-e a haszonélvezeti jogtól vagy esetleg a jövedelmét/nyugdíját terhelik meg az összeggel?
    Előre is köszönöm Válaszát,Ágnes

    1. Tisztelt Ágnes!
      Nem esik el a haszonélvezeti jogtól, de az illetéket meg kell fizetnie, hacsak nincs illetékmentessége.
      A vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása illetve hiányos teljesítése vagy késedelmes teljesítése esetén, az illetékfizetési kötelezettségtől függetlenül, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű, mulasztási bírságot kell fizetni. A fizetési meghagyásban (határozatban), az illetékkülönbözetről kibocsátott, valamint a bíróság határozata alapján az állami adóhatóság által kiadott fizetési felhívásban megállapított határidőig meg nem fizetett illeték után az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint kell késedelmi pótlékot fizetni.
      A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem, illetve az esedékesség előtti igénybevétel (felszámítás) időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének háromszázhatvanötöd része. A késedelmi pótlék után késedelmi pótlékot felszámítani nem lehet.
      Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az adóhatóság az e törvényben, adókötelezettséget előíró törvényben, illetve e törvények felhatalmazásán alapuló más jogszabályban megállapított kötelezettségnek a megszegése miatt a természetes személy adózót kettőszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  68. Tisztelt Ügyvednö
    Batyam es Edesanyam 2005-ben 2-szobas szülöi Tanacsi lakasunkat,1szobas Tulajdoni ingatlanra csereltek.Ahol edesanyam Haszonelvezeti jogot kapott elete vegeig.Ebben az idöben anyam 75 eves volt.Fogalma sem volt mit jelent a haszonelvezeti jog,batyam ingatlan közvetitökent dolgozott,tudta mit tesz.Nem mast mint engem a tesveret ki zar az edesanyam utani kötelezett reszböl.Edesanyam meghalt par honapja.A tulajdoni papiert most lattam elöször idaig eldugta.Edesanyam batyam es en egy 2szintes csaladi hazban lakunk.
    Haszonelvezeti joggal ki lehet zarni a masik testvert az öröksegböl?
    Varom valaszat,elöre köszönöm.

    1. Tisztelt Sándor!
      Haszonélvezeti joggal nem lehet senkit kizárni az örökségből. Az édesanyja haszonélvezeti joga a halálával megszűnt. Fontos lenne ismerni azonban az ügy egyéb részleteit is annak érdekében, hogy megfelelő tájékoztatást tudjak adni ebben az esetben a lehetőségeiről (pl. ki jelenleg az ingatlan tulajdonosa). Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a hagyatéki ügyben ügyvédi képviseletre lenne szüksége, vagy személyes konzultációt szeretne az ügy átbeszélésére, kérem hívjon bizalommal a 06-20-341-5708-as telefonszámon.
      Tisztelettel:
      Dr. Bizik Zsófia, ügyvéd

  69. Kedves Ügyvédnő!
    Az MBVK- oldalán online árverésen vásároltunk egy lakást. 2017.09.12-én .Később tudtuk mega benne lakó élettárstól, hogy a lakás tulajdonosa napokkal korábban elhalálozott. Az élettárs, kifogással él az eljárás menetét illetően, illetve egy közben előkerült végrendeletre hivatkozik, melyben az elhunyt tulajdonos a végrendelet szerint haszonélvezetet biztosít számára . Szerinte ez a joga életbe lépett az árverés lezárulta előtt, ahogy a tulajdonos elhalálozott , valamit véleménye szerint új árverést kell kiírni haszonélvezettel együtt!
    A kérdésem az lenne , keletkezhet e egy hirtelen a fiókból „előkerült ” végrendelet alapján az élettársnak haszonélvezeti joga? Ha igen , valóban új árverést kell kiírni? Mi visszakapjuk a pénzünket?, hiszen mi egy tehermentes lakásra licitáltunk.
    A lakás banki , és közös költség tartozás miatt lett elárverezve bár nem tudom ez számít e valamit.
    Válaszait előre is köszönöm

    1. T. Ábel!
      Haszonélvezeti jog létrejöttéhez az ingatlanon alapított haszonélvezeti jog esetén a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Ha ez elmarad, a haszonélvezeti jog a dolognak rosszhiszemű vagy ingyenes megszerzőjével szemben érvényesíthető, tehát Önökkel, mint jóhiszemű, tényleges vásárlókkal szemben nem. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  70. Tisztelt Ügyvédnő!
    20 éve vásároltunk az élettársammal egy mezőgazdasági ingatlant – szőlő + présház- úgy, hogy én lettem a tulajdonos ő pedig holtig tartó haszonélvező elsősorban, másodsorban pedig a két fia, halála esetén.Ez rögzítve lett az adásvételi szerződésben. Páron egy éve elhunyt, a haszonélvezet a két örökösé lett, művelték is egy évig. Engem kizártak az ingatlanból. 73 éves vagyok, örültem is annak, hogy művelik. Most kaptam tőlük egy értesítést, hogy nincs módjukban műveli és felszólítanak a haszonélvezet megváltására,az összeget is közlik, hivatkozva arra, hogy nem működtem együtt velük a közös értékesítésben, a vételár felosztásában. Közlöm, hogy a birtokot többször meghirdettük még a párommal, én is külön, és egy ingatlan közvetítőnél nyilvántartásba van véve. Jelenleg nincs rá kereslet.
    Kérdésem: kötelezhetnek-e engem a haszonélvezet megváltására ?

    Válaszát előre is köszönöm.

    1. T. Éva! A haszonélvezők nem kötelezhetik Önt a haszonélvezeti joguk megváltására, de működjön együtt velük az ingatlan értékesítésében és a vételár majdani megosztásában.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  71. Tisztelt Dr. Bizik Zsófia!

    Édesányám halála miatt közös tulajdonosa lettem egy kertes lakóháznak. A Tulajdonstársak az Apám (50%, aki egyben haszonélvezője is lett az ingatlannak), Testvérem (25%) és Jómagam (25%).
    Az ingatlan jelenlegi használója a Haszonélvező. A házat olyan mértékben elhanyagolja, ami már a piaci értékét is befolyásolja. Sem az állagmegóvásra, sem egyéb karbantartásokra nem fordít időt, pénzt. Egy-két év és lakhatatlanná válik az épület, ami a haláleset időpontjában szép állapotban volt.
    Mit lehet ilyenkor tenni? Milyen eszközök állank rendelkezésünkre a helyzet holtpontról történő elmozdítására?

    Válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel: B. Tamás

    1. T. Tamás!
      Mivel a haszonélvező a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni, de ezt nem teszi meg, ráadásul még fele részben tulajdonos is, próbálják megvenni tőle az ő részét, végső soron a bíróságtól kérhetik a közös tulajdon megszüntetését. Ez anyagi szempontból sajnos sokszor nem túl szerencsés.
      A haszonélvezetet a jogosultságok jogellenes gyakorlása miatt nem lehet megszüntetni, és kártérítést is csak a haszonélvezet megszűntekor lehet követelni. Ha a haszonélvező az ingatlant nem rendeltetésének megfelelő módon használja vagy rongálja, illetve ha a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet. Helye lehet annak is, hogy a tulajdonos az érdekeit veszélyeztető magatartás abbahagyását, illetőleg a haszonélvezőt terhelő kötelezettségek teljesítését követelje, és ez iránt pert is indítson. Az ítélkezési gyakorlat szerint ha a kötelességszegés nem jelentős súlyú, biztosíték adása helyett általában a kifogásolt magatartástól való eltiltást, illetőleg az elmulasztott kötelezettség teljesítését rendelik el.
      Ha a haszonélvező kötelességszegő magatartását abbahagyja, és annak következményeit elhárítja, biztosítékadási kötelezettsége megszűnik. Ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti.
      A bíróság a haszonélvezet gyakorlását csak súlyos esetben függesztheti fel, és mindig csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben. A felfüggesztés következménye az lesz, hogy a haszonélvező a haszonélvezetből folyó jogokat nem gyakorolhatja, s ilyenkor a birtoklásra, a használatra és a hasznok szedésére a tulajdonos lesz jogosult. A felfüggesztés addig tart, amíg a haszonélvező biztosítékot nem ad.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

      1. Tisztelt Dr. Bizik Zsófia!
        Köszönöm, hogy ilyen részletesn foglalkozott a problémámmal. Sokat segített!
        Tisztelettel: Balogh Tamás

  72. Tisztelt Ügyvédnő!Édesapám elhunyt.Örökségünket képezi egy balatoni nyaraló.A felesége nevére holtig tartó haszonélvezetet jegyeztek be.Szeretnénk megváltani a haszonélvezetét,mert neki van ebben a házban egy másik nyaralója,mi pedig szeretnénk használni a három testvéremmel ezt a nyaralót.Van erre mód akkor is,ha ő ezt nem szeretné?Nem ide van bejelentkezve,van egy másik közös ingatlanjuk,ahol az özvegyi haszonélvezete van.

    1. T. Réka!
      Ha jól értem, az örökölt ingatlanon az édesapjuk feleségének szerzett és nem özvegyi jogú haszonélvezete van. Ezt az ő akarata ellenére nem tudják megváltani.
      Ha előzetesen szóban megállapodnak és szeretnék elkészíttetni a szerződést, hívjon bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  73. Tisztelt Ügyvédnő!
    A testvéremmel közös tulajdonban lévő házunkban elhunyt a haszonélvező. Ez esetben a hagyatékai az örököséhez kerülnek, úgy tudom. Viszont nagy tartozást halmozott fel, a fogyasztó órákat is lekapcsolták már mint most megtudtuk. Azt szeretném megtudni, hogy az így keletkezett rezsi tartozásokat nekünk kell kifizetni a szolgáltatók felé, vagy az örökösöknek.
    Köszönöm szépen válaszát!
    Tisztelettel: Havasi Judit

    1. T. Judit!
      A rezsi költségeket annak kell viselnie, aki „fogyasztotta”, de a szolgáltató valószínűleg Önöket, mint tulajdonosokat fogja „kényszeríteni” a fizetésre.
      A hagyatéki eljárásban azonban, mint hitelezői igényt előterjeszthetik a követelt összeget az örökösökkel szemben. Személyes konzultáció szükségessége vagy bármilyen okirat, megállapodás megszerkesztésének szükségessége esetén
      kereshet a 0620-3415708-as mobilszámomon. Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  74. Tisztelt Ügyvédnő!
    Ingatlan eladás esetén a haszonélvezeti jog tulajdonosának az értékesítéskori életkora számít, vagy az, hogy a haszonélvezeti jog alapításakor mennyi idős volt? Köszönettel Frank Zsuzsa

    1. T. Zsuzsanna!

      Ingatlan eladáskor gondolom el kívánnak számolni a haszonélvezővel a haszonélvezeti jog értékével, erre irányul a kérdése.
      Ebben az esetben azt kell megnézni, hogy az eladáskor mennyi idős a haszonélvező, és a szerinti szorzóval kell kiszámítani a haszonélvezeti jog értékét.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  75. Tisztelt Ügyvédnő!
    Szeretném megkérdezni, hogy volt feleségem lemondhat-e a haszonélvezeti jogáról valamelyik lányunk javára. Nagyobbik gyermekünk a lakás tulajdonosa, örülnénk, ha a kisebbik lenne a haszonélvező. Úgy értelmeztem az ezzel kapcsolatos írásokból, hogy egyenes ági rokon javára ingyenesen lemondhat. Így van ez?
    Köszönettel: F. Zoltán

    1. T. Zoltán!
      Nem, a haszonélvezeti jog személyhez fűződő jog, arról nem mondhat le másnak a javára.
      Az lehetséges, hogy ingyenesen lemond az anyuka a haszonélvezeti jogáról, és ugyanakkor alapítunk egy haszonélvezeti jogot az ingatlanon a másik gyermek javára, de csak ha ehhez hozzájárul a tulajdonos.
      Ha velem szeretnék a szerződést megkötni, keressenek a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  76. Tisztelt Ügyvédnő!

    Ha van egy 100 forint értékű ingatlannak 2 tulajdonosa fele-fele arányban, és az egyik tulajdonos egyben haszonélvező is akkor az eladásnál a vételárból kevesebbet kap az a tulajdonos aki nem volt haszonélvező?

    Válaszát Köszönöm

    1. T. Zoltán!
      A vételárat eloszthatják úgy, hogy ha a haszonélvező ragaszkodik ahhoz, hogy a haszonélvezete értéke kerüljön felszámításra az ő neki jutó összegbe, akkor valóban hozzászámítják ennek az értékét. A kiszámítás módját megtalálja a honlapomon. Üdv. dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  77. Tisztelt Ügyvédnő !
    2013-ban örököltem egy özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt negyed házrészt. Érdeklődni szeretnék, hogy jól értelmeztem-e fenti szöveget, azaz, hogy az özvegy tulajdonostársam nem követelhet rajtam akármikor rendkívüli fenntartási költségeket, hanem csak a haszonélvezeti jog megszűnésekor kell elszámolnom vele vagy az örököseivel?
    Köszönettel: M. István

    1. T. István!
      Nem tudom, hogy pontosan milyen rendkívüli fenntartási költségekre gondol.
      Szükség esetén javaslok személyes konzultációt az ügyben.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  78. Tisztelt Ügyvédnő!
    2 éve meghalt édesapám, akitől örököltünk egy telket, amelyen az apai nagymamámnak volt holtig tartó haszonélvezeti joga.
    Erről (a telek könnyebb eladása érdekében) a nagymamám ügyvéd előtt lemondott, pénzbeni megváltást nem kért. A földhivatalnál is lekerült a haszonélvezeti jog.
    2018 végén meghalt a nagymama is. A közelgő hagyatéki tárgyaláson a másik két örökös (édesapám testvérei) a korábbi haszonélvezeti jogot is fel akarja venni a hagyaték közé és kérné azt a pénzbeli megváltást, amire a nagymamánk nem tartott igényt.

    Megtehetik ezt így utólag? Ők valamilyen ügyvédi papírra hivatkoznak ebben az ügyben, ami alapján ezt kérhetik, de szerintem ilyen nincs!

    Előre is köszönöm a válaszát!
    Győri Zsolt

  79. Tisztelt Ügyvédnő !
    Feleségem haszonélvezeti joggal rendelkezik egy lakáson. Kérdésem,hogy a sógora lakhat-e az ingatlanban , a feleségem engedélyével ? Például mint szívességi lakáshasználó ?

    1. T. Levélíró!
      A haszonélvezet személyhez kötött jog, ezt a jogot másra átruházni nem lehet; annak azonban nincs akadálya, hogy a haszonélvező a haszonélvezet gyakorlását másnak átengedje. A szerződés egyaránt lehet ingyenes vagy visszterhes. A haszonélvezeti jog gyakorlása átengedésének feltételei: -ellenérték fejében történő átengedésnél köteles erről a tulajdonost értesíteni; – amennyiben a tulajdonos az ingatlan használatára – azonos feltételek mellett – igényt tart, a haszonélvező csak vele köthet szerződést, illetőleg az ajánlat elfogadása a szerződést már létre is hozza.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  80. Tisztelt Ügyvédnő! Az MBVK honlapon árverésen meghirdetett ingatlannal kapcsolatosan szeretnék tanácsot kérni. Az ingatlan amit szeretnék megvásárolni özvegyi joggal terhelten lakottan van meghirdetve .2/4 része érintett az árverésen.A tulajdonlapon a helyrajzi szám után /2 szerepel úgy értelmezem, hogy az ingatlan megvan osztva nem osztatlan közös tulajdonról van szó. Tulajdonlapon szerepel az özvegyi jog ,de a bejegyzett jogosult személy már elhunyt, csak valamiért nem töröltették a tulajdonlapról. Ha árverésen sikerül megvásárolnom az ingatlant hogyan töröltethetem azt.Kitől kérhetem az ingatlan birtokba adását? A tulajdonos az adós, Ő használhatja tovább az ingatlant ? az ingatlanba van bejelentkezve, de máshol tartózkodik életvitel szerűen. Köszönettel M Józsefné

    1. T. Hölgyem!
      Látnom kellene az ingatlan tulajdoni lapját, csak úgy tudok segíteni önnek az ingatlan vásárlásában.
      Halotti anyakönyvi kivonat alapján letörli a földhivatal a haszonélvezeti jogot.
      Személyes konzultációra időpont egyeztethető a 06203415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

  81. Teljesen kizáró gondnokság alatt lévő és intézményben élő felnőtt testvéremmel megörököltünk fele-fele arányban az elhunyt szülők után egy családi házat.A testvérem gondnoka én vagyok másik testvérünk nincs.Arra gondoltam,hogy ajándékozás vagy más konstrukció kereteiben a testvérem részét átvehetném-e természetesen csak a törvényes lehetőségek keretein belül úgy,hogy a részére haszonélvezeti jogot vezetnénk be hiszen az ingatlan a családunkban maradna.

    Tisztelettel:Tamás Kálmán

    1. T. Kálmán!
      Gondnokként nem jogosult képviselni a testvérét az ingatlan ajándékozási szerződésnél úgy, hogy Ön a másik szerződő fél is és mindkét oldalon ön ír alá. A gyámhatóság jóváhagyása szükséges az ügyhöz.
      Javaslom, hogy szerződéskötés előtt egyeztessen a gyámhatósággal.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  82. Tisztelt Ügyvédnő!
    Ha vásárolok egy ingatlant 21 MFt-ért, amiről haszonélvezeti jogot is törölni kell, az adásvételi szerződésben az eladók javára kell lemondania a jogosultnak a törléshez, hogy ne nekem, a vevőnek kelljen illetéket fizetni?
    Ha csak az van a szerződésben, hogy ingyenesen lemond a haszonélvezeti jogáról, kinek kell az illetéket fizetni?
    Mire kell a szerződés megkötésekor ezzel kapcsolatban figyelnem? Nem szeretném, ha bármilyen költségem lenne ebből adódóan.
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. T. Éva!
      Az ingatlan adásvételi szerződésnek mindenképp tartalmaznia kell, hogy kinek a javára mond le a haszonélvező a haszonélvezeti jogról.
      Ez általában a saját rokona, azaz az eladó tulajdonos szokott lenni, és akkor nem kell illetéket fizetnie a feleknek.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

  83. Tisztelt ügyvédnő
    Egy lakás eladásánál, a szüleim a tulajdonosok 50-50%.Én és a feleségem vagyunk a haszonélvezők. Ingyenes haszonélvezeti jogról való lemondás után, mi mint haszonélvezők az ajándékozási illeték képletet használva(x/20*8*0,09)50-50%-ban illetékelünk? Tehát: (x/20*8*0,09)/2 ?
    És a adó hivatal, a földhivatali bejegyzés után(eladott ingatlan)automatikusan küldi az illeték igényét? Van esetleg rá mód, hogy a lakás adásvételi szerződés keretein belül mondjon le a nejem a javamra a haszonélvezeti jogáról, hogy illeték mentes legyen ő is?
    A válaszát előre is köszönöm

    1. T. László!
      Az okiratszerkesztő ügyvéd fogja tudni, hogy miként tüntesse ezt fel az ingatlan adásvételi szerződésben.
      Igen, illetékmentes úgy a haszonélvezetről történő lemondás, ha a felesége az Ön javára mond le, Ön pedig a szülei javára mond le a haszonélvezeti jogáról az ingatlan adásvételi szerződésben.
      Az adóhatóság küldi majd az illetékkiszabásról szóló határozatot a vevőknek, az eladó adott esetben szja-t fizet, ha fennáll adófizetési kötelezettsége a jövedelem után.
      Amennyiben szeretné, hogy én készítsem el az adásvételi szerződést, úgy keressenek bizalommal a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan ügyvéd

  84. Tisztelt Ügyvédnő! Évek óta élek haszonélvezőként egy lakásban,ami az elhunyt élettársam tulajdona volt. Ő két éve halt meg és az örököse eladta lakottan a lakást. Az új tulajdonos a tudtom nélkül rávezettetett a tulajdonlapra egy másik haszonélvezőt,aki itt akar lakni,hogy engem kitúrjon. Kérdésem,hogy ebben az esetben köteles vagyok-e ebbe belemenni,vagyis be kell -e engednem az új haszonélvezőt. Nagyon várom megtisztelő válaszát. Előre is köszönettel: Perjési István.

    1. T. István!
      Látnom kellene az ingatlan tulajdoni lapját is a részletek pontos megismerése céljából.
      Személyes konzultációt javaslok az ügyben a haszonélvezeti jog védelmének biztosítása érdekében.
      Időpont egyeztethető a 0620-3415708-as mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ügyvéd

  85. Tisztelt Ügyvédnő!
    A párom a Fundamenta segítségével vásárolt egy lakást, amelyben most közösen élünk, közösen újítgatunk. A hitel rendesen törlesztve van.Nem vagyunk házastársak. Mivel én is segítem anyagilag van-e arra mód, hogy a ház fele tulajdona az enyém legyen? Ha igen, akkor mi az útja? Ha nem, akkor esetleg arra lenne-e mód, hogy holtigtartó haszonélvezetet tegyünk rá számomra? Esetleg egy házasság segít-e ezen?
    Köszönöm szépen válaszát!

    1. Kedves Marcsi!
      Természetesen sokféle lehetőség van, akár ingatlan ajándékozás, akár adásvétel, akár haszonélvezeti jog alapítása az ingatlanra.
      Ha házastársak lennének, akkor mindez illetékmentes lenne. Így is megoldható, de így illetékkötelesek az ügyletek.
      Amennyiben szeretné, hogy részletesen átbeszéljük az ügyet, és kiválasszuk az Önnek legkedvezőbb megoldást,
      úgy konzultációra időpont egyeztethető az alábbi telefonszámomon: 0620-3415708
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlanos ügyvéd

  86. Kedves Ügyvédnő!

    Édesapám halála után egyedüli tulajdonosként örökötem egy családi házat, édesanyám pedig haszonélvezeti joggal van bejegyezve. Viszont édesanyám nem fizeti a számlákat és életmódja is problémás (alkohol). Ha ő nem fizeti a közüzemi számlákat és ezt a házra terhelik, kerülhet elárverezésre a ház? Tehát a viselkedése okozhatja azt, hogy én elveszítem a tulajdonom? Számít, hogy kinek a nevére jönnek a közüzemi számlák? Köszönöm válaszát

    1. T. Tamara!
      Igen, nagyon fontos, hogy a közüzemi számlák a haszonélvező nevére jöjjenek, mert úgy elsődlegesen vele szemben fogja érvényesíteni a közműszolgáltató a díjhátralékot, és nem az ingatlan tulajdonosával szemben.
      Ingatlan adásvétel és egyéb ingatlannal kapcsolatos jogi ügyeiben állok szíves rendelkezésére.

      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlanos ügyvéd

    2. Kedves Ügyvédnő!

      Holtig tartó haszonélvezettel terhelt ingatlan tulajdonosai vagyunk én és a bátyám.A ház becsült értéke 50-60 millió.
      Az eltartott életkora 94 év.
      Ebben az esetben ha el akarjuk adni az ingatlant haszonélvezettel terhelten,milyen összegre lehet számítani?
      A választ előre is köszönöm.

      1. Kedves Szilvia!
        A haszonélvezeti jog értéke 60M Ft értéknél 12M Ft. Ennyit kellene kifizetni a haszonélvezőnek, ha lemondana ellenérték fejében az ingatlan eladásakor a haszonélvezeti jogáról.
        Ám abban az esetben, ha nem mond le a haszonélvezeti jogról, hanem benne marad az ingatlanban, és úgy kívánják eladni az ingatlant, akkor általában a piaci értéknél jóval alacsonyabb áron tudják értékesíteni azt ingatlan befektetőnek. Kérem keressenek a 0620-3415708-as mobilszámomon, mert esetleg tudok segíteni önöknek az értékesítésben is és természetesen az ingatlan adásvételi szerződés elkészítésében is.
        Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlan és hagyatéki ügyvéd (0620-3415708)

  87. T. Ügyvédnő!
    Férjem ez évben halt meg, két gyereke előző házasságban született. Az ingatlan tulajdonjogát 50%-50%-ban, míg Én holtig tartó haszonélvezeti joggal örököltem. El akarják adni, de azt állítják, hogy ebbe nincs beleszólásom, illetve lakáskulcsot akarnak ügyvédi irodába letetetni. Szeretném megkérdezni, hogy mindehhez van-e joguk.
    Válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Gyöngyi!
      A tulajdonosok csak úgy adhatják el az ingtatlant, hogy Ön változatlanul benne van az ingatlanban mint haszonélvező és azt zavartalanul használja tovább.
      Vagy Ön is hozzájárulhat az eladáshoz pl. a haszonélvezeti joga értékének, mint ellenértéknek a fejében, ha akarna.
      A kulcs elhelyezése aggályos, attól függ, hogy azt mikor és milyen feltételekkel és kinek adhatná ki az ügyvéd.
      Konzultációt javaslok az ügyben a részletek megbeszélése érdekében.
      Időpont egyeztethető a mobilszámomon.
      Tisztelettel: dr. Bizik Zsófia ingatlanos és hagyatéki ügyvéd (06-20-3415708)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük